– Kényszerleszállás a Kecskeméti Nemzeti Színház nevű bolygón
2023. november 23. / Morva Daniella
Sipos Imre rendezésében mutatta be a 2023/24-es évad első gyermekelőadását a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. A jól ismert üzenetek mellett néhány egészen új tanításra is rávilágít A kis herceg.
Négy évvel ezelőtt megálmodtad, két évvel később színpadra állítottad azt A kis herceg előadást, amelynek dunaújvárosi rendezését a Deszkavízió kritikai portál szerkesztősége az év legjobbjának ítélte. Mit jelent számodra, hogy a darab életútja Kecskeméten folytatódik?
S. I.: Fontos mérföldkő az életemben ez az előadás, épp ezért hatalmas öröm számomra, hogy Kecskeméten is teret adhattam az elképzeléseimnek. Ez egy rendkívül szép, költői produkció. A mozgó animációk, a jelmezek és a díszlet együtt olyan vizuális látványvilágot teremtenek, amely tökéletesen szemlélteti a kozmikus magány és egyedüllét érzését – az én olvasatomban ez a kulcspontja a történetnek.
Kijelenthetjük, hogy az előadás minden korosztályt megszólít?
S. I.: Mindenki a korához, tapasztalataihoz, élethelyzetéhez képest tud lefordítani belőle dolgokat. Az idősebb korosztály visszatekint, szembesül az elrontott utakkal, míg egy fiatal a lehetséges jövőket látja benne. Számomra az egyik legfontosabb közvetítendő üzenet, hogy a lehetséges életeink mindig jelen vannak, majd a továbblépésnél elhagyjuk őket. Ahogyan a kis herceg fogalmaz: levetjük őket, mint egy régi kérget.
Miről szól a te értelmezésedben ez a nyolcvan évvel ezelőtt megjelent történet?
S. I.: Antoine de Saint-Exupéry saját kényszerleszállásának történetét írta meg. Ő akkor egy életközepi válsággal küzdő férfi volt, a mi pilótánk viszont egy fiatal fiú, éppen ezért egészen más megközelítésre volt szükség: a bizonytalanságra építkeztünk, ami a mai fiatalok legfőbb életkezdeti problémája. Így a bolygók, amelyeken áthalad, az ő életlehetőségeit jelölik. Ezeket végigjárva érti meg végül, hogy ez a sokféle élet, amely rá várhat, mind magányos és meddő. Ekkor ismeri fel a legfőbb üzenetet: hogy mindannyiunknak meg kell tanulnia jól szeretni, mert a szeretet nélküli élet magányra van ítélve. Az én olvasatomban a kis herceg valójában nem létezik, ő a pilóta tiszta énje, a romlatlan, fiatalkori ideálja: amilyen ő szeretne vagy szeretett volna lenni.
Gazdag szimbólumrendszerrel bír az előadás, a karakterek közül külön említést érdemel a róka. Milyennek álmodtad meg őt?
S. I.: A kis herceg úgy fogalmaz: „engem a róka tanított meg szeretni”. Emiatt volt egy félelmem azt illetően, hogy milyen üzenetet közvetít, ha egy férfi vagy ha egy nő alakítja a karaktert, egészen másfajta szeretet érthető ki ugyanis belőle. Az egyetlen járható útnak épp ezért azt találtam, ha a róka kétnemű, így egy nő és egy férfi színművész játssza. Kettős természete miatt a színpadon is kétféle aspektusra osztottam: az egyik a vad, a másik a megszelídítésre váró állat.
Nem a regény idődramaturgiáját használjátok a színpadi előadásban, helyette a kígyó foglalja keretbe a történetet. Miért alakult ez így?
S. I.: A kígyó a halált szimbolizálja, én mégis arra kértem a karaktert alakító színésznőt, hogy lágy legyen, és kedves. Nekem már volt szerencsém óriáskígyót simogatni, és a közhiedelemmel ellentétben, az érintése rendkívül kellemes – ez a jelenség kifejezetten ambivalens érzést kelt az emberben. Az előadást a kényszerleszállás kerettörténetébe foglaltam, így a kígyó kezd és végez, ám miközben veszélyesnek gondoljuk őt, amiért a halál ölelését felajánlja a kis hercegnek, hogy általa visszatérhessen a rózsájához, valójában nagyon is kedves, tehát magában hordozza a kettősséget.
A kis herceget váltott szereposztásban két, a tizenévei elején járó fiú alakítja. Képesek átadni az üzenetet?
S. I.: Még egy rutinos színművésztől is nagy elvárás a folyamatos jelenlét és koncentráció. Ennek tükrében nagy reményekre jogosító dolog, ahogyan ők a próbafolyamat ideje alatt és azóta is működnek. Ezek alapján biztosan tudhatjuk, hogy rendkívüli ember válik majd belőlük. Büszkeség és öröm számunkra a közös munka.
