2022. november 15. / Nagy Klaudia
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió alapítója és vezetője. Számos rendezése osztatlan szakmai és közönségsikert aratott, mint például a Bányavirág és a 10, a Lázadni veletek akartam című előadásáért pedig 2022-ben
elnyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat. A tatabányai Jászai Mari Színházban ezúttal Ivan Viripajev kortárs orosz drámaíró Részegek című művét állította színpadra október 1-jén, amely mámoros állapotban lévő figurákon keresztül szembesít minket jelenkorunk fájó igazságaival. Sebestyén Aba színész-rendezővel a próbafolyamat alatt beszélgettünk.
Crespo Rodrigo, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója kérte fel, hogy rendezze meg a Részegek című darabot. Először dolgozik a tatabányai társulattal, milyen a közös munka?
S. A.: Harmadik hete zajlanak a próbák, kíváncsi alkotótársakra találtam, ami nagyon fontos egy munkafolyamatban. Rendezőként bárhová érkezem, csapatot szeretnék formálni minél hamarabb, különösen azért, mert ebben a darabban 14 főszerep található. Mindegyik szereplő sorsa külön-külön és együttesen is fontos. Tartottunk már mozgáspróbákat Györfi Csaba koreográfus-alkotótársammal, voltak már zenei és kóruspróbák, Cári Tibor zeneszerző segít megteremteni a darab zenei, akusztikus világát, lesznek benne kis kórusbetétek is. Az előadás látványvilágán pedig Kupás Anna díszlet- és jelmeztervezővel dolgoztunk együtt.
Eredetileg 2020 tavaszára tervezték a bemutatót, amit a járványhelyzet miatt el kellett halasztani. Befolyásolják az elmúlt időszak eseményei – mint a világjárvány, a háború –, hogyan közelít az előadáshoz?
S. A.: Hihetetlen, hogy a történet az elmúlt néhány hónap eseményei miatt még kegyetlenebbé, még szívszorítóbbá vált számunkra. A covid megtapasztalásával az értékek, az életünk újragondolása még nagyobb hangsúlyt nyert, egy ilyen időszak után a történet még aktuálisabb, hiszen a szereplők mély értékválságban vannak, mindegyik azzal szembesül, hogy az életét új alapokra kell helyeznie.
A darab mozaikjelenetekből tevődik össze, 14 különböző karaktert vonultat fel, egy azonban közös bennük: mind részegek. Az ön olvasatában kik ezek a figurák?
S. A.: Úgy tartja a mondás, hogy a gyerek és a részeg kimondja az igazságot. Viripajev zseniális találmánya, hogy ezeket a súlyos, világmegváltó gondolatokat, problémákat, kérdéseket, az életünk létezésének értelmére rákérdező mondatokat, gondolatokat a részegek szájába helyezi. Nem is a részegség a fontos, hanem egy mámor, egy révület. Kicsit olyanok ők, mint a Szent Bohócok, Szent Sámánok, picit az Isten és az ember között helyezkednek el. Ezt a fajta létet, létezést próbáljuk megkeresni a próbafolyamat során. Hiszen a Bohóc, a Sámán az, aki rámutat arra, hogy a király meztelen, aki ki meri mondani az igazságot, aki rákérdez minden retorziótól való félelem nélkül. Ez a próbafolyamat egyik legnagyobb kihívása, hogyan lehet ezt a Szent Révületet, Szent Mámort, ezt a fura, részeg állapotot megfogalmazni, hogy ne profán lődörgés legyen. Az a célunk, hogy ebből az igazi mély gyónási állapotból a fura, bódult szereplők bohóci derűvel, mélységgel, tragikomikummal szólaljanak meg és kérdezzenek rá életük értelmére.
Ha a szöveg mélyére megyünk, milyen alapvető igazságok sejlenek fel?
