2023. december 02. /
Gotthold Ephraim Lessing főművét, a Bölcs Náthánt 240 évvel ezelőtt, 1783. április 14-én mutatták be először Berlinben. 2023. április 21-én Székesfehérváron a Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában debütált Szikora János rendezésében, Trokán Péterrel a főszerepben.
Az elmúlt évszázadok nemhogy nem kezdték ki a nagy hatású drámai költeményt, de az általa felvetett kérdések ugyanolyan aktuálisak ma is, ha nem még égetőbbek: vallási tolerancia, emberség, szívbéli jóság.
T. P.: Egy olyan műről van szó, amelynek hihetetlen sok rétege van. Belemenekültünk ebbe a „mese felnőtteknek” műfajba, de ez azt is jelenti, hogy ennek a színdarabnak nagyon sokféle elágazó szála lehet, sok mindenről szólhat. Ha a mese részét lehántjuk róla, mint a hagymának a fölső héját, akkor egyszer csak elkezdenek a rétegek külön-külön is megszólalni. Annyiféle műfajt rakott össze Lessing, hogy ettől borzasztóan izgalmas volt maga a próbafolyamat is. Most – az ötödik-hatodik előadás után – kezd nekünk visszaszólni a darab, hogy ezek a rétegek külön milyen erősek. Most már hat ránk is, és úgy érzem, hogy a nézőkre is. Nekem a színház azt jelenti, hogy öt percig sírok, öt percig nevetek. Akkor jó egy előadás, mert akkor biztos, hogy az érzelmeim igazán meg vannak mozgatva.
Az előadást a Kozák András Stúdióban játsszátok, ami egy intim tér. Egy ilyen előadásnál, ahol a térhez képest grandiózus a díszlet, több helyszín megjelenik, mégis a gondolatok viszik előre az előadást, hogyan hat a kisszínpadi miliő?
T. P.: A stúdióelőadásoknál különösen lehet érzékelni, hogy a csöndek nagyon szépen beszélnek. Itt ugye nincs lehetőség direkt reagálásra, hiszen nem vígjátékról beszélünk, de mi nagyon szépen halljuk (a mi fülünk erre azért ki van hegyezve) ezeket a csöndeket. Közvetlen közelről a közönség arcát is lehet látni, és azt veszem észre rajtuk, hogy ezek nagyon beszédes csöndek. Talán most érezzük úgy, hogy siker. Féltünk tőle, mert nagyon nehéz a téma, hiszen a vezérmotívuma tulajdonképpen a hit, hogy miben lehet és miben érdemes hinni.
Számodra miről szól még a Bölcs Náthán?
T. P.: Gyönyörűszép képeskönyv az életről. Olyan alapértékekről beszél, amik ma meg kell, hogy mozdítsák az emberekben azt a pici hitet, hogy talán mégse olyan rossz ez a világ. És talán még az én életemben jó és szebb is lesz.
Bölcs Náthán egy különleges figura, tele érzelmekkel, furfanggal, kicsit olyan, mintha minden szál az ő kezében futna össze. Milyen volt vele megbirkózni?
T. P.: Életem egyik legnagyobb szerepe, az egyik legbonyolultabb, tele színnel. Ugyanakkor meg kell találni egyfajta alapszínt, ami nem jön csak úgy a próbákon egyik percről a másikra. Annak valamikor elő kell bújnia – péntek fél egy körül – a deszkák közül. Ahogy mondta Nádasdy tanár úr annak idején. Hosszú-hosszú álmatlan éjszakáim voltak, amikor arra ébredtem pár óra alvás után, hogy „Úristen, én ezt nem fogom tudni megtanulni!”. És akkor csak azt tudtam csinálni, hogy beosztottam magamnak műszakszerűen, hogy reggel 11-től 1-ig és délután 4-től 6-ig semmi mást nem csinálok. De tökéletesen beült a szöveg, úgyhogy most már merem hatni magamra is. Nagyon nagy élmény játszani, és mondhatom, hogy a több évtizedes színészi pályám egyik nagyon fontos állomása.
A Bölcs Náthánt a székesfehérvári Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában nézhetik még. Szereplők: Trokán Péter, Tóth Ildikó, Varga Gabriella, Fehér Diána Aida, Sághy Tamás, Sarádi Zsolt, Kuna Károly, Kozáry Ferenc, Imre Krisztián. Rendezte: Szikora János.
