Út a csúcsra! – A Fine Art Hungary Next kiállítása a József Attila Színházban
2023. január 09. /

Ritkán kerülnek rivaldafénybe, pedig a több ezer hazai kortárs festő, grafikus és szobrászművész alkotásai akár életünk meghatározó részeivé is válhatnának. A tavaly indult és az artotek.hu művészeti portálon látható Fine Art Hungary promóciós program célja ezért elsősorban az, hogy

megismerjük a kiváló magyar alkotókat, és közvetlenül a művésztől juthassunk értékes műalkotásokhoz. A program TOP 100 művésze számára az Év műtárgya 2022 versengés volt idén a csúcsesemény, a feltörekvő festőművészek pedig decemberben a Fine Art Hungary Next – Út a csúcsra! című kiállításán mutatják be legjobb munkáikat. A kiállítás a látogatók számára átfogó képet ad a feltörekvő művészek látásmódjáról, a hazai festészet közeljövőjének új irányairól. Érdemes tehát megnézni az alkotásokat, ismerkedni és barátkozni az új, át­tö­rés előtt álló alkotók műveivel, hiszen egy-egy jó szemmel, szeren­csés kézzel kiválasztott alkotás megszerzése akár befektetésként is beválhat.
A kiállításon látható munkák több száz mű szakértői válogatását kö­vetően kerültek a közönség elé. A kiállítás sztárvendége Barakonyi Zsombor, a Fine Art Hungary TOP 100 művésze. A kiállított és meg is vásárolható alkotások január végéig tekinthetőek meg a József Attila Színház emeleti galériájában.