2023. november 06. / Tompos Vince
„Ez egy kivételesen nehéz darab – mondja lapunknak Bartos Ági, a Nem félünk a farkastól című előadásról, amelyben egy érzelmileg labilis fiatal lány, Honey szerepét alakítja. Edward Albee
nagy sikerű drámája a tatabányai Jászai Mari Színházban már október közepe óta látható Guelmino Sándor rendezésében.
A Nem félünk a farkastól a XX. század egyik legmaradandóbb drámája. Milyen volt a közös munka?
B. Á.: Családias és gördülékeny. A darab négy színészre íródott, akik mind szinte végig színen vannak. Egymásra vagyunk utalva. Egyikünknek sem volt könnyű folyamat, mindenkit „megcsavart” lelkileg a szerepe, intim, érzelmes, nagyon telített pillanatokban figyeltük egymást a próbák alatt. Ez összekovácsolja az embereket.
Miről szól a Pulitzer-díjas amerikai drámaíró itthon is közkedvelt darabja?
B. Á.: Látszólag két házaspárról, valójában mindannyiunkról, mint minden jó színdarab. Martha és George az idősebb pár, Nick és Honey a fiatalabb. George egy vidéki egyetem történelem tanszékén tanít, feleségének apja pedig ennek az intézménynek a rektora. Nick nemrég került az egyetem biológia tanszékére, és természetesen jött vele Honey is. George-ék rektori nyomásra meghívják magukhoz Nickéket, hogy kicsit jobban megismerjék egymást. Ebből a szituációból indul a darab, amely egyetlen éjszaka története. Izgalmas, nagyon szellemes párbeszédekből, összecsapásokból, kemény és szarkasztikus beszélgetésekből áll ez a lázas este, ahol végigkövethetjük, ahogyan a régóta elfojtott indulatok felszínre törnek. Végig jelen van egy sajátos, éles humor, főleg mint olyan fegyver, amivel fel lehet nyitni egymás burkait, rejtett titkait.
Albee tragikomédiájából Mike Nichols készített nagy sikerű filmadaptációt Richard Burton és Elizabeth Taylor főszereplésével. A szerepedre történő felkészülésed során volt alkalmad megnézni a filmet?
B. Á.: Nem szeretem előre megnézni a filmadaptációkat, ha vannak, a szerepekhez saját élmények, benyomások, a rendezőkkel és partnerekkel való beszélgetések, belső keresgélés útján jó közelíteni. Akkor van esély arra, hogy személyes legyen, amit csinálok. Ha például a darab más színházban is fut, csak a bemutatóm után nézem meg. Mikor már voltak használható gondolataim Honeyról, belenéztem a híres filmbe. Láttam, hogy a nagy előd máshogy játssza, mint én, ezért nem megzavart, hanem megnyugtatott.
Mennyire érzed magadénak az általad megformált szerepet?
B. Á.: Megszerettem Honeyt. Vannak kapcsolódási pontok, de ez a nő valójában eléggé távol áll tőlem. Nagyon élvezem, hogy elléphetek a színpadon a saját világomtól. Honey mélyen vallásos családból jön. Több trauma is érte gyerekkorában, ezért labilis, szeretethiányos, és nagyon vágyik a figyelemre. Gyermeki és felnőtt egyszerre. Minden erejével azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy minden rendben van, ezért ő is, mint a többiek, egy sor dolgot elfojt magában. Nem olyan intelligens, mint a többiek, a beszélgetésbe is nehezebben kapcsolódik be, és amikor mégis, rendre nem odaillő dolgokat mond. Gyakran direkt rá is játszik a butaságra, ez is egyfajta pajzs, mert annyira persze nem egyszerű lélek, mint amenynyire mutatja.
Kiknek ajánlod a darabot?
B. Á.: A katasztrófaturistáknak. A szereplők szétszedik egymást. Az előadás közben talán azt érzi majd a néző, hogy milyen jó, hogy ő nincs hasonló helyzetben. Pont olyan, mintha benéznél egy lakásba, és szembesülnél azzal, ahogyan mások élnek. Ám lassan rájönnél, hogy neked magadnak is van mit átgondolnod, és az előadás után meg is tennéd.
nagy sikerű drámája a tatabányai Jászai Mari Színházban már október közepe óta látható Guelmino Sándor rendezésében.
