2022. november 11. / Biró Árpád
Október 6-án mutatta be az Örkény Színház Henrik Ibsen Solness című színművét a stúdióban. Az előadásról a rendezővel, Gáspár Ildikóval beszélgettünk.
Henrik Ibsen Solness építőmester című színművét viszonylag ritkán láthatta a hazai közönség a színpadon. Miért választottad éppen ezt a darabot?
G. I.: Homályos emlékeim voltak a szövegről, elég régen olvastam. Két éve egy svédországi rendezéshez kerestem darabot, és így bukkantam rá a szöveg könyvtári hangoskönyvváltozatára, amit nem színészek olvasnak fel. Emlékszem, ahogy ebben az igen tárgyilagos és száraz előadásmódban valósággal megütöttek a mondatok, és rajtuk keresztül a téma aktualitása is. Azt gondolom, hogy mivel az elmúlt években több lett a tudásunk a rossz kapcsolati mintákkal, bántalmazással, abúzussal kapcsolatban, most más fénytörésbe tud kerülni ez a történet. Az előadást végül azért sem Svédországban vittem színre, mert evidens volt számomra, hogy a címszerepre Mácsai Pált szeretném felkérni. Némi győzködés után igent mondott.
Az olvasópróbán is elmondtad, hogy sokat foglalkoztál a szöveggel.
G. I.: Egy teljesen új fordítás készült most, amelyhez két magyar nyelvű nyersfordítást, illetve az eredeti dán szöveget (Ibsen dánul írt, mert a norvég mint irodalmi nyelv akkor még nem létezett) és egy angol fordítást vetettem össze, és ezek alapján írtam meg a magyar változatot. Az általam elkészített fordítást később Ari-Nagy Barbara dramaturggal közösen csiszolgattuk. Sikerült egy friss nyelvezetet kialakítani, amelyben kifejezetten hétköznapi és közvetlen megszólalások vannak.
Az előadás a generációváltás kérdését is feszegeti.
G. I.: Ez a fajta társadalmi berendezkedés, amelyben az abúzusok is megtörténhetnek, nagyon hierarchikus, és ez magával vonja azt a problémát is, hogy nagyon nehezen működik a generációváltás. Ha megtörténik, akkor is valószínűleg kényszerhelyzet nyomására, rendkívüli indulatokat, erőszakot szítva. De az előadásban az öregedéstől való félelem, a művészi érvényesség elvesztése is fontos témák. Izgalmas az is, ahogyan a különböző generációkhoz tartozó színészek együtt láthatók a színpadon. Mácsai Pál, aki a színház igazgatója, az előadásban egy cég vezetőjét játssza, akinek tanítványa Polgár Csaba, a stúdió művészeti vezetője. Az előző generációt Pogány Judit képviseli, aki a való életben is egy szakmai etalon, tehát tényleg azt jelenti a társulat számára, mint amit a darabban jelenthet. Solness feleségét, vagyis a középgenerációt Hámori Gabriella, a már a fiatalságból épp kilépett Ragnar szerelmét pedig Zsigmond Emőke játssza. A felnőttkor küszöbén álló Hilde szerepében a rendkívül tehetséges, negyedéves színészhallgatót, Szaplonczay Máriát láthatjuk. Bajomi Nagy György a családi barát, aki külső szemmel lát rá erre a fájdalmas és bizarr, cseppet sem egészséges kapcsolati rendszerre.
Az előadásnak fontos eleme a látvány, illetve a zene.
G. I.: Szabados Luca díszlete alapvetően egy olyan térforma, amelynek Solness van a közepén, és amelyben a munkahely és a magánélet tere összeolvad. A színészek a közönség közvetlen közelében játszanak, csak néhány jelzésszerű dolog utal a különböző életterekre. Matisz Flóra Lili atmoszférikus zenéjében egy kicsit megjelenik a skandináv krimi is, de ugyanakkor beidéződnek a magyar hetvenes-nyolcvanas évek is: mintha egy kicsit ottragadtunk volna az időben, ahol Solness még fiatal volt. Ezt a gondolatot fűzi tovább a videó, friss és archív felvételekből, Juhász András és Pálos Gergely munkája.