S. A.: A történet egy általános európai válságállapotról húzza le a leplet, kegyetlenül, kíméletlenül egy hidegzuhanyt zúdít a nyakunkba, folyamatosan szembesít. Az elmúlt néhány hónap eseményei, a szomszédunkban dúló háború is újra meg újra rákényszerít arra, hogy feltegyük a kérdést, vajon jó úton járunk-e. Arra késztet, hogy az igazságot fogalmazzuk meg, ugyanakkor felmerül az is, vajon mit nyer vagy veszít az, aki őszintén nyilvánul meg a világban. Mik azok a gyarlóságok, hazugságok, amelyeket nap mint nap elkövetünk, vagy elkövetnek velünk szemben, és amelyeket elkövetünk másokkal és önmagunkkal szemben is. Az érzékszerveink miért tompultak így le? Lehet úgy létezni, hogy az igazságot mondjuk ki? És ha csak az igazságot mondjuk ki, akkor ennek mi az ára? Manapság mit jelent a hűség? Létezik-e igaz szerelem? Hogyan lopja be a lelkünkbe magát alattomos módon a megalkuvás, a félelem? Aki kiáll, és meg meri mondani az igazságot, és kimondja, hogy a király meztelen, az vajon milyen retorzióra számít? Vajon mit nyer és veszít? A boncolgatás alapján arra jutunk, hogy a nehezebb út az igazi. Az egyenes út, ami önmagunkhoz elvezet, a társunkhoz, a világhoz, az életünk értelméhez.
Az egyik szereplő azt mondja, fontos megtalálnunk és kivennünk a mocsokból a gyöngyöt. Mi az a gyöngy, amire a jelenkor emberének szüksége van?
S. A.: Talán korunk legerőteljesebb életérzése a magány. A mű többek közt korunk iránytűjét vesztett emberének tragikuskomikus vergődéséről szól. Magunkra maradtunk ebben a magányban, és az értékeiben egyre mélyebben megrendült társadalomban fel kell tennünk a kérdést: mit is jelent számunkra Isten? A hit lehet a kapaszkodó, hogy lehet jobb, lehet másabb, lehet szebb mindaz, amit magunk körül teremtünk. Segít, hogy eljussunk önmagunkhoz, szembeforduljunk, kíméletlenül tükröt tartsunk magunknak, és új alapokra helyezzük az értékeinket. Bízom benne, hogy sikerül eredeti megközelítésből, eredeti formában, ugyanakkor érvényesen megszólaltatni a szöveget, hiszen 14 bódult állapotban lévő figuráról van szó, arra kell törekednünk, hogy ez az állapot igazi legyen. Egyszerre ott legyen benne a szent és a profán. Ebből kell valahogy kihalászni az igazgyöngyöt.
elnyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat. A tatabányai Jászai Mari Színházban ezúttal Ivan Viripajev kortárs orosz drámaíró Részegek című művét állította színpadra október 1-jén, amely mámoros állapotban lévő figurákon keresztül szembesít minket jelenkorunk fájó igazságaival. Sebestyén Aba színész-rendezővel a próbafolyamat alatt beszélgettünk.
Crespo Rodrigo, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója kérte fel, hogy rendezze meg a Részegek című darabot. Először dolgozik a tatabányai társulattal, milyen a közös munka?
S. A.: Harmadik hete zajlanak a próbák, kíváncsi alkotótársakra találtam, ami nagyon fontos egy munkafolyamatban. Rendezőként bárhová érkezem, csapatot szeretnék formálni minél hamarabb, különösen azért, mert ebben a darabban 14 főszerep található. Mindegyik szereplő sorsa külön-külön és együttesen is fontos. Tartottunk már mozgáspróbákat Györfi Csaba koreográfus-alkotótársammal, voltak már zenei és kóruspróbák, Cári Tibor zeneszerző segít megteremteni a darab zenei, akusztikus világát, lesznek benne kis kórusbetétek is. Az előadás látványvilágán pedig Kupás Anna díszlet- és jelmeztervezővel dolgoztunk együtt.
Eredetileg 2020 tavaszára tervezték a bemutatót, amit a járványhelyzet miatt el kellett halasztani. Befolyásolják az elmúlt időszak eseményei – mint a világjárvány, a háború –, hogyan közelít az előadáshoz?
S. A.: Hihetetlen, hogy a történet az elmúlt néhány hónap eseményei miatt még kegyetlenebbé, még szívszorítóbbá vált számunkra. A covid megtapasztalásával az értékek, az életünk újragondolása még nagyobb hangsúlyt nyert, egy ilyen időszak után a történet még aktuálisabb, hiszen a szereplők mély értékválságban vannak, mindegyik azzal szembesül, hogy az életét új alapokra kell helyeznie.