A Nem félünk a farkastól a XX. század egyik legmaradandóbb drámája. Milyen volt a közös munka?
B. Á.: Családias és gördülékeny. A darab négy színészre íródott, akik mind szinte végig színen vannak. Egymásra vagyunk utalva. Egyikünknek sem volt könnyű folyamat, mindenkit „megcsavart” lelkileg a szerepe, intim, érzelmes, nagyon telített pillanatokban figyeltük egymást a próbák alatt. Ez összekovácsolja az embereket.Miről szól a Pulitzer-díjas amerikai drámaíró itthon is közkedvelt darabja?
B. Á.: Látszólag két házaspárról, valójában mindannyiunkról, mint minden jó színdarab. Martha és George az idősebb pár, Nick és Honey a fiatalabb. George egy vidéki egyetem történelem tanszékén tanít, feleségének apja pedig ennek az intézménynek a rektora. Nick nemrég került az egyetem biológia tanszékére, és természetesen jött vele Honey is. George-ék rektori nyomásra meghívják magukhoz Nickéket, hogy kicsit jobban megismerjék egymást. Ebből a szituációból indul a darab, amely egyetlen éjszaka története. Izgalmas, nagyon szellemes párbeszédekből, összecsapásokból, kemény és szarkasztikus beszélgetésekből áll ez a lázas este, ahol végigkövethetjük, ahogyan a régóta elfojtott indulatok felszínre törnek. Végig jelen van egy sajátos, éles humor, főleg mint olyan fegyver, amivel fel lehet nyitni egymás burkait, rejtett titkait.
Albee tragikomédiájából Mike Nichols készített nagy sikerű filmadaptációt Richard Burton és Elizabeth Taylor főszereplésével. A szerepedre történő felkészülésed során volt alkalmad megnézni a filmet?
B. Á.: Nem szeretem előre megnézni a filmadaptációkat, ha vannak, a szerepekhez saját élmények, benyomások, a rendezőkkel és partnerekkel való beszélgetések, belső keresgélés útján jó közelíteni. Akkor van esély arra, hogy személyes legyen, amit csinálok. Ha például a darab más színházban is fut, csak a bemutatóm után nézem meg. Mikor már voltak használható gondolataim Honeyról, belenéztem a híres filmbe. Láttam, hogy a nagy előd máshogy játssza, mint én, ezért nem megzavart, hanem megnyugtatott.
Mennyire érzed magadénak az általad megformált szerepet?
B. Á.: Megszerettem Honeyt. Vannak kapcsolódási pontok, de ez a nő valójában eléggé távol áll tőlem. Nagyon élvezem, hogy elléphetek a színpadon a saját világomtól. Honey mélyen vallásos családból jön. Több trauma is érte gyerekkorában, ezért labilis, szeretethiányos, és nagyon vágyik a figyelemre. Gyermeki és felnőtt egyszerre. Minden erejével azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy minden rendben van, ezért ő is, mint a többiek, egy sor dolgot elfojt magában. Nem olyan intelligens, mint a többiek, a beszélgetésbe is nehezebben kapcsolódik be, és amikor mégis, rendre nem odaillő dolgokat mond. Gyakran direkt rá is játszik a butaságra, ez is egyfajta pajzs, mert annyira persze nem egyszerű lélek, mint amenynyire mutatja.
Kiknek ajánlod a darabot?
B. Á.: A katasztrófaturistáknak. A szereplők szétszedik egymást. Az előadás közben talán azt érzi majd a néző, hogy milyen jó, hogy ő nincs hasonló helyzetben. Pont olyan, mintha benéznél egy lakásba, és szembesülnél azzal, ahogyan mások élnek. Ám lassan rájönnél, hogy neked magadnak is van mit átgondolnod, és az előadás után meg is tennéd.