2024. május 09. / Vass Antónia
Márciusban új szereplőkkel találkozhatott a közönség Peller Károly családi musicaljében, a Misi mókusban. Bumbaként, a majomként Kerényi Miklós Máté debütált, akinek mindössze egy hét állt rendelkezésére, hogy beálljon az előadás egyik főszerepébe. A színészt, aki legközelebb április
27-én látható az előadásban, a beugrás nehézségeiről, az ifjúsági előadások játékstílusáról és az általa megformált karakter igazságáról kérdeztük.
A rendező, Peller Károly korábban úgy nyilatkozott, hogy már a kezdetektől szerette volna, ha egy napon beállsz a Misi mókusba. Milyen gondolatok voltak benned, amikor megkeresett a lehetőséggel?
K. M. M.: Egyik oldalról nagyon örültem neki, másik oldalról viszont voltak bennem kétségek, mert egy olyan élethelyzetben vagyok most, amelyben nem voltam benne biztos, hogy az idegrendszerem készen áll egy ilyen feladatra. Bár már a megkereséskor nagyon tetszett az ötlet, hogy játsszak a Misi mókusban, és nagyon megtisztelőnek éreztem, mégis szükségem volt egy kis időre, hogy átgondoljam. Mivel csak pár nap volt az előadásig, hamar kellett döntenem, és gyorsan mérlegelnem, hogy belefér-e egy új produkció a napjaimba, végül úgy határoztam, hogy nagyon szeretném megcsinálni, és bíztam benne, hogy meg fogjuk tudni oldani valahogy.
Mindössze pár napod volt, hogy megtanuld a szerepet. Miben találtad meg a beálláshoz szükséges kapaszkodókat?
K. M. M.: A mesedaraboknál – de ez valójában minden darabra igaz – az a legfontosabb, hogy megtaláljuk az adott karakter igazságát akár a mondanivaló, akár a történet szempontjából. Ezen felül a zene volt az, ami támpontot adott, rögtön a dalokhoz és azok hangulatához nyúltam, illetve azokon keresztül igyekeztem megfogni a jeleneteket. Az is segítség volt, hogy a konkrét karakter – a majom – adott egy keretet, amely mentén magamra tudtam formálni Bumbát. Szerencsére Karesz (Peller Károly, a rendező – a szerk.) – akivel rendező-színész viszonyban most dolgozunk együtt először – mindenben partner volt, és belőlem, a személyiségemből merítve építettük fel a figurát. Az elmondások alapján az én Bumbám sokkal lendületesebb lett, ami az alkatomból is adódik.
Mit szerettél volna megmutatni Bumbából?
K. M. M.: A darab során ő komoly változáson megy keresztül, de semmiképpen sem szerettem volna egy nagyképű és rossz karaktert hozni. Az én értelmezésemben Bumba és Misi útjai azért válnak el, mert a majomnak nem olyan fontos, amit Misi szeretne, a viselkedése pedig azért változik meg, mert a sok kaland után, amelyekben Misi volt az ügyesebb, ő is meg szeretné mutatni, hogy több van benne, mint ami elsőre látszik. A cirkuszban történt csalás is az események közben derül ki számára, egészen addig nem realizálja, és abban a tudatban él, hogy tényleg elért valamit.
A Misi mókus egy családi musical, ahol a közönség nagy része gyerek. Az ilyen típusú előadások esetében máshogy közelítesz a szerephez?
K. M. M.: Azt gondolom, hogy pontosan ugyanolyan igényességgel, felelősséggel és komolysággal kell hozzányúlni egy ifjúsági előadáshoz, mint egy felnőtteknek szóló produkcióhoz. Sőt, szokták mondani, hogy ezek még nehezebbek is, hiszen minden pillanatban le kell kötni a gyerekek figyelmét, ehhez pedig jó ritmusérzékre van szükség. A Misi mókus ebből a szempontból nagyon jól van megírva: Karesznek eleve az volt a szándéka, hogy a felnőttek is éppen annyira tudják élvezni, mint a fiatalok, és nem is élt az általánosan elterjedt eszközökkel, mint például a közvetlen interakció vagy a bekiabálások. Ennél az előadásnál tehát nem találkozik a néző azzal, hogy a gyerekek hangosan kommentálják a színpadon zajló eseményeket, hanem az ő nyelvezetükön, az ő színeikkel elmesélünk nekik egy történetet. Ezt pedig ők is és velük érkező felnőttek is nagyon értékelik.
