Bekötik a fejét – pop-up kiállítás a Néprajzi Múzeumban
2023. január 10. /

A kendő eltakaró, védelmező funkciója mellett az évszázadok során a nők identitásának, társa­dalmi helyzetének, jogainak egyfajta szimbólumává vált. Egy ruhadarab, amelynek viselése lehet a közösséghez való tartozás önként vállalt elfogadása vagy hangsúlyozása,

de lehet kötelezően előírt szabály is. A Néprajzi Múzeum időszaki pop-up kiállítása a magyar mellett a zsidó és a muszlim kultúra fej­ken­dő viselésének hagyományaiba avatja be az érdeklődőt. Az induló BLUTUSZ Popup Néprajz sorozat kiállításai túlmutatnak a múzeumi kiállítások hagyományos interpretációs eszközein. A „BLUTUSZ” sorozatcím a kis hatótávolságú rádiós kapcsolatra utal, ahol közel kell mennünk egymáshoz, hogy össze tudjunk kapcsolódni, és nyitottá váljunk a környezetünkben fogható rezgésekre.
A kendő egy olyan ruhadarab, amelyet már a mezopotámiai civili­zá­ciók is használtak, majd a zsidó, keresztény és iszlám vallásban egy­a­ránt a viselet integráns része lett. Egy ruhadarab, amely jelképezi a személyes identitást és a közösségben elfoglalt helyet, vagy ezek meg­vál­to­zását. Egy ruhadarab, amely a különböző kultúrákban sok­szor meglepően hasonló jelentésű.
A zsidó hagyományban a talmudi előírásból az olvasható ki, hogy a szép, hosszú női haj egyfajta meztelenséget jelent, felkeltheti a férfiak érdeklődését, ezért a férjezett nő haját férjén kívül más nem láthatja. A női fejviselet jelző/jelölő funkciója a Kárpát-medencében a paraszti kultúrában is nagyon erős. Mutatja viselője életkorát, társadalmi státuszát, etnikai hovatartozását. A párta, a fejkendő vagy a főkötő mind külön jelrendszert alkot, és fontos információkat közöl viselőjéről. A muszlim vallásúak számára a Korán nem tartalmaz részletes előírásokat a ruházatot illetően, de mindkét nemnél előírja a meztelenség elfedését. A női kendő- vagy fátyolhasználat eredete az iszlám előtti időkre nyúlik vissza, és kulturálisan meghatározott: függ a textil jellegétől, a területenként változó öltözködési stílustól.
A Néprajzi Múzeum kiállítása a frissen startolt BLUTUSZ Pop-up Néprajz sorozat része, ahol máskor és máshol nem bemutatott tárgyakat és történeteket kreatív módon prezentálnak a múzeum munkatársai. A nagy, időszaki tárlatokat kísérő pop-up kiállítások az újdonság érzetét adják a látogatóknak, emellett terepet adnak a gondolati játékra.

neprajz.hu