Henrik Ibsen Solness építőmester című színművét viszonylag ritkán láthatta a hazai közönség a színpadon. Miért választottad éppen ezt a darabot?
G. I.: Homályos emlékeim voltak a szövegről, elég régen olvastam. Két éve egy svédországi rendezéshez kerestem darabot, és így bukkantam rá a szöveg könyvtári hangoskönyvváltozatára, amit nem színészek olvasnak fel. Emlékszem, ahogy ebben az igen tárgyilagos és száraz előadásmódban valósággal megütöttek a mondatok, és rajtuk keresztül a téma aktualitása is. Azt gondolom, hogy mivel az elmúlt években több lett a tudásunk a rossz kapcsolati mintákkal, bántalmazással, abúzussal kapcsolatban, most más fénytörésbe tud kerülni ez a történet. Az előadást végül azért sem Svédországban vittem színre, mert evidens volt számomra, hogy a címszerepre Mácsai Pált szeretném felkérni. Némi győzködés után igent mondott.
Az olvasópróbán is elmondtad, hogy sokat foglalkoztál a szöveggel.
G. I.: Egy teljesen új fordítás készült most, amelyhez két magyar nyelvű nyersfordítást, illetve az eredeti dán szöveget (Ibsen dánul írt, mert a norvég mint irodalmi nyelv akkor még nem létezett) és egy angol fordítást vetettem össze, és ezek alapján írtam meg a magyar változatot. Az általam elkészített fordítást később Ari-Nagy Barbara dramaturggal közösen csiszolgattuk. Sikerült egy friss nyelvezetet kialakítani, amelyben kifejezetten hétköznapi és közvetlen megszólalások vannak.
Az előadás a generációváltás kérdését is feszegeti.
G. I.: Ez a fajta társadalmi berendezkedés, amelyben az abúzusok is megtörténhetnek, nagyon hierarchikus, és ez magával vonja azt a problémát is, hogy nagyon nehezen működik a generációváltás. Ha megtörténik, akkor is valószínűleg kényszerhelyzet nyomására, rendkívüli indulatokat, erőszakot szítva. De az előadásban az öregedéstől való félelem, a művészi érvényesség elvesztése is fontos témák. Izgalmas az is, ahogyan a különböző generációkhoz tartozó színészek együtt láthatók a színpadon. Mácsai Pál, aki a színház igazgatója, az előadásban egy cég vezetőjét játssza, akinek tanítványa Polgár Csaba, a stúdió művészeti vezetője. Az előző generációt Pogány Judit képviseli, aki a való életben is egy szakmai etalon, tehát tényleg azt jelenti a társulat számára, mint amit a darabban jelenthet. Solness feleségét, vagyis a középgenerációt Hámori Gabriella, a már a fiatalságból épp kilépett Ragnar szerelmét pedig Zsigmond Emőke játssza. A felnőttkor küszöbén álló Hilde szerepében a rendkívül tehetséges, negyedéves színészhallgatót, Szaplonczay Máriát láthatjuk. Bajomi Nagy György a családi barát, aki külső szemmel lát rá erre a fájdalmas és bizarr, cseppet sem egészséges kapcsolati rendszerre.
Az előadásnak fontos eleme a látvány, illetve a zene.
G. I.: Szabados Luca díszlete alapvetően egy olyan térforma, amelynek Solness van a közepén, és amelyben a munkahely és a magánélet tere összeolvad. A színészek a közönség közvetlen közelében játszanak, csak néhány jelzésszerű dolog utal a különböző életterekre. Matisz Flóra Lili atmoszférikus zenéjében egy kicsit megjelenik a skandináv krimi is, de ugyanakkor beidéződnek a magyar hetvenes-nyolcvanas évek is: mintha egy kicsit ottragadtunk volna az időben, ahol Solness még fiatal volt. Ezt a gondolatot fűzi tovább a videó, friss és archív felvételekből, Juhász András és Pálos Gergely munkája.