Az elmúlt évszázadok nemhogy nem kezdték ki a nagy hatású drámai költeményt, de az általa felvetett kérdések ugyanolyan aktuálisak ma is, ha nem még égetőbbek: vallási tolerancia, emberség, szívbéli jóság.
T. P.: Egy olyan műről van szó, amelynek hihetetlen sok rétege van. Belemenekültünk ebbe a „mese felnőtteknek” műfajba, de ez azt is jelenti, hogy ennek a színdarabnak nagyon sokféle elágazó szála lehet, sok mindenről szólhat. Ha a mese részét lehántjuk róla, mint a hagymának a fölső héját, akkor egyszer csak elkezdenek a rétegek külön-külön is megszólalni. Annyiféle műfajt rakott össze Lessing, hogy ettől borzasztóan izgalmas volt maga a próbafolyamat is. Most – az ötödik-hatodik előadás után – kezd nekünk visszaszólni a darab, hogy ezek a rétegek külön milyen erősek. Most már hat ránk is, és úgy érzem, hogy a nézőkre is. Nekem a színház azt jelenti, hogy öt percig sírok, öt percig nevetek. Akkor jó egy előadás, mert akkor biztos, hogy az érzelmeim igazán meg vannak mozgatva.
Az előadást a Kozák András Stúdióban játsszátok, ami egy intim tér. Egy ilyen előadásnál, ahol a térhez képest grandiózus a díszlet, több helyszín megjelenik, mégis a gondolatok viszik előre az előadást, hogyan hat a kisszínpadi miliő?
T. P.: A stúdióelőadásoknál különösen lehet érzékelni, hogy a csöndek nagyon szépen beszélnek. Itt ugye nincs lehetőség direkt reagálásra, hiszen nem vígjátékról beszélünk, de mi nagyon szépen halljuk (a mi fülünk erre azért ki van hegyezve) ezeket a csöndeket. Közvetlen közelről a közönség arcát is lehet látni, és azt veszem észre rajtuk, hogy ezek nagyon beszédes csöndek. Talán most érezzük úgy, hogy siker. Féltünk tőle, mert nagyon nehéz a téma, hiszen a vezérmotívuma tulajdonképpen a hit, hogy miben lehet és miben érdemes hinni.
Számodra miről szól még a Bölcs Náthán?
T. P.: Gyönyörűszép képeskönyv az életről. Olyan alapértékekről beszél, amik ma meg kell, hogy mozdítsák az emberekben azt a pici hitet, hogy talán mégse olyan rossz ez a világ. És talán még az én életemben jó és szebb is lesz.
Bölcs Náthán egy különleges figura, tele érzelmekkel, furfanggal, kicsit olyan, mintha minden szál az ő kezében futna össze. Milyen volt vele megbirkózni?
T. P.: Életem egyik legnagyobb szerepe, az egyik legbonyolultabb, tele színnel. Ugyanakkor meg kell találni egyfajta alapszínt, ami nem jön csak úgy a próbákon egyik percről a másikra. Annak valamikor elő kell bújnia – péntek fél egy körül – a deszkák közül. Ahogy mondta Nádasdy tanár úr annak idején. Hosszú-hosszú álmatlan éjszakáim voltak, amikor arra ébredtem pár óra alvás után, hogy „Úristen, én ezt nem fogom tudni megtanulni!”. És akkor csak azt tudtam csinálni, hogy beosztottam magamnak műszakszerűen, hogy reggel 11-től 1-ig és délután 4-től 6-ig semmi mást nem csinálok. De tökéletesen beült a szöveg, úgyhogy most már merem hatni magamra is. Nagyon nagy élmény játszani, és mondhatom, hogy a több évtizedes színészi pályám egyik nagyon fontos állomása.
A Bölcs Náthánt a székesfehérvári Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában nézhetik még. Szereplők: Trokán Péter, Tóth Ildikó, Varga Gabriella, Fehér Diána Aida, Sághy Tamás, Sarádi Zsolt, Kuna Károly, Kozáry Ferenc, Imre Krisztián. Rendezte: Szikora János.