2023. augusztus 06. / Molnár Fanni / BMC
Idén 25 éves a Budapest Music Center (BMC), amely a zenei élet több ágát lefedve törekszik a jelenkor magyar zenei értékeinek együttes és összehangolt felmutatására, és amelynek otthona 10
éve épült fel a Mátyás utcában. A kettős évforduló alkalmából az intézmény igazgatójával, Gőz Lászlóval beszélgettünk, érintve a BMC múltját, jelenét és jövőjét is.
Hogyan hatnak a világ változásai a BMC munkásságára?
G. L.: Akkor követnénk el a legnagyobb hibát, ha az alapokon változtatnánk. A világ, a zene, a körülmények változásait átérezzük, de soha nem térünk el attól, hogy a jelenkor
magyar zenei értékeinek együttes és összehangolt felmutatására törekszünk, és minden tevékenységünk – a zenei információs központ, a lemezkiadó, a koncertszervezés – ezt szolgálja. A legnagyobb változást számunkra az idén 10 éves BMC ház elkészülte jelentette. Ez teljesítette ki a küldetésünket, hogy mindent egy helyen, a saját helyünkön végezhetünk. Azelőtt bérelnünk kellett a különféle munkahelyiségeket és a koncerthelyszíneket is.
A BMC Records ugyancsak 25 éves. Milyen felvételekre vagy a legbüszkébb? Hogyan látod a hangfelvétel-kiadás kihívásait és várható jövőjét?
G. L.: Az első 15 évben magyar előadóművészekkel dolgoztunk, elsősorban kiadatlan vagy alkalmi műveken. A kortárs magyar szerzők közül Vidovszky László, Jeney Zoltán, Sáry László, Kurtág György és Eötvös Péter legtöbb műve nálunk jelent meg. A jazz terén az utóbbi évtizedben elkanyarodtunk a külföldi produkciók felé, amelyek modern kísérletek formájában viszik előre a műfajt, és egy jellegzetesen európai ágat választanak le a mainstreamről. Ezt nem is jazznek, inkább jazzalapú kortárs zenének nevezném. Gondolok itt Aki Takase, Vincent Courtois, Daniel Erdmann, Clément Janinet és Thomas de Pourquery zenekaraira, a magyar produkciók közül pedig Tálas Áron, Bacsó Kristóf, illetve Harcsa Veronika és Fekete-Kovács Kornél legutóbbi albumait emelném ki. A fizikai kiadáshoz ragaszkodunk, annak ellenére, hogy a jövője bizonytalan. A lemezkiadás lényege, hogy a művész elért egy bizonyos korszakába, amelynek eredményeit rögzíti. A CD-lemez névjegyszerű ajándék lehet, koncerteken próbálják eladni, de a terjesztése és hallgatottsága megrendült. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az online zenehallgatással valami elvész. A koncerttermek azért nem fognak megszűnni, mert a zenét más tevékenység közben nem lehet igazán átélni. A hangszóró ugyanígy helyhez köt, és a lemez fizikai kontaktust is teremt a zenével. Az ellenben biztató, hogy a hifiipar ütemesen fejlődik, és már online kiadványokat is hihetetlen minőségben lehet meghallgatni.
Mit tartasz az elmúlt 25 év legnagyobb eredményének?
G. L.: Felépítettük és működőképessé tettük a házat: évi 400 koncertet szervezünk, több mint egy tucat lemezt adunk ki, 3-5 mesterkurzust bonyolítunk le, és műhelykoncerteket, zenetörténeti előadásokat tartunk. Aki közönségként belép ide, tudja, mit fog kapni, a zenészek pedig fix játszóhelyként tekintenek rá. Az is fontos eredmény, hogy külföldön rendkívül pozitív a megítélésünk. Sőt, nagy dolog, hogy független, privát tulajdonú cégként egyáltalán létezünk. Ez a modell egész Európában is ritka, mert nem egy klasszikus forprofit befektetés, ugyanakkor nem is állami fenntartású intézmény, hanem a kettő keveréke. A bevétel és kiadás mérlegét magunk tervezzük, bonyolítjuk és tartjuk egyensúlyban.
Nemrég zárult a BMC Ligeti 100 fesztiválja. Milyen tapasztalatokkal zártad ezt a nagyszabású eseménysort?
G. L.: A program összeállításakor azt tűztük ki célul, hogy Ligeti darabjai mellett azok kontextusát, az ő szerteágazó hatását, a kaleidoszkópszerű életművére született és ma is folyamatosan születő reakciókat egyaránt bemutassuk, és úgy érzem, sikerült. Sok külföldi művész vett részt a fesztiválon, ami erősítette a Ligeti-kultuszt, de az is kiderült, hogy a magyar előadók hasonlóan magas szinten értik Ligetit, mint amennyire Bartók-interpretációjukról híresek.
Milyen kilátások előtt áll a BMC tervezett bővülése, a barokk és kortárs operaház?
G. L.: A nemzetközi helyzetet tekintetbe véve hosszabb folyamatra számítunk, legelőbb az évtized végére lehet kész. A ház alapvetően már tudja mindazt, ami a missziónk teljesítéséhez szükséges, de a barokk és kortárs opera az egész ország kulturális életében túl kevéssé van jelen, és ezen szeretnénk változtatni. A missziónknak a kezdetektől fogva része, hogy ne csak kész műveket vigyünk színpadra, hanem új, akár konkrétan hozzánk elképzelt darabok létrejöttét is támogassuk. Így adnánk helyet a kortárs operának is.
