2024. február 09. /
A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen 2024. január 26-án mutatta be Molière klasszikus és napjainkban is méltán népszerű, Úrhatnám polgár című ötfelvonásos balettkomédiáját, melyet Keresztes Attila rendez. A próbafolyamat felénél a főszereplőt, a Jászai Mari-díjas Pindroch Csabát
kérdeztük többek között arról, hogyan formálódik Jourdain úr karaktere, és milyen a közös munka a társulattal.
Már javában próbálod a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az Úrhatnám polgár című darabot. Mi volt az első gondolatod, amikor felkértek a főszerepre?
P. Cs.: Vicces a történet kezdete, mert Keresztes Attila, a rendező éppen akkor hívott föl, amikor Törökországban voltam, ez pedig összefügg az ismert Moliére-darabbal a török követ parodizálása kapcsán. És itthon egy Nemet nevű török származású srác kivette a lakásomat, tehát megmosolyogtató ez az egybeesés most az életemben. Attila olyan rendező, akivel tíz évvel ezelőtt együtt dolgoztunk a Szegedi Nemzeti Színházban a Liliom – Egy csirkefogó élete és halála című darabban, és meghatározó volt a találkozásunk, mély nyomott hagyott bennem a közös munka. Mintabarátság alakult ki közöttünk akkor, az együttgondolkodás könnyen ment kettőnknek, ami a jelen próbafolyamatnál is töretlenül igaz. Három vagy négy éve nem próbáltam egyáltalán, és úgy éreztem, hogy ez a felkérés egy újabb nagyon jó, közös munka ígéretét vetíti előre, bár dilemma volt bennem, hogy a négy gyermekemtől, a feleségemtől való távolság miatt vállaljam-e ezt a kihívást. Végül a feleségem is arra biztatott, hogy mondjak igent Attila felkérésére, aminek az említett dilemmáktól függően nagyon örültem.
Hogyan születik meg benned a Pindroch-féle Jourdain úr?
P. Cs.: A színészi eszközeimet mindig nagyban meghatározta az, hogy úgy próbáltam játszani, hogy az én vagyok, és ugyan adottak a karakter érzései, gesztusai, de az, aki létrehozza, mégis csak én magam vagyok. Éppen egy hete jutott eszembe az az erre a felismerésre rímelő emlék, hogy édesapám épp karácsonykor mondta el Petőfi A XIX. század költői című versének részletét: „Ne fogjon senki könnyelműen / A húrok pengetésihez! / Nagy munkát vállal az magára, / Ki most kezébe lantot vesz. / Ha nem tudsz mást, mint eldalolni / Saját fájdalmad s örömed: / Nincs rád szüksége a világnak, / S azért a szent fát félretedd.” Mindezekkel együtt kikristályosodott bennem az, hogy az Úrhatnám polgár azontúl, hogy Molière-től ez egy fricska az akkori arisztokráciára másokkal összekacsintva, végső soron arról a problémáról is szól, amivel az emberiség, de ha úgy tetszik, a mai magyar társadalom is küzd: mindig fentebb akar lépni, mindig többre vágyik, mint ami adatott neki. Jourdain úr figurája is azt mutatja meg, hogy ki akar törni, jobb, nemesebb, szellemesebb, más akar lenni. Nekem nem csupán színészi, de emberi utam is van most ezzel a darabbal és annak szimbolikus jelentésével. A műfaj ugyan vígjáték, de minden komédiában ott kell legyen a tragédia is, mert ettől válik hitelessé. Nem drámát fog látni a közönség, mert vígjátékot kell látnia, de én drámát fogok játszani komédiát jellemző elemekkel. Tehát ez számomra is egy különleges élmény lesz
Moliére darabja többek között azt boncolgatja, hogy a konvenciók által vezérelt társadalomban az ember a kívülről érkező elvárások között hogyan képes a saját vágyait elhelyezni. Az előadás is erre fókuszál majd?
P. Cs.: Nehéz kívülről nézni, megítélni az előadást, erre a rendező tudna pontosabb választ adni. Abban biztos vagyok viszont, hogy nekünk színészeknek ebben a darabban alapvetően szórakoztatni kell, de nem felejtve el azt, hogy mindezt tanítva tegyük. Érdekes azt látni, hogy az egész kivagyiság vágyából fakadó buta körök mennyire feleslegesek tudnak lenni, ez reflektálni tud a jelen magyar viszonylatokra is. Az előadás egyébként bátor lesz, modern lesz, és mi mindent beleadunk, ahogy a pókerben a játékosok szokták az all int.
Kinek ajánlod ezt az előadást?
