„Debrecenbe költöztem, mert azt gondolom, hogy egy vezetőnek ott kell élnie, ahol a színháza van” 2023. október 13. / Az elmúlt években példa nélküli kulturális fejlesztésnek lehettünk tanúi az ország második legnagyobb városában, Debrecenben. A napokban fejeződött be egy három évig tartó invesztíció, átadták a cívisváros történelmi játszóhelyét, a Csokonai Teátrumot. Erről a beruházásról és a Csokonai Nemzeti Színház jövőbeli terveiről beszélgettünk Mátyássy Szabolcs igazgatóval. Július 1-je óta vezeti a debreceni Csokonai Nemzeti Színházat, mik az eddigi tapasztalatai a várost és a társulatot illetően? M. Sz.: Bár július elsejétől vagyok hivatalosan kinevezve a Csokonai Nemzeti Színház – Debrecen élére, már jóval hamarabb, a közgyűlés döntését követően megkezdődött a munkám. Ez idő alatt komoly előkészítést végeztünk munkatársainkkal, néhány hónap alatt sikerült olyan gyökeres változásokat elérnünk, amik elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy üzembiztosan el tudjunk indulni az új évaddal, és olyan helyzetet teremtsünk, amiben bérleteseink és nézőink örömmel tudják megtekinteni előadásainkat. Debrecenbe költöztem, mert azt gondolom, hogy egy vezetőnek ott kell élnie, ahol a színháza van. A társulattal is sikerült már összeismerkednem, bár a nyári időszakban kezdtünk, amikor az előadások próbái még nem indultak el. Az ő részükről azt tapasztalom, hogy mindenki nagy kíváncsisággal és lendülettel várta a közös munkát. Szabó K. Istvánt hívta maga mellé művészeti vezetőnek, magára művész háttérrel rendelkező menedzserigazgatóként gondol elsősorban. Beválik ez a magyar színházi struktúrában egyedülálló feladat-leosztás? M. Sz.: Már láthattunk hasonló felosztást a vezetésben, ha megnézzük például Nyíregyházát vagy a kaposvári igazgatási rendszert. Itt annyiban más a helyzet, hogy én alapvetően művész végzettségű és gondolkodású ember vagyok, mégis muszáj volt egy olyan vezetési struktúrát kialakítani, amiben egyfajta ügyvezető igazgató szemlélettel tekintek magamra. A művészeti dolgokban Szabó K. István szava dönt, bár természetesen mindent átbeszélünk. De a Csokonai Nemzeti Színház művészeti arculatát ő alakította-alakítja ki. Teljesen új helyzet teremtődött Debrecenben azzal, hogy a Csokonai Fórum mellett szeptember közepén újra megnyitották a Csokonai Teátrum névre keresztelt nagyszínházat. Két teljes értékű játszóhelyet üzemeltetnek, jól veszik az akadályokat? M. Sz.: Az ország legnagyobb színháza lettünk azzal, hogy négy játszóhelyünk van a kőszínházainkban, és ha még ideszámítom a nyáron működő Nagyerdei Szabadtéri Színpadot is, négy plusz egy játszóhelyünk van összesen. Ez nagy felelősség, de nagy lehetőséget is látok benne. Egy este 1100 embert is le tudunk ültetni. Közben azt tapasztalom a városban, hogy az emberek rendkívül kíváncsiak erre az új helyzetre, az új vezetésre és az új repertoárra, ezért igyekeztünk olyan műsortervvel előállni, amelyben a nézőink mind meg tudják találni azokat az előadásokat és rendezőket, akikre kíváncsiak – szegmentált formákban természetesen, a bérletrendszerünk is ehhez alkalmazkodik. A nagyszínházban inkább hagyományos előadásokat kínálunk, és minél kisebb térbe megyünk, annál inkább a kísérletező, fiatalokat jobban megszólító előadások kapnak helyet. Gazdag repertoárral készülnek az évadra, megosztaná velünk, hogy Ön melyik bemutatót várja leginkább? M. Sz.: Nagyon sokféle műfajú és stílusú előadás lesz ebben az évadban. A repertoár kialakításában fontos szempont volt, hogy reflektáljunk a debreceni évfordulókra, de emellett nagy műfaji sokszínűség jellemzi, zenés előadásoktól kezdve a prózán át a táncig. Most még nem tudok kiemelni egy előadást sem, ha lement az évad, szívesen válaszolok. Debrecenben nagy hagyománya van a MagdaFesztnek, amelynek meghirdették már a programját, visszatér majd a Deszka Fesztivál is? M. Sz.: A MagdaFeszt és a Deszka Fesztivál két nagyon jól menő és nívós fesztivál, eszünk ágában sem volt ezeket megszüntetni, sőt, inkább bővíteni igyekszünk őket. A MagdaFesztet, ami a női alkotókat helyezi a fókuszba, különböző kulturális intézményekkel együtt gondolkodva bővítjük és fejlesztjük. Kifejezetten büszke vagyok rá, hogy Szabó K. István rendezése, a Nemzeti Színház Az ajtó című előadása Udvaros Dorottya főszereplésével végre látható lesz Debrecenben. A Deszka Fesztivált nem kell bemutatni, hiszen a kortárs dráma zászlóshajója. Tovább bővítjük kerekasztalbeszélgetésekkel, egyéb kiszervezett programokkal ezt az eddig is nagy érdeklődésre számot tartó fesztivált. |