éve épült fel a Mátyás utcában. A kettős évforduló alkalmából az intézmény igazgatójával, Gőz Lászlóval beszélgettünk, érintve a BMC múltját, jelenét és jövőjét is.
Hogyan hatnak a világ változásai a BMC munkásságára?
G. L.: Akkor követnénk el a legnagyobb hibát, ha az alapokon változtatnánk. A világ, a zene, a körülmények változásait átérezzük, de soha nem térünk el attól, hogy a jelenkor
magyar zenei értékeinek együttes és összehangolt felmutatására törekszünk, és minden tevékenységünk – a zenei információs központ, a lemezkiadó, a koncertszervezés – ezt szolgálja. A legnagyobb változást számunkra az idén 10 éves BMC ház elkészülte jelentette. Ez teljesítette ki a küldetésünket, hogy mindent egy helyen, a saját helyünkön végezhetünk. Azelőtt bérelnünk kellett a különféle munkahelyiségeket és a koncerthelyszíneket is.A BMC Records ugyancsak 25 éves. Milyen felvételekre vagy a legbüszkébb? Hogyan látod a hangfelvétel-kiadás kihívásait és várható jövőjét?
G. L.: Az első 15 évben magyar előadóművészekkel dolgoztunk, elsősorban kiadatlan vagy alkalmi műveken. A kortárs magyar szerzők közül Vidovszky László, Jeney Zoltán, Sáry László, Kurtág György és Eötvös Péter legtöbb műve nálunk jelent meg. A jazz terén az utóbbi évtizedben elkanyarodtunk a külföldi produkciók felé, amelyek modern kísérletek formájában viszik előre a műfajt, és egy jellegzetesen európai ágat választanak le a mainstreamről. Ezt nem is jazznek, inkább jazzalapú kortárs zenének nevezném. Gondolok itt Aki Takase, Vincent Courtois, Daniel Erdmann, Clément Janinet és Thomas de Pourquery zenekaraira, a magyar produkciók közül pedig Tálas Áron, Bacsó Kristóf, illetve Harcsa Veronika és Fekete-Kovács Kornél legutóbbi albumait emelném ki. A fizikai kiadáshoz ragaszkodunk, annak ellenére, hogy a jövője bizonytalan. A lemezkiadás lényege, hogy a művész elért egy bizonyos korszakába, amelynek eredményeit rögzíti. A CD-lemez névjegyszerű ajándék lehet, koncerteken próbálják eladni, de a terjesztése és hallgatottsága megrendült. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az online zenehallgatással valami elvész. A koncerttermek azért nem fognak megszűnni, mert a zenét más tevékenység közben nem lehet igazán átélni. A hangszóró ugyanígy helyhez köt, és a lemez fizikai kontaktust is teremt a zenével. Az ellenben biztató, hogy a hifiipar ütemesen fejlődik, és már online kiadványokat is hihetetlen minőségben lehet meghallgatni.
Mit tartasz az elmúlt 25 év legnagyobb eredményének?
G. L.: Felépítettük és működőképessé tettük a házat: évi 400 koncertet szervezünk, több mint egy tucat lemezt adunk ki, 3-5 mesterkurzust bonyolítunk le, és műhelykoncerteket, zenetörténeti előadásokat tartunk. Aki közönségként belép ide, tudja, mit fog kapni, a zenészek pedig fix játszóhelyként tekintenek rá. Az is fontos eredmény, hogy külföldön rendkívül pozitív a megítélésünk. Sőt, nagy dolog, hogy független, privát tulajdonú cégként egyáltalán létezünk. Ez a modell egész Európában is ritka, mert nem egy klasszikus forprofit befektetés, ugyanakkor nem is állami fenntartású intézmény, hanem a kettő keveréke. A bevétel és kiadás mérlegét magunk tervezzük, bonyolítjuk és tartjuk egyensúlyban.
Nemrég zárult a BMC Ligeti 100 fesztiválja. Milyen tapasztalatokkal zártad ezt a nagyszabású eseménysort?
G. L.: A program összeállításakor azt tűztük ki célul, hogy Ligeti darabjai mellett azok kontextusát, az ő szerteágazó hatását, a kaleidoszkópszerű életművére született és ma is folyamatosan születő reakciókat egyaránt bemutassuk, és úgy érzem, sikerült. Sok külföldi művész vett részt a fesztiválon, ami erősítette a Ligeti-kultuszt, de az is kiderült, hogy a magyar előadók hasonlóan magas szinten értik Ligetit, mint amennyire Bartók-interpretációjukról híresek.
Milyen kilátások előtt áll a BMC tervezett bővülése, a barokk és kortárs operaház?
G. L.: A nemzetközi helyzetet tekintetbe véve hosszabb folyamatra számítunk, legelőbb az évtized végére lehet kész. A ház alapvetően már tudja mindazt, ami a missziónk teljesítéséhez szükséges, de a barokk és kortárs opera az egész ország kulturális életében túl kevéssé van jelen, és ezen szeretnénk változtatni. A missziónknak a kezdetektől fogva része, hogy ne csak kész műveket vigyünk színpadra, hanem új, akár konkrétan hozzánk elképzelt darabok létrejöttét is támogassuk. Így adnánk helyet a kortárs operának is.