2022. október 27. / Nagy Klaudia
Hatalmas kihívás elé néz a székesfehérvári Vörösmarty Színház. A megnövekedett rezsiköltségek felülírhatják a színház működését, a társulat azonban minden erejével azon dolgozik, hogy a 2022/23-as évadban is gazdag repertoárt kínáljon a közönség számára. A Nagyszínpadon a Julius
Caesar, az Adáshiba, a Beatles.hu, A jeruzsálemi király és a Mágnás Miska kerül bemutatásra. A Kozák András Stúdióban a Nem félünk a farkastól és a Bölcs Náthán lesz látható, a Pelikán Fészekben pedig a Petőfi Rock, az Unokám, Benjamin és a Te édes, de jó vagy, légy más! várja a nézőket. A teátrum igazgatójával, Szikora János Jászai Mari-díjas, Érdemes Művésszel arról beszélgettünk, a gazdasági nehézségek ellenére hogyan próbálnak meg talpon maradni.
Az ünnepélyes évadnyitón bejelentette, új színházi korszak veszi kezdetét. Pontosan mit ért ez alatt?
Sz. J.: Meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy az állami dotációval megtámogatott színházi működés lassan a múlté. A kedvezőtlen anyagi helyzet úgy behatárolja a színházi működést, ami minden színházi alkotót arra kényszerít, hogy átgondolja, hogyan lehet az adott struktúrát gazdaságosabban, fenntarthatóbb módon üzemeltetni. A problémának viszont ez csak az egyik része. Nem az energia-, olaj- vagy gázárakkal kell foglalkoznunk, hanem egy egészen másfajta energiával, aminek az értéke pénzben nehezen kifejezhető, és ez az emberi létenergia. Ebben az új színházi korszakban meg kell fejtenünk, milyen művészi válaszokat tudunk adni az emberi energia elromlására. Ezen töprengek éjjel-nappal, erre kértem valamennyi alkotótársamat és a színészeket, hogy ebben a közös gondolkodásban, kreativitásban próbáljuk megtalálni annak a tehetségünkhöz méltó színháznak a formáját és tartalmát, amire most kíváncsiak lehetnek az emberek.
Elképzelhető, hogy a téli időszakra be kell zárniuk?
Sz. J.: Az igazgatótársaim valamennyien tisztában vannak azzal, hogy a hideg időszakban a színházainkat be kell zárni, mert nem lesz pénz fűteni. Lehetséges, hogy az emberek hidegben is eljönnek, beülnek nagykabátban, sapkában, sálban, és ott fognak ülni a fűtetlen nézőtéren, de lehet, hogy mégsem. Az szinte biztos, hogy a téli hideg hónapokban a színházak nem fogják tudni felfűteni ezeket a nagy épületeket. Az sem megoldás, hogy még több pénzt kérünk az államtól, ha pedig nem kapunk, akkor majd kimegyünk az utcára és tüntetünk. De miért is tüntetnénk? Ki ellen is tüntetnénk? Ne felejtsük el, hogy azért nem lesz pénz a színházak fűtésére, mert az óvodákat, a kórházakat, az iskolákat kell fűteni, amik prioritást élveznek.
Jelen állás szerint a 2022/23-as évad bemutatói közül mind meg fog tudni valósulni?
Sz. J.: Reméljük, egy produkció beáldozásával, a többi költségeinek a csökkentésével mégiscsak megvalósítható lesz az évad. 3500 néző tűnt el a covid alatt, ami meglehetősen nagy szám, őket kell megpróbálnunk visszacsábítani. Az emberek ideáig a járványhelyzet miatt voltak bizonytalanok a bérletvásárlással, amit most felülírt egy durva gazdasági helyzet. A családi háztartásban a színházjegyek a kiadási lista alján szerepelnek.
Mibe lehet ilyenkor kapaszkodni?