P. Cs.: Tulajdonképpen minden középkorú nézőnek ajánlom, hogy ezt az izgalmas vígjátékot láthassák mélyebb rétegeiben is. Mivel általában a hölgyek jönnek többen színházba, arra biztatom őket, hogy hozzák el magukkal a kedves férjeiket is. A színészkollégákkal és a rendezővel együtt nagyon bízunk abban, hogy szeretni fogják ezt az előadást.
kérdeztük többek között arról, hogyan formálódik Jourdain úr karaktere, és milyen a közös munka a társulattal.
Már javában próbálod a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az Úrhatnám polgár című darabot. Mi volt az első gondolatod, amikor felkértek a főszerepre?
P. Cs.: Vicces a történet kezdete, mert Keresztes Attila, a rendező éppen akkor hívott föl, amikor Törökországban voltam, ez pedig összefügg az ismert Moliére-darabbal a török követ parodizálása kapcsán. És itthon egy Nemet nevű török származású srác kivette a lakásomat, tehát megmosolyogtató ez az egybeesés most az életemben. Attila olyan rendező, akivel tíz évvel ezelőtt együtt dolgoztunk a Szegedi Nemzeti Színházban a Liliom – Egy csirkefogó élete és halála című darabban, és meghatározó volt a találkozásunk, mély nyomott hagyott bennem a közös munka. Mintabarátság alakult ki közöttünk akkor, az együttgondolkodás könnyen ment kettőnknek, ami a jelen próbafolyamatnál is töretlenül igaz. Három vagy négy éve nem próbáltam egyáltalán, és úgy éreztem, hogy ez a felkérés egy újabb nagyon jó, közös munka ígéretét vetíti előre, bár dilemma volt bennem, hogy a négy gyermekemtől, a feleségemtől való távolság miatt vállaljam-e ezt a kihívást. Végül a feleségem is arra biztatott, hogy mondjak igent Attila felkérésére, aminek az említett dilemmáktól függően nagyon örültem.
Hogyan születik meg benned a Pindroch-féle Jourdain úr?
P. Cs.: A színészi eszközeimet mindig nagyban meghatározta az, hogy úgy próbáltam játszani, hogy az én vagyok, és ugyan adottak a karakter érzései, gesztusai, de az, aki létrehozza, mégis csak én magam vagyok. Éppen egy hete jutott eszembe az az erre a felismerésre rímelő emlék, hogy édesapám épp karácsonykor mondta el Petőfi A XIX. század költői című versének részletét: „Ne fogjon senki könnyelműen / A húrok pengetésihez! / Nagy munkát vállal az magára, / Ki most kezébe lantot vesz. / Ha nem tudsz mást, mint eldalolni / Saját fájdalmad s örömed: / Nincs rád szüksége a világnak, / S azért a szent fát félretedd.” Mindezekkel együtt kikristályosodott bennem az, hogy az Úrhatnám polgár azontúl, hogy Molière-től ez egy fricska az akkori arisztokráciára másokkal összekacsintva, végső soron arról a problémáról is szól, amivel az emberiség, de ha úgy tetszik, a mai magyar társadalom is küzd: mindig fentebb akar lépni, mindig többre vágyik, mint ami adatott neki. Jourdain úr figurája is azt mutatja meg, hogy ki akar törni, jobb, nemesebb, szellemesebb, más akar lenni. Nekem nem csupán színészi, de emberi utam is van most ezzel a darabbal és annak szimbolikus jelentésével. A műfaj ugyan vígjáték, de minden komédiában ott kell legyen a tragédia is, mert ettől válik hitelessé. Nem drámát fog látni a közönség, mert vígjátékot kell látnia, de én drámát fogok játszani komédiát jellemző elemekkel. Tehát ez számomra is egy különleges élmény lesz
Moliére darabja többek között azt boncolgatja, hogy a konvenciók által vezérelt társadalomban az ember a kívülről érkező elvárások között hogyan képes a saját vágyait elhelyezni. Az előadás is erre fókuszál majd?
P. Cs.: Nehéz kívülről nézni, megítélni az előadást, erre a rendező tudna pontosabb választ adni. Abban biztos vagyok viszont, hogy nekünk színészeknek ebben a darabban alapvetően szórakoztatni kell, de nem felejtve el azt, hogy mindezt tanítva tegyük. Érdekes azt látni, hogy az egész kivagyiság vágyából fakadó buta körök mennyire feleslegesek tudnak lenni, ez reflektálni tud a jelen magyar viszonylatokra is. Az előadás egyébként bátor lesz, modern lesz, és mi mindent beleadunk, ahogy a pókerben a játékosok szokták az all int.
Kinek ajánlod ezt az előadást?
P. Cs.: Tulajdonképpen minden középkorú nézőnek ajánlom, hogy ezt az izgalmas vígjátékot láthassák mélyebb rétegeiben is. Mivel általában a hölgyek jönnek többen színházba, arra biztatom őket, hogy hozzák el magukkal a kedves férjeiket is. A színészkollégákkal és a rendezővel együtt nagyon bízunk abban, hogy szeretni fogják ezt az előadást.