2024. május 31. / Vass Antónia
A Kolibri Színház május 4-én mutatja be a Budapest Nagyregény projekt keretében megvalósuló Urbán legendák című ifjúsági előadását, amely különleges idő- és térbeli utazásra invitálja a nézőket. A darabról, az audiosétáról és a múlthoz való kapcsolódásról a rendezővel, Vidovszky
Györggyel beszélgettünk.
Az Urbán legendák szorosan kötődik a 2023 novemberében megjelent Budapest Nagyregényhez. Mi alapján választották ki a színre kerülő történetet?
V. Gy.: A kötetben huszonhárom író huszonhárom novellája kapott helyet, a szerzők ezeken keresztül mutatják be Budapest egy-egy kerületét és múltját. Mivel a Kolibri Színház a VI. kerületben található, mi azt a fejezetet – Fehér Renátó Kaleidoszkóp című történetét – vettük alapul. A Budapest Nagyregény egyik szerkesztőjével, Tasnádi Istvánnal már sokszor dolgoztunk együtt, most abból indultunk ki – továbbgondolva az eredeti novellát –, hogy miként tudunk minél több terézvárosi helyszínt bevonni a séta során.
Több interjúban is említette, hogy Tasnádi Istvánnal rendszeresen összeülnek megbeszélni a következő projektet. Ezúttal hogyan zajlott a munka?
V. Gy.: Mivel számos közös színpadi produkció van már mögöttünk, nagyon gördülékenyen folytak az egyeztetések. Istvánnal a mindennapokban is folyamatosan kapcsolatban vagyok, ezért a leglényegesebb szempontok, melyek alapján a darabot megírta, már a korábbi beszélgetéseink során felmerültek. A fő kérdés ezért inkább az volt, hogy mik lehetnek a novella színházi értelemben vett legérdekesebb részei, és mi mit tudunk létrehozni ebben a sajátos színházi műfajban. Ugyanis a tér sem megszokott: az előadást egy audiosétának képzeljük el. A kerület utcáin sétálva, fejhallgatókon keresztül találkoznak majd a nézők egy apa-fiú páros történetével, a szöveget pedig a különböző helyszínekhez és helyzetekhez társítjuk.
Azon túl, hogy a nézők az utcán sétálva ismerik meg a kerületet, illetve ezzel együtt a darab történetét, mennyire lesznek részesei az eseményeknek?
V. Gy.: Különböző interakciókon keresztül természetesen ők is az előadás részévé válnak, ez a forma rengeteg lehetőséget rejt magában. A közönség itt egészen másként találkozik a térrel és a hanggal, lesz, amikor előre rögzített hangkulisszát hall, máskor a távolban lévő színészek hangját. Sőt, a térben virtuálisan is létrehozott, úgynevezett „kiterjesztett valóság” elemek is lesznek. Ezáltal egészen filmszerűvé és többdimenzióssá válik az előadás. Az egyik állomásra például tervezünk egy interaktív installációt is, ahol különösen számítunk a nézők aktív részvételére.
Az előadás a fiatalokat szólítja meg. Az újszerű forma segíthet nekik kapcsolódni a lakóhelyük történelméhez, a múlthoz?
V. Gy.: Bár való igaz, hogy a Kolibri Színház alapvetően ifjúsági előadásoknak ad teret, igyekeztünk úgy megírni az Urbán legendákat, hogy a felnőtt nézőket is megszólítsuk. Ugyanakkor fontos szempont volt, hogy mi az, ami a történetből a fiataloknak átadható. Különböző korok keverednek a séta során, amely a Nyugati Pályaudvarnál ér majd véget egy szürreális találkozással. Itt ugyanis megidézünk két olyan – ma már nem élő – alakot, akik a saját korukban nagy hatást gyakoroltak. Olyan közelmúltbeli eseményeket próbálunk feleleveníteni, amelyekhez kötődni tud a fiatalabb korosztály is, de a felnőttek is új információkkal gazdagodnak.
Mit tanulhat a fiatal generáció ebből a történetből?
V. Gy.: A próbaidőszaknak abban a szakaszában járunk, amikor még nagyon nehéz megmondani, hogy amit vezérgondolatként megfogalmaztunk magunknak, az hogyan fog megmutatkozni a kész előadásban. Egy tartozás behajtásának történetén keresztül gondolkodunk el a múltról, a szabadságról, valamint a remény mibenlétéről. Eleinte nem tudjuk, hogy milyen tartozásról van szó, csak követjük a szereplőket, és az epizódokon keresztül sejlik fel az elmúlt 30 év. Arról pedig, hogy mit vonunk le az előadásból tanulságként, talán csak a bemutató után érdemes beszélni, hiszen az alkotásnak éppen az a szépsége, hogy az ember elindul valamilyen irányba, és munka közben annyi új inspiráció éri, hogy bizonyos pontokon egészen új ötletei támadnak.