Négy évvel ezelőtt megálmodtad, két évvel később színpadra állítottad azt A kis herceg előadást, amelynek dunaújvárosi rendezését a Deszkavízió kritikai portál szerkesztősége az év legjobbjának ítélte. Mit jelent számodra, hogy a darab életútja Kecskeméten folytatódik?
S. I.: Fontos mérföldkő az életemben ez az előadás, épp ezért hatalmas öröm számomra, hogy Kecskeméten is teret adhattam az elképzeléseimnek. Ez egy rendkívül szép, költői produkció. A mozgó animációk, a jelmezek és a díszlet együtt olyan vizuális látványvilágot teremtenek, amely tökéletesen szemlélteti a kozmikus magány és egyedüllét érzését – az én olvasatomban ez a kulcspontja a történetnek.
Kijelenthetjük, hogy az előadás minden korosztályt megszólít?
S. I.: Mindenki a korához, tapasztalataihoz, élethelyzetéhez képest tud lefordítani belőle dolgokat. Az idősebb korosztály visszatekint, szembesül az elrontott utakkal, míg egy fiatal a lehetséges jövőket látja benne. Számomra az egyik legfontosabb közvetítendő üzenet, hogy a lehetséges életeink mindig jelen vannak, majd a továbblépésnél elhagyjuk őket. Ahogyan a kis herceg fogalmaz: levetjük őket, mint egy régi kérget.
Miről szól a te értelmezésedben ez a nyolcvan évvel ezelőtt megjelent történet?
S. I.: Antoine de Saint-Exupéry saját kényszerleszállásának történetét írta meg. Ő akkor egy életközepi válsággal küzdő férfi volt, a mi pilótánk viszont egy fiatal fiú, éppen ezért egészen más megközelítésre volt szükség: a bizonytalanságra építkeztünk, ami a mai fiatalok legfőbb életkezdeti problémája. Így a bolygók, amelyeken áthalad, az ő életlehetőségeit jelölik. Ezeket végigjárva érti meg végül, hogy ez a sokféle élet, amely rá várhat, mind magányos és meddő. Ekkor ismeri fel a legfőbb üzenetet: hogy mindannyiunknak meg kell tanulnia jól szeretni, mert a szeretet nélküli élet magányra van ítélve. Az én olvasatomban a kis herceg valójában nem létezik, ő a pilóta tiszta énje, a romlatlan, fiatalkori ideálja: amilyen ő szeretne vagy szeretett volna lenni.
Gazdag szimbólumrendszerrel bír az előadás, a karakterek közül külön említést érdemel a róka. Milyennek álmodtad meg őt?
S. I.: A kis herceg úgy fogalmaz: „engem a róka tanított meg szeretni”. Emiatt volt egy félelmem azt illetően, hogy milyen üzenetet közvetít, ha egy férfi vagy ha egy nő alakítja a karaktert, egészen másfajta szeretet érthető ki ugyanis belőle. Az egyetlen járható útnak épp ezért azt találtam, ha a róka kétnemű, így egy nő és egy férfi színművész játssza. Kettős természete miatt a színpadon is kétféle aspektusra osztottam: az egyik a vad, a másik a megszelídítésre váró állat.
Nem a regény idődramaturgiáját használjátok a színpadi előadásban, helyette a kígyó foglalja keretbe a történetet. Miért alakult ez így?
S. I.: A kígyó a halált szimbolizálja, én mégis arra kértem a karaktert alakító színésznőt, hogy lágy legyen, és kedves. Nekem már volt szerencsém óriáskígyót simogatni, és a közhiedelemmel ellentétben, az érintése rendkívül kellemes – ez a jelenség kifejezetten ambivalens érzést kelt az emberben. Az előadást a kényszerleszállás kerettörténetébe foglaltam, így a kígyó kezd és végez, ám miközben veszélyesnek gondoljuk őt, amiért a halál ölelését felajánlja a kis hercegnek, hogy általa visszatérhessen a rózsájához, valójában nagyon is kedves, tehát magában hordozza a kettősséget.
A kis herceget váltott szereposztásban két, a tizenévei elején járó fiú alakítja. Képesek átadni az üzenetet?
S. I.: Még egy rutinos színművésztől is nagy elvárás a folyamatos jelenlét és koncentráció. Ennek tükrében nagy reményekre jogosító dolog, ahogyan ők a próbafolyamat ideje alatt és azóta is működnek. Ezek alapján biztosan tudhatjuk, hogy rendkívüli ember válik majd belőlük. Büszkeség és öröm számunkra a közös munka.