Sz. J.: Azzal próbáltam reményt és jövőképet rajzolni a társulatnak, hogy ezek luxusproblémák. Majdnem 40 éves voltam, amikor bekövetkezett a rendszerváltás. Én addig rendkívül szegényes körülmények között éltem, szerény körülmények között hoztuk létre a produkciókat, nem volt más választásunk. Aztán a rendszerváltást követő évek, a prosperitás jó korszakot hozott a színház számára, meg lehetett belőle élni, szép produkciókat lehetett létrehozni, mert biztosította a gazdaság kultúrára fordított ereje. Ez most hirtelen kiszaladt alólunk, de ettől nem kell pánikba esnünk. A színház évezredek óta létezik, voltak nehezebb és könnyebb korszakai, létrejöttek színházi előadások az 50-es években is. Nem sírom vissza ezt az időt, de nem dughatjuk a fejünket a homokba, és strucc módjára nem tehetünk úgy, hogy jön most pár rossz év, aztán majd minden egy csapásra visszatér a régi kerékvágásba. Ilyen optimista nem vagyok. Azt érzem, hogy az a régi, konformista, állam által támogatott színházi időszaknak búcsút mondhatunk.
Az idei évadban Lessing Bölcs Náthán című drámai költeményét rendezi. Miért erre esett a választása?
Sz. J.: Amikor ezt a darabot választottam, még nem volt ilyen borús az ég, még ezek a drámai történések nem gyűrűztek be. Azóta csak még aktuálisabb lett, hiszen a vallási tolerancia melletti példázatával a szellemi toleranciáról szól. Az élet egyetlen záloga, hogy meg kell érteni és el kell fogadni a más gondolatokat, világnézeteket, vallásokat, nem pedig az, hogy uralkodóvá tesszük egy vallás, egy világnézet dominanciáját, és akinek nem tetszik, azt kiirtjuk. A történelemben bőségesen akadnak példák erre. Én nem tehetek mást, mint hogy beszélek erről, ahogy Lessing tette néhány évszázaddal előtte. A Bölcs Náthán a három gyűrű metaforikus meséjének példázatával tanítja az embereket, én ezzel a mesés történettel szeretném szintén tanítani őket.
Székesfehérvár Közgyűlése április végén arról döntött, hogy újabb három évig folytathatja igazgatói tevékenységét. Két évig tartó járványidőszak után, ilyen nehéz gazdasági helyzetben miből merít erőt?
Sz. J.: Csendes, napsugaras és békés évek után viharos idők jönnek, ami számomra motiváló erő. Meg kell mutatnunk, hogy viharban is megálljuk a helyünket. A színházigazgatás békeidőben is kihívást jelent, de viharos időben jól vezetni egy színházat igazi megmérettetés. Ha ezt túlélem, akkor erre a három évre büszkébb leszek, mint az elmúlt tízre.
Caesar, az Adáshiba, a Beatles.hu, A jeruzsálemi király és a Mágnás Miska kerül bemutatásra. A Kozák András Stúdióban a Nem félünk a farkastól és a Bölcs Náthán lesz látható, a Pelikán Fészekben pedig a Petőfi Rock, az Unokám, Benjamin és a Te édes, de jó vagy, légy más! várja a nézőket. A teátrum igazgatójával, Szikora János Jászai Mari-díjas, Érdemes Művésszel arról beszélgettünk, a gazdasági nehézségek ellenére hogyan próbálnak meg talpon maradni.
Az ünnepélyes évadnyitón bejelentette, új színházi korszak veszi kezdetét. Pontosan mit ért ez alatt?
Sz. J.: Meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy az állami dotációval megtámogatott színházi működés lassan a múlté. A kedvezőtlen anyagi helyzet úgy behatárolja a színházi működést, ami minden színházi alkotót arra kényszerít, hogy átgondolja, hogyan lehet az adott struktúrát gazdaságosabban, fenntarthatóbb módon üzemeltetni. A problémának viszont ez csak az egyik része. Nem az energia-, olaj- vagy gázárakkal kell foglalkoznunk, hanem egy egészen másfajta energiával, aminek az értéke pénzben nehezen kifejezhető, és ez az emberi létenergia. Ebben az új színházi korszakban meg kell fejtenünk, milyen művészi válaszokat tudunk adni az emberi energia elromlására. Ezen töprengek éjjel-nappal, erre kértem valamennyi alkotótársamat és a színészeket, hogy ebben a közös gondolkodásban, kreativitásban próbáljuk megtalálni annak a tehetségünkhöz méltó színháznak a formáját és tartalmát, amire most kíváncsiak lehetnek az emberek.
Elképzelhető, hogy a téli időszakra be kell zárniuk?
