A Mágnás Miska a debreceni Csokonai Fórumban 2023. január 13. / Szívet melengető, jól ismert melódiái és életközeli, szerethető karakterei a magyar operettirodalom egyik legtöbbet játszott darabjává tették a Mágnás Miskát. A debreceni Csokonai Színház társulata első zenés színházi premierjére készül új színházi épületében, a Csokonai Fórumban. Nemrég ünnepelték az operatagozat létrejöttének 70. évfordulóját, így a készülő előadás célja a tradíciók méltó folytatása, s egyben egy új, fiatal közönség megnyerése is az operett műfaja számára. A rendezés a Mágnás Miska korábbi debreceni változatára és a Keleti Márton-filmre egyaránt támaszkodik. [kep3] „A Keleti-változatnak kelleme van, sármja, bája. A két főszereplő nem közönséges figura, hanem okos, szerethető karakterek. A józan paraszti ész megtestesítői inkább, mintsem művi, kreált paraszti figurák. A Keleti Márton-film a sármjával fogott meg, ezzel a különleges, már-már bájos viszonyulással ezekhez a szerelmekhez, de legalább ennyire fontos szempont, hogy nem csinált idiótákat ezekből a figurákból” – mondta el a rendező, Gemza Péter. Vörös Edit, akit Rolla grófnő szerepében láthatunk majd, így beszélt a darabról: „Számomra az az érdekes a Mágnás Miskában, hogy míg egy Csárdáskirálynőnek vagy más Kálmán Imre- vagy egy Lehár-darabnak drámaibb vonulata is van, itt teljes mértékben a vígjáték, a móka, a kacagás a kulcsszereplő. Vannak persze mélységei a történetnek, de ez egy lényeges különbség. Nagyon örülök az újbóli felkérésnek, hisz a Csárdáskirálynőben korábban már dolgoztam együtt ezzel a nagyszerű csapattal, nagyon megkedveltem őket. Ide szívesen járok vissza.” Nagy Kíra, aki két szerepben is, Rolla grófnőként és Marcsaként is feltűnik majd, a nagy népszerűségnek örvendő operett biztos sikeréről így nyilatkozott: „Én azt látom, hogy a csapatban senki nem ’ült bele’ a biztos sikerbe, mindenki a maximumot hozza a próbákon.” Az operettet december 16-án mutatták be a Csokonai Fórum Latinovits Zoltán termében. |