27-én látható az előadásban, a beugrás nehézségeiről, az ifjúsági előadások játékstílusáról és az általa megformált karakter igazságáról kérdeztük.
A rendező, Peller Károly korábban úgy nyilatkozott, hogy már a kezdetektől szerette volna, ha egy napon beállsz a Misi mókusba. Milyen gondolatok voltak benned, amikor megkeresett a lehetőséggel?
K. M. M.: Egyik oldalról nagyon örültem neki, másik oldalról viszont voltak bennem kétségek, mert egy olyan élethelyzetben vagyok most, amelyben nem voltam benne biztos, hogy az idegrendszerem készen áll egy ilyen feladatra. Bár már a megkereséskor nagyon tetszett az ötlet, hogy játsszak a Misi mókusban, és nagyon megtisztelőnek éreztem, mégis szükségem volt egy kis időre, hogy átgondoljam. Mivel csak pár nap volt az előadásig, hamar kellett döntenem, és gyorsan mérlegelnem, hogy belefér-e egy új produkció a napjaimba, végül úgy határoztam, hogy nagyon szeretném megcsinálni, és bíztam benne, hogy meg fogjuk tudni oldani valahogy.
Mindössze pár napod volt, hogy megtanuld a szerepet. Miben találtad meg a beálláshoz szükséges kapaszkodókat?
K. M. M.: A mesedaraboknál – de ez valójában minden darabra igaz – az a legfontosabb, hogy megtaláljuk az adott karakter igazságát akár a mondanivaló, akár a történet szempontjából. Ezen felül a zene volt az, ami támpontot adott, rögtön a dalokhoz és azok hangulatához nyúltam, illetve azokon keresztül igyekeztem megfogni a jeleneteket. Az is segítség volt, hogy a konkrét karakter – a majom – adott egy keretet, amely mentén magamra tudtam formálni Bumbát. Szerencsére Karesz (Peller Károly, a rendező – a szerk.) – akivel rendező-színész viszonyban most dolgozunk együtt először – mindenben partner volt, és belőlem, a személyiségemből merítve építettük fel a figurát. Az elmondások alapján az én Bumbám sokkal lendületesebb lett, ami az alkatomból is adódik.
Mit szerettél volna megmutatni Bumbából?
K. M. M.: A darab során ő komoly változáson megy keresztül, de semmiképpen sem szerettem volna egy nagyképű és rossz karaktert hozni. Az én értelmezésemben Bumba és Misi útjai azért válnak el, mert a majomnak nem olyan fontos, amit Misi szeretne, a viselkedése pedig azért változik meg, mert a sok kaland után, amelyekben Misi volt az ügyesebb, ő is meg szeretné mutatni, hogy több van benne, mint ami elsőre látszik. A cirkuszban történt csalás is az események közben derül ki számára, egészen addig nem realizálja, és abban a tudatban él, hogy tényleg elért valamit.
A Misi mókus egy családi musical, ahol a közönség nagy része gyerek. Az ilyen típusú előadások esetében máshogy közelítesz a szerephez?
K. M. M.: Azt gondolom, hogy pontosan ugyanolyan igényességgel, felelősséggel és komolysággal kell hozzányúlni egy ifjúsági előadáshoz, mint egy felnőtteknek szóló produkcióhoz. Sőt, szokták mondani, hogy ezek még nehezebbek is, hiszen minden pillanatban le kell kötni a gyerekek figyelmét, ehhez pedig jó ritmusérzékre van szükség. A Misi mókus ebből a szempontból nagyon jól van megírva: Karesznek eleve az volt a szándéka, hogy a felnőttek is éppen annyira tudják élvezni, mint a fiatalok, és nem is élt az általánosan elterjedt eszközökkel, mint például a közvetlen interakció vagy a bekiabálások. Ennél az előadásnál tehát nem találkozik a néző azzal, hogy a gyerekek hangosan kommentálják a színpadon zajló eseményeket, hanem az ő nyelvezetükön, az ő színeikkel elmesélünk nekik egy történetet. Ezt pedig ők is és velük érkező felnőttek is nagyon értékelik.