Sz. J.: Az igazgatótársaim valamennyien tisztában vannak azzal, hogy a hideg időszakban a színházainkat be kell zárni, mert nem lesz pénz fűteni. Lehetséges, hogy az emberek hidegben is eljönnek, beülnek nagykabátban, sapkában, sálban, és ott fognak ülni a fűtetlen nézőtéren, de lehet, hogy mégsem. Az szinte biztos, hogy a téli hideg hónapokban a színházak nem fogják tudni felfűteni ezeket a nagy épületeket. Az sem megoldás, hogy még több pénzt kérünk az államtól, ha pedig nem kapunk, akkor majd kimegyünk az utcára és tüntetünk. De miért is tüntetnénk? Ki ellen is tüntetnénk? Ne felejtsük el, hogy azért nem lesz pénz a színházak fűtésére, mert az óvodákat, a kórházakat, az iskolákat kell fűteni, amik prioritást élveznek.
Jelen állás szerint a 2022/23-as évad bemutatói közül mind meg fog tudni valósulni?
Sz. J.: Reméljük, egy produkció beáldozásával, a többi költségeinek a csökkentésével mégiscsak megvalósítható lesz az évad. 3500 néző tűnt el a covid alatt, ami meglehetősen nagy szám, őket kell megpróbálnunk visszacsábítani. Az emberek ideáig a járványhelyzet miatt voltak bizonytalanok a bérletvásárlással, amit most felülírt egy durva gazdasági helyzet. A családi háztartásban a színházjegyek a kiadási lista alján szerepelnek.
Mibe lehet ilyenkor kapaszkodni?
Sz. J.: Azzal próbáltam reményt és jövőképet rajzolni a társulatnak, hogy ezek luxusproblémák. Majdnem 40 éves voltam, amikor bekövetkezett a rendszerváltás. Én addig rendkívül szegényes körülmények között éltem, szerény körülmények között hoztuk létre a produkciókat, nem volt más választásunk. Aztán a rendszerváltást követő évek, a prosperitás jó korszakot hozott a színház számára, meg lehetett belőle élni, szép produkciókat lehetett létrehozni, mert biztosította a gazdaság kultúrára fordított ereje. Ez most hirtelen kiszaladt alólunk, de ettől nem kell pánikba esnünk. A színház évezredek óta létezik, voltak nehezebb és könnyebb korszakai, létrejöttek színházi előadások az 50-es években is. Nem sírom vissza ezt az időt, de nem dughatjuk a fejünket a homokba, és strucc módjára nem tehetünk úgy, hogy jön most pár rossz év, aztán majd minden egy csapásra visszatér a régi kerékvágásba. Ilyen optimista nem vagyok. Azt érzem, hogy az a régi, konformista, állam által támogatott színházi időszaknak búcsút mondhatunk.
Az idei évadban Lessing Bölcs Náthán című drámai költeményét rendezi. Miért erre esett a választása?
Sz. J.: Amikor ezt a darabot választottam, még nem volt ilyen borús az ég, még ezek a drámai történések nem gyűrűztek be. Azóta csak még aktuálisabb lett, hiszen a vallási tolerancia melletti példázatával a szellemi toleranciáról szól. Az élet egyetlen záloga, hogy meg kell érteni és el kell fogadni a más gondolatokat, világnézeteket, vallásokat, nem pedig az, hogy uralkodóvá tesszük egy vallás, egy világnézet dominanciáját, és akinek nem tetszik, azt kiirtjuk. A történelemben bőségesen akadnak példák erre. Én nem tehetek mást, mint hogy beszélek erről, ahogy Lessing tette néhány évszázaddal előtte. A Bölcs Náthán a három gyűrű metaforikus meséjének példázatával tanítja az embereket, én ezzel a mesés történettel szeretném szintén tanítani őket.
Székesfehérvár Közgyűlése április végén arról döntött, hogy újabb három évig folytathatja igazgatói tevékenységét. Két évig tartó járványidőszak után, ilyen nehéz gazdasági helyzetben miből merít erőt?
Sz. J.: Csendes, napsugaras és békés évek után viharos idők jönnek, ami számomra motiváló erő. Meg kell mutatnunk, hogy viharban is megálljuk a helyünket. A színházigazgatás békeidőben is kihívást jelent, de viharos időben jól vezetni egy színházat igazi megmérettetés. Ha ezt túlélem, akkor erre a három évre büszkébb leszek, mint az elmúlt tízre.