2022. október 27. / G. Szabó Sarolta
Új taggal bővült a Pécsi Nemzeti Színház: Laklóth Aladár korábbi vendégszereplései után az új évaddal állandó szereplőjévé vált a színház repertoárjának. Az előző évek olyan nagy sikerű darabjaiban üdvözölhette már a város közönsége, mint A muzsika hangja, a Csókos asszony vagy
A nagymama. Ősszel a Primadonnákban és a Chicagóban lép majd színpadra. Laklóth Aladár számos játékfilm, tévéfilm és szinkronszerep mellett korábban a Madách Színházban, a Budapesti Operettszínházban és a Soproni Petőfi Színházban lépett közönség elé.
A próbák már elkezdődtek a társulatban. Milyen a közös munka?
L. A.: Már negyedik éve dolgozom a pécsi társulattal. Nem is tudom elképzelni, hogy máshol ilyen gyorsan ennyire otthon érezném magam, mint Pécsett. Az ifjúkorom legfogékonyabb korszakát töltöttem Pécsett, rengeteg olyan impulzus ért itt, ami meghatározta a fiatal éveimet. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola balett-tagozatába jártam, amit Eck Imre indított, majd bejutottam a Balettintézetbe. Ezután sokáig nem játszottam Pécsett. Később meghívtak A muzsika hangjába, a Csókos asszonyba, majd A nagymamába, tulajdonképpen hazajöttem vendégnek. Szeretek Pécsett lenni, kötődöm a városhoz. A másik, hogy hiányzott az a fajta karakter a színház társulatából, amit én testesítek meg, így Lipics Zsolt igazgató úr és Vidákovics Szláven művészeti vezető társulatba való meghívását gondolkozás nélkül elfogadtam. Vendégként is nagyszerű volt itt játszani, ide tartozni, társulati tagnak lenni még jobb.
Milyen szerepek megformálása áll legközelebb a színészi karakteréhez?
L. A.: A muzsika hangja, A nagymama, a Csókos asszony szerepei nem véletlenül találtak meg. Az az idősebb férfi szerep áll hozzám most közel, akire még rá lehet adni a katonai egyenruhát vagy a frakkot; a szerepeimnek körülbelül hetven százalékában egyébként egyenruhában vagyok. Izgalmas történet, hogy édesapám hivatásos katonatiszt volt, és szerette volna, ha én is ezt a pályát választom. Nem így lett. A sokadik egyenruhás szerepem után azonban megkérdezte: „És ezt akartad te megúszni?”
A Chicago című musicalben a prózajáték mellett a dalok is nagy hangsúlyt kapnak. Számos zenés darabban szerepelt már korábban is. Hogyan vált a zene az élete részévé?
L. A.: Zenei óvodába és általános iskolába jártam, ezekben a hangszeres tanulás, a kórus, majd a néptánc is kötelező volt. Így nagyon korán komplex zenei képzésben részesültem. Ezután kerültem a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába, noha nem vagyok pécsi születésű. A zenei képzés miatt egyenes út vezetett a színpad felé: eleinte gyerekszerepekre, táncos jelenetekhez csatlakoztam a Pécsi Nemzeti Színház színpadán. A Balettintézet után vidéki színházi évek jöttek, majd a Rock Színházban játszottam, a főiskolán pedig a zenés szakra vettek fel. Itt látott meg Ádám Ottó, aki felkért a frissen bemutatott Macskák egyik szerepére, majd leszerződtetett a Madách Színházba, amelynek ezután harmincöt évig voltam a tagja. A szerepeimnek körülbelül a fele zenés produkció volt.
Van valamilyen jól bevált rutin, szokás, amire minden szereplés előtt időt szán?
L. A.: Az egyetlen szenvedélyem az, hogy jóval előbb bent vagyok már az előadás előtt. Ha este hétkor kezdünk, én már fél hatkor a színházban vagyok. Nekem akkor kezdődik az előadás, nem este hétkor. Ha csak beszélgetünk a kollégákkal, már abból kiderül, ki milyen hangulatban van aznap, és mire lehet ezek alapján számítani az előadás során. A színház egy társasjáték: úgy érdemes játszani, hogy figyelsz a másikra.
A színházi előadásokon túl milyen látnivalókat ajánl a Pécsre látogatóknak?
L. A.: Pécs abban a szerencsés helyzetben van, hogy elég nagy az épen maradt történelmi városrésze, amely tele van izgalmasabbnál izgalmasabb helyekkel. Rengeteg múzeum van itt, kávézók, antikváriumok. A székesegyház és a dzsámi is gyönyörű. Aztán ha az ember ezeket már bebarangolta, fel lehet menni a Mecsekre, ott a tévétorony, az állatkert, vagy a Tettyére a kilátóhoz, ahonnan gyönyörű a kilátás a városra. Nagyon gazdag kínálat van Pécsett a látnivalókból. Nyüzsgő város, ami annak is köszönhető, hogy egyetemi város, és a turisták körében is népszerű célpont. A többi magyarországi városhoz képest mediterránabb is, hangulatában és klímájában is – Pécs ebben is egyedülálló. Szabadidőmben szeretem járni a várost, és állandóan fényképezek. Pécsi ismerősök gyakran rácsodálkoznak egy-egy fotómra: „Jé, ez is Pécs?” Az a célom, hogy a város minél több szegletét felfedezzem, ne csak az ismertebb helyeket, de az eldugottabb zegzugokat is.
