2024. február 09. / Boros Norina
Quintus Konrád kollégám az az ember, akinek a tanácsait mindig megfogadom. Gondoskodó apa, sikeres színművész, kreatív rendező, pályát egyengető osztályfőnök. Megkérdeztem, hogy mindennel elégedett-e az életében. Azt válaszolta, hogy a lehetőségeknek örül, de az elégedett-
ség szerinte alkat kérdése. Szereti, ha a társulatnak sikere van, és ha ő is hozzá tudja tenni azt, amihez ő ért. Színészileg néha van öröme, amikor játszik, de van, amikor csak „dolgozik”. A kettő között az a különbség, hogy néha leszáll az angyal egy-egy előadás közben – ezt a nézők is észreveszik –, és van, amikor csak egy szimpla kedd van, de a munkáját ugyanúgy elvégzi. Quintus Konrádot kérdezem darabokról, sikerekről és soron következő bemutatókról.
Mi volt a legutóbbi előadás, amiben játszottál?
Q. K.: A Vízkereszt vagy bánom is én, Nádasdy Ádám kitűnő fordításában, Kéménczy Antal lenyűgöző zenéivel. A szerepem a Feste nevű karakter. Az egész társulat számára nagyon sok lehetőséget rejtett az előadás.
Milyen darabot próbálsz most?
Q. K.: Sűrű időszak kezdődött. A Naftalint próbálom. Vígjáték egy kitűnő rendezővel, Hargitai Ivánnal, akivel már dolgoztunk együtt a Szibériai csárdásban. Izgatottan vártam az újabb közös munkát. Korábban nem ismertem a darabot. Annyit tudtam róla, hogy van egy szekrény, amibe bebújnak, elrejtőznek, és azért Naftalin a címe, mert az egy molyirtó. Úgyhogy én viccesen így szoktam hívni. Szórakoztatónak találom a darabot. Hargitai Iván és Szokolai Brigitta dramaturg nagyon izgalmas példányt csináltak belőle, az 1920-as években játszódó művet felfrissítették, a mához igazították.
Az első ilyen frissítés, amivel az olvasópróbán találkoztam, hogy az eredeti Heltai Jenő-bohózathoz képest más neveket kaptak a szereplők.
Q. K.: Igen, Patkány Etus helyett Lexi lett (Horváth Csenge) a szerep neve. A házmester helyett Joe, a portamester (Chajnóczki Balázs) megnevezés szerepel. A neveken lett változtatás, Szintia (Kovalik Ágnes), Yvette (Pikali Gerda), Pamela (Fehér Anna) azt a célt szolgálja, hogy jobban be tudjuk azonosítani, ez a történet akár a szomszédunkban is játszódhat.
Mennyire könnyű egy bohózatot játszani?
Q. K.: Szokták mondani, hogy vígjátékot játszani a legnehezebb. Azt gondolom, hogy mindent nehéz és mindent könnyű játszani. A próbafolyamat alatt minden egy kicsit nehezebb, aztán amikor elérkezünk az előadáshoz, letisztulnak a dolgok. Vígjátékban, bohózatban az a csodálatos, hogy meg tudod kacagtatni a nézőt, ami mindig nagy öröm. Furcsa módon az is öröm, amikor meg tudod ríkatni a nézőket, mert az mind a te sikered, vagy a csapat és az előadás sikere. A vígjáték mint műfaj azért nehéz, mert nagyon pontos ritmusa van, ha ebben valaki hibázik, akkor akár egy egész jelenet széteshet. Komolyabb darab esetén sok mindent még közben is helyre lehet hozni, a napi mentális állapot izgalmasabban tudja változtatni, modulálni az aznapi előadást, ami egy vígjáték esetén nagy rizikót rejt.
Őszintének kell lenned: melyik az a szerep, amit a József Attila Színházban szeretsz játszani?
Q. K.: Mindegyik szerepet, amit játszom a színházban, másért szeretem. Sportoló voltam, fegyelmezett vagyok. Ha van is olyan szerep, ami annyira nem „ízlik”, a lelkemet én hozzá töröm, és megtalálom benne az örömömet. Márai Sándor Kaland című előadása az, amire a lelkem a legörömtelibben készül. Nem szeretnék rangsorolni, mert szeretem a Szibériai csárdást, a Macskafogót és a Vesztegzár a Grand Hotelben-t is.
Valamiért azt gondoltam, hogy a Koldusoperát fogod mondani, amiben a vásári énekest, Filchet alakítod.
Q. K.: A Koldusoperában valójában ez nem volt szerep, de csináltam belőle. A rendező Bagó Bertalan hagyta. Nagyon szeretem, hogy énekelek benne.
Játszol, próbálsz, és ha jól tudom, rendezel is.