A darab mozaikjelenetekből tevődik össze, 14 különböző karaktert vonultat fel, egy azonban közös bennük: mind részegek. Az ön olvasatában kik ezek a figurák?
S. A.: Úgy tartja a mondás, hogy a gyerek és a részeg kimondja az igazságot. Viripajev zseniális találmánya, hogy ezeket a súlyos, világmegváltó gondolatokat, problémákat, kérdéseket, az életünk létezésének értelmére rákérdező mondatokat, gondolatokat a részegek szájába helyezi. Nem is a részegség a fontos, hanem egy mámor, egy révület. Kicsit olyanok ők, mint a Szent Bohócok, Szent Sámánok, picit az Isten és az ember között helyezkednek el. Ezt a fajta létet, létezést próbáljuk megkeresni a próbafolyamat során. Hiszen a Bohóc, a Sámán az, aki rámutat arra, hogy a király meztelen, aki ki meri mondani az igazságot, aki rákérdez minden retorziótól való félelem nélkül. Ez a próbafolyamat egyik legnagyobb kihívása, hogyan lehet ezt a Szent Révületet, Szent Mámort, ezt a fura, részeg állapotot megfogalmazni, hogy ne profán lődörgés legyen. Az a célunk, hogy ebből az igazi mély gyónási állapotból a fura, bódult szereplők bohóci derűvel, mélységgel, tragikomikummal szólaljanak meg és kérdezzenek rá életük értelmére.
Ha a szöveg mélyére megyünk, milyen alapvető igazságok sejlenek fel?
S. A.: A történet egy általános európai válságállapotról húzza le a leplet, kegyetlenül, kíméletlenül egy hidegzuhanyt zúdít a nyakunkba, folyamatosan szembesít. Az elmúlt néhány hónap eseményei, a szomszédunkban dúló háború is újra meg újra rákényszerít arra, hogy feltegyük a kérdést, vajon jó úton járunk-e. Arra késztet, hogy az igazságot fogalmazzuk meg, ugyanakkor felmerül az is, vajon mit nyer vagy veszít az, aki őszintén nyilvánul meg a világban. Mik azok a gyarlóságok, hazugságok, amelyeket nap mint nap elkövetünk, vagy elkövetnek velünk szemben, és amelyeket elkövetünk másokkal és önmagunkkal szemben is. Az érzékszerveink miért tompultak így le? Lehet úgy létezni, hogy az igazságot mondjuk ki? És ha csak az igazságot mondjuk ki, akkor ennek mi az ára? Manapság mit jelent a hűség? Létezik-e igaz szerelem? Hogyan lopja be a lelkünkbe magát alattomos módon a megalkuvás, a félelem? Aki kiáll, és meg meri mondani az igazságot, és kimondja, hogy a király meztelen, az vajon milyen retorzióra számít? Vajon mit nyer és veszít? A boncolgatás alapján arra jutunk, hogy a nehezebb út az igazi. Az egyenes út, ami önmagunkhoz elvezet, a társunkhoz, a világhoz, az életünk értelméhez.
Az egyik szereplő azt mondja, fontos megtalálnunk és kivennünk a mocsokból a gyöngyöt. Mi az a gyöngy, amire a jelenkor emberének szüksége van?
S. A.: Talán korunk legerőteljesebb életérzése a magány. A mű többek közt korunk iránytűjét vesztett emberének tragikuskomikus vergődéséről szól. Magunkra maradtunk ebben a magányban, és az értékeiben egyre mélyebben megrendült társadalomban fel kell tennünk a kérdést: mit is jelent számunkra Isten? A hit lehet a kapaszkodó, hogy lehet jobb, lehet másabb, lehet szebb mindaz, amit magunk körül teremtünk. Segít, hogy eljussunk önmagunkhoz, szembeforduljunk, kíméletlenül tükröt tartsunk magunknak, és új alapokra helyezzük az értékeinket. Bízom benne, hogy sikerül eredeti megközelítésből, eredeti formában, ugyanakkor érvényesen megszólaltatni a szöveget, hiszen 14 bódult állapotban lévő figuráról van szó, arra kell törekednünk, hogy ez az állapot igazi legyen. Egyszerre ott legyen benne a szent és a profán. Ebből kell valahogy kihalászni az igazgyöngyöt.