Györggyel beszélgettünk.
Az Urbán legendák szorosan kötődik a 2023 novemberében megjelent Budapest Nagyregényhez. Mi alapján választották ki a színre kerülő történetet?
V. Gy.: A kötetben huszonhárom író huszonhárom novellája kapott helyet, a szerzők ezeken keresztül mutatják be Budapest egy-egy kerületét és múltját. Mivel a Kolibri Színház a VI. kerületben található, mi azt a fejezetet – Fehér Renátó Kaleidoszkóp című történetét – vettük alapul. A Budapest Nagyregény egyik szerkesztőjével, Tasnádi Istvánnal már sokszor dolgoztunk együtt, most abból indultunk ki – továbbgondolva az eredeti novellát –, hogy miként tudunk minél több terézvárosi helyszínt bevonni a séta során.
Több interjúban is említette, hogy Tasnádi Istvánnal rendszeresen összeülnek megbeszélni a következő projektet. Ezúttal hogyan zajlott a munka?
V. Gy.: Mivel számos közös színpadi produkció van már mögöttünk, nagyon gördülékenyen folytak az egyeztetések. Istvánnal a mindennapokban is folyamatosan kapcsolatban vagyok, ezért a leglényegesebb szempontok, melyek alapján a darabot megírta, már a korábbi beszélgetéseink során felmerültek. A fő kérdés ezért inkább az volt, hogy mik lehetnek a novella színházi értelemben vett legérdekesebb részei, és mi mit tudunk létrehozni ebben a sajátos színházi műfajban. Ugyanis a tér sem megszokott: az előadást egy audiosétának képzeljük el. A kerület utcáin sétálva, fejhallgatókon keresztül találkoznak majd a nézők egy apa-fiú páros történetével, a szöveget pedig a különböző helyszínekhez és helyzetekhez társítjuk.
Azon túl, hogy a nézők az utcán sétálva ismerik meg a kerületet, illetve ezzel együtt a darab történetét, mennyire lesznek részesei az eseményeknek?
V. Gy.: Különböző interakciókon keresztül természetesen ők is az előadás részévé válnak, ez a forma rengeteg lehetőséget rejt magában. A közönség itt egészen másként találkozik a térrel és a hanggal, lesz, amikor előre rögzített hangkulisszát hall, máskor a távolban lévő színészek hangját. Sőt, a térben virtuálisan is létrehozott, úgynevezett „kiterjesztett valóság” elemek is lesznek. Ezáltal egészen filmszerűvé és többdimenzióssá válik az előadás. Az egyik állomásra például tervezünk egy interaktív installációt is, ahol különösen számítunk a nézők aktív részvételére.
Az előadás a fiatalokat szólítja meg. Az újszerű forma segíthet nekik kapcsolódni a lakóhelyük történelméhez, a múlthoz?
V. Gy.: Bár való igaz, hogy a Kolibri Színház alapvetően ifjúsági előadásoknak ad teret, igyekeztünk úgy megírni az Urbán legendákat, hogy a felnőtt nézőket is megszólítsuk. Ugyanakkor fontos szempont volt, hogy mi az, ami a történetből a fiataloknak átadható. Különböző korok keverednek a séta során, amely a Nyugati Pályaudvarnál ér majd véget egy szürreális találkozással. Itt ugyanis megidézünk két olyan – ma már nem élő – alakot, akik a saját korukban nagy hatást gyakoroltak. Olyan közelmúltbeli eseményeket próbálunk feleleveníteni, amelyekhez kötődni tud a fiatalabb korosztály is, de a felnőttek is új információkkal gazdagodnak.
Mit tanulhat a fiatal generáció ebből a történetből?
V. Gy.: A próbaidőszaknak abban a szakaszában járunk, amikor még nagyon nehéz megmondani, hogy amit vezérgondolatként megfogalmaztunk magunknak, az hogyan fog megmutatkozni a kész előadásban. Egy tartozás behajtásának történetén keresztül gondolkodunk el a múltról, a szabadságról, valamint a remény mibenlétéről. Eleinte nem tudjuk, hogy milyen tartozásról van szó, csak követjük a szereplőket, és az epizódokon keresztül sejlik fel az elmúlt 30 év. Arról pedig, hogy mit vonunk le az előadásból tanulságként, talán csak a bemutató után érdemes beszélni, hiszen az alkotásnak éppen az a szépsége, hogy az ember elindul valamilyen irányba, és munka közben annyi új inspiráció éri, hogy bizonyos pontokon egészen új ötletei támadnak.