A nagymama. Ősszel a Primadonnákban és a Chicagóban lép majd színpadra. Laklóth Aladár számos játékfilm, tévéfilm és szinkronszerep mellett korábban a Madách Színházban, a Budapesti Operettszínházban és a Soproni Petőfi Színházban lépett közönség elé.
A próbák már elkezdődtek a társulatban. Milyen a közös munka?
L. A.: Már negyedik éve dolgozom a pécsi társulattal. Nem is tudom elképzelni, hogy máshol ilyen gyorsan ennyire otthon érezném magam, mint Pécsett. Az ifjúkorom legfogékonyabb korszakát töltöttem Pécsett, rengeteg olyan impulzus ért itt, ami meghatározta a fiatal éveimet. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola balett-tagozatába jártam, amit Eck Imre indított, majd bejutottam a Balettintézetbe. Ezután sokáig nem játszottam Pécsett. Később meghívtak A muzsika hangjába, a Csókos asszonyba, majd A nagymamába, tulajdonképpen hazajöttem vendégnek. Szeretek Pécsett lenni, kötődöm a városhoz. A másik, hogy hiányzott az a fajta karakter a színház társulatából, amit én testesítek meg, így Lipics Zsolt igazgató úr és Vidákovics Szláven művészeti vezető társulatba való meghívását gondolkozás nélkül elfogadtam. Vendégként is nagyszerű volt itt játszani, ide tartozni, társulati tagnak lenni még jobb.
Milyen szerepek megformálása áll legközelebb a színészi karakteréhez?
L. A.: A muzsika hangja, A nagymama, a Csókos asszony szerepei nem véletlenül találtak meg. Az az idősebb férfi szerep áll hozzám most közel, akire még rá lehet adni a katonai egyenruhát vagy a frakkot; a szerepeimnek körülbelül hetven százalékában egyébként egyenruhában vagyok. Izgalmas történet, hogy édesapám hivatásos katonatiszt volt, és szerette volna, ha én is ezt a pályát választom. Nem így lett. A sokadik egyenruhás szerepem után azonban megkérdezte: „És ezt akartad te megúszni?”
A Chicago című musicalben a prózajáték mellett a dalok is nagy hangsúlyt kapnak. Számos zenés darabban szerepelt már korábban is. Hogyan vált a zene az élete részévé?
L. A.: Zenei óvodába és általános iskolába jártam, ezekben a hangszeres tanulás, a kórus, majd a néptánc is kötelező volt. Így nagyon korán komplex zenei képzésben részesültem. Ezután kerültem a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába, noha nem vagyok pécsi születésű. A zenei képzés miatt egyenes út vezetett a színpad felé: eleinte gyerekszerepekre, táncos jelenetekhez csatlakoztam a Pécsi Nemzeti Színház színpadán. A Balettintézet után vidéki színházi évek jöttek, majd a Rock Színházban játszottam, a főiskolán pedig a zenés szakra vettek fel. Itt látott meg Ádám Ottó, aki felkért a frissen bemutatott Macskák egyik szerepére, majd leszerződtetett a Madách Színházba, amelynek ezután harmincöt évig voltam a tagja. A szerepeimnek körülbelül a fele zenés produkció volt.
Van valamilyen jól bevált rutin, szokás, amire minden szereplés előtt időt szán?
L. A.: Az egyetlen szenvedélyem az, hogy jóval előbb bent vagyok már az előadás előtt. Ha este hétkor kezdünk, én már fél hatkor a színházban vagyok. Nekem akkor kezdődik az előadás, nem este hétkor. Ha csak beszélgetünk a kollégákkal, már abból kiderül, ki milyen hangulatban van aznap, és mire lehet ezek alapján számítani az előadás során. A színház egy társasjáték: úgy érdemes játszani, hogy figyelsz a másikra.
A színházi előadásokon túl milyen látnivalókat ajánl a Pécsre látogatóknak?
L. A.: Pécs abban a szerencsés helyzetben van, hogy elég nagy az épen maradt történelmi városrésze, amely tele van izgalmasabbnál izgalmasabb helyekkel. Rengeteg múzeum van itt, kávézók, antikváriumok. A székesegyház és a dzsámi is gyönyörű. Aztán ha az ember ezeket már bebarangolta, fel lehet menni a Mecsekre, ott a tévétorony, az állatkert, vagy a Tettyére a kilátóhoz, ahonnan gyönyörű a kilátás a városra. Nagyon gazdag kínálat van Pécsett a látnivalókból. Nyüzsgő város, ami annak is köszönhető, hogy egyetemi város, és a turisták körében is népszerű célpont. A többi magyarországi városhoz képest mediterránabb is, hangulatában és klímájában is – Pécs ebben is egyedülálló. Szabadidőmben szeretem járni a várost, és állandóan fényképezek. Pécsi ismerősök gyakran rácsodálkoznak egy-egy fotómra: „Jé, ez is Pécs?” Az a célom, hogy a város minél több szegletét felfedezzem, ne csak az ismertebb helyeket, de az eldugottabb zegzugokat is.