Q. K.: Több olyan darabunk van, amiben a Kaposvári Egyetem végzős színművész hallgatói (Eperjes Károly és Szalma Tamás osztályából) is szerepet kaptak. A színház vezetősége lehetőséget szeretne biztosítani, hogy még jobban meg tudják magukat mutatni. Ezért felkértek, hogy rendezzek nekik egy előadást. Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című kétszereplős darabjára esett a választásom, aminek február 7-én lesz a bemutatója. A Naftalin című előadásunknak pedig február 17-én. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen az osztályom is hamarosan vizsgázik. Igazából ez most egy sűrű február számomra.
ség szerinte alkat kérdése. Szereti, ha a társulatnak sikere van, és ha ő is hozzá tudja tenni azt, amihez ő ért. Színészileg néha van öröme, amikor játszik, de van, amikor csak „dolgozik”. A kettő között az a különbség, hogy néha leszáll az angyal egy-egy előadás közben – ezt a nézők is észreveszik –, és van, amikor csak egy szimpla kedd van, de a munkáját ugyanúgy elvégzi. Quintus Konrádot kérdezem darabokról, sikerekről és soron következő bemutatókról.
Mi volt a legutóbbi előadás, amiben játszottál?
Q. K.: A Vízkereszt vagy bánom is én, Nádasdy Ádám kitűnő fordításában, Kéménczy Antal lenyűgöző zenéivel. A szerepem a Feste nevű karakter. Az egész társulat számára nagyon sok lehetőséget rejtett az előadás.
Milyen darabot próbálsz most?
Q. K.: Sűrű időszak kezdődött. A Naftalint próbálom. Vígjáték egy kitűnő rendezővel, Hargitai Ivánnal, akivel már dolgoztunk együtt a Szibériai csárdásban. Izgatottan vártam az újabb közös munkát. Korábban nem ismertem a darabot. Annyit tudtam róla, hogy van egy szekrény, amibe bebújnak, elrejtőznek, és azért Naftalin a címe, mert az egy molyirtó. Úgyhogy én viccesen így szoktam hívni. Szórakoztatónak találom a darabot. Hargitai Iván és Szokolai Brigitta dramaturg nagyon izgalmas példányt csináltak belőle, az 1920-as években játszódó művet felfrissítették, a mához igazították.
Az első ilyen frissítés, amivel az olvasópróbán találkoztam, hogy az eredeti Heltai Jenő-bohózathoz képest más neveket kaptak a szereplők.
Q. K.: Igen, Patkány Etus helyett Lexi lett (Horváth Csenge) a szerep neve. A házmester helyett Joe, a portamester (Chajnóczki Balázs) megnevezés szerepel. A neveken lett változtatás, Szintia (Kovalik Ágnes), Yvette (Pikali Gerda), Pamela (Fehér Anna) azt a célt szolgálja, hogy jobban be tudjuk azonosítani, ez a történet akár a szomszédunkban is játszódhat.
Mennyire könnyű egy bohózatot játszani?
Q. K.: Szokták mondani, hogy vígjátékot játszani a legnehezebb. Azt gondolom, hogy mindent nehéz és mindent könnyű játszani. A próbafolyamat alatt minden egy kicsit nehezebb, aztán amikor elérkezünk az előadáshoz, letisztulnak a dolgok. Vígjátékban, bohózatban az a csodálatos, hogy meg tudod kacagtatni a nézőt, ami mindig nagy öröm. Furcsa módon az is öröm, amikor meg tudod ríkatni a nézőket, mert az mind a te sikered, vagy a csapat és az előadás sikere. A vígjáték mint műfaj azért nehéz, mert nagyon pontos ritmusa van, ha ebben valaki hibázik, akkor akár egy egész jelenet széteshet. Komolyabb darab esetén sok mindent még közben is helyre lehet hozni, a napi mentális állapot izgalmasabban tudja változtatni, modulálni az aznapi előadást, ami egy vígjáték esetén nagy rizikót rejt.
Őszintének kell lenned: melyik az a szerep, amit a József Attila Színházban szeretsz játszani?
Q. K.: Mindegyik szerepet, amit játszom a színházban, másért szeretem. Sportoló voltam, fegyelmezett vagyok. Ha van is olyan szerep, ami annyira nem „ízlik”, a lelkemet én hozzá töröm, és megtalálom benne az örömömet. Márai Sándor Kaland című előadása az, amire a lelkem a legörömtelibben készül. Nem szeretnék rangsorolni, mert szeretem a Szibériai csárdást, a Macskafogót és a Vesztegzár a Grand Hotelben-t is.
Valamiért azt gondoltam, hogy a Koldusoperát fogod mondani, amiben a vásári énekest, Filchet alakítod.
Q. K.: A Koldusoperában valójában ez nem volt szerep, de csináltam belőle. A rendező Bagó Bertalan hagyta. Nagyon szeretem, hogy énekelek benne.
Játszol, próbálsz, és ha jól tudom, rendezel is.
Q. K.: Több olyan darabunk van, amiben a Kaposvári Egyetem végzős színművész hallgatói (Eperjes Károly és Szalma Tamás osztályából) is szerepet kaptak. A színház vezetősége lehetőséget szeretne biztosítani, hogy még jobban meg tudják magukat mutatni. Ezért felkértek, hogy rendezzek nekik egy előadást. Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című kétszereplős darabjára esett a választásom, aminek február 7-én lesz a bemutatója. A Naftalin című előadásunknak pedig február 17-én. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen az osztályom is hamarosan vizsgázik. Igazából ez most egy sűrű február számomra.