2024. június 07. /
A nyolcvan évvel ezelőtt lezajlott magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás látható a Magyar Nemzeti Galériában július 21-ig. A tárlaton zömmel 1944 és 1947 között készült,
a közönség számára máig szinte ismeretlen műegyüttes látható: olyan, zsidó származású, szemtanúvá váló képzőművészek egyedi és sokszorosított grafikái, albumai, amelyek a koncentrációs táborok, a gettó vagy a munkaszolgálat mindennapjait örökítik meg narratív, figuratív, sőt sokszor képregényszerű formában. A tárlatról Farkas Zsófia kurátort, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár művészettörténészét kérdeztük.
Nyolcvan évvel ezelőtt a magyar történelem egyik legtragikusabb időszaka zajlott; április 16-án volt a nyolcvanadik évfordulója annak, hogy az első gettót felállították Magyarországon. A kerek évforduló alkalmából a szemtanú művészek műveiből mutatnak be válogatást. Felmerül a kérdés, vajon ábrázolható-e a holokauszt a képzőművészet nyelvén?
F. Zs.: A holokauszt ábrázolhatósága mindig érzékeny és sokat vitatott kérdés volt. A diskurzus egyik megközelítési módja szerint a történtek hiteles bemutatásának alkalmas eszközei és az átéltek bizonyítékai csakis a puszta tények, tehát a helyszínen készült fotók és felvételek, illetve a túlélők naplói és visszaemlékezései lehetnek, más kifejezésforma mellett sérülne az ábrázolhatatlan téma szakrális érinthetetlensége. Ma már tudjuk, hogy az irodalomnak, a képzőművészetnek vagy akár a filmnek fontos szerepe van a holokauszt ábrázolásában, a történetek elmesélésében. Nyolcvan évvel az események után, a túlélő generáció lassú, de megmásíthatatlan távozásával már bizonyossá vált, hogy szükség van a művészet közvetítő szerepére, amikor a holokausztra emlékezünk.
Gyakran hangoztatják, hogy a holokauszt témája a magyar képzőművészetben jóval a háború után, és akkor is csak burkoltan jelent meg. Ezek szerint közvetlenül a felszabadulás után is készültek ilyen témájú alkotások, hiszen a tárlaton főként 1944 és 1947 között készült műveket láthat a közönség.
F. Zs.: Az alkotások nagy része közvetlenül a felszabadulás után készült – a tanúságtétel szándékával, különböző megközelítési módon, ám valamennyi a szemtanúszerep felelősségének tudatában. Az albumok személyesek, intimek, ugyanakkor az egész világnak szóló tanúságtételek. A közönség számára máig szinte ismeretlen műegyüttes valóban megcáfolja azt az állítást, hogy a háború után tabu övezte volna a holokausztról való beszédet. A háború után pár alkalommal szerepelt néhány rajz kiállításokon, de ezután a feledés homályába merültek a művek, sok évtizedig nem voltak láthatók. Az elmúlt években viszont a holokausztkutatásban végbement paradigmaváltás következtében kiderült, hogy a háború utáni korai szakaszban sok visszaemlékezés született íróktól és képzőművészektől is. A tárlaton látható, a háború szenvedéseit nyíltan megmutató jelenetsorok több szempontból is eltérnek azoktól a későbbi évtizedekben született művektől, amelyek címükben és/vagy tartalmukban már burkoltan, inkább a kollektív emlékezet részeiként, elvontabb, absztrakt módon érzékeltetik a holokauszt tragédiáját.
Milyen művekkel találkozhatunk a kiállításon? Honnan érkeztek az alkotások?
F. Zs.: A tárlaton 28 művész munkája látható, közülük páran – így például Bálint Endre, Gedő Ilka vagy Kádár Béla – a 20. század legkiemelkedőbb magyar képzőművészei közé tartoznak. A többi művész is kiváló kvalitású, tanult mester volt, ám sokukat mára elfeledtük. Ez részben a háború utáni emigráció vagy gyakran a háború által kettétört sorsok, karrierek miatt történhetett. A kiállításon szereplő műtárgyak nagy része a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből érkezett. Ezeket a műveket egészítik ki más, magyarországi intézmények darabjai, továbbá Izraelből és Németországból is kölcsönöztünk rendkívül fontos rajzsorozatokat.
-----------------------------------------------------------------------------
ÍGY TÖRTÉNT
A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain
Magyar Nemzeti Galéria
2024. április 17. – július 21.
-----------------------------------------------------------------------------
a közönség számára máig szinte ismeretlen műegyüttes látható: olyan, zsidó származású, szemtanúvá váló képzőművészek egyedi és sokszorosított grafikái, albumai, amelyek a koncentrációs táborok, a gettó vagy a munkaszolgálat mindennapjait örökítik meg narratív, figuratív, sőt sokszor képregényszerű formában. A tárlatról Farkas Zsófia kurátort, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár művészettörténészét kérdeztük.
Nyolcvan évvel ezelőtt a magyar történelem egyik legtragikusabb időszaka zajlott; április 16-án volt a nyolcvanadik évfordulója annak, hogy az első gettót felállították Magyarországon. A kerek évforduló alkalmából a szemtanú művészek műveiből mutatnak be válogatást. Felmerül a kérdés, vajon ábrázolható-e a holokauszt a képzőművészet nyelvén?
F. Zs.: A holokauszt ábrázolhatósága mindig érzékeny és sokat vitatott kérdés volt. A diskurzus egyik megközelítési módja szerint a történtek hiteles bemutatásának alkalmas eszközei és az átéltek bizonyítékai csakis a puszta tények, tehát a helyszínen készült fotók és felvételek, illetve a túlélők naplói és visszaemlékezései lehetnek, más kifejezésforma mellett sérülne az ábrázolhatatlan téma szakrális érinthetetlensége. Ma már tudjuk, hogy az irodalomnak, a képzőművészetnek vagy akár a filmnek fontos szerepe van a holokauszt ábrázolásában, a történetek elmesélésében. Nyolcvan évvel az események után, a túlélő generáció lassú, de megmásíthatatlan távozásával már bizonyossá vált, hogy szükség van a művészet közvetítő szerepére, amikor a holokausztra emlékezünk.
Gyakran hangoztatják, hogy a holokauszt témája a magyar képzőművészetben jóval a háború után, és akkor is csak burkoltan jelent meg. Ezek szerint közvetlenül a felszabadulás után is készültek ilyen témájú alkotások, hiszen a tárlaton főként 1944 és 1947 között készült műveket láthat a közönség.
F. Zs.: Az alkotások nagy része közvetlenül a felszabadulás után készült – a tanúságtétel szándékával, különböző megközelítési módon, ám valamennyi a szemtanúszerep felelősségének tudatában. Az albumok személyesek, intimek, ugyanakkor az egész világnak szóló tanúságtételek. A közönség számára máig szinte ismeretlen műegyüttes valóban megcáfolja azt az állítást, hogy a háború után tabu övezte volna a holokausztról való beszédet. A háború után pár alkalommal szerepelt néhány rajz kiállításokon, de ezután a feledés homályába merültek a művek, sok évtizedig nem voltak láthatók. Az elmúlt években viszont a holokausztkutatásban végbement paradigmaváltás következtében kiderült, hogy a háború utáni korai szakaszban sok visszaemlékezés született íróktól és képzőművészektől is. A tárlaton látható, a háború szenvedéseit nyíltan megmutató jelenetsorok több szempontból is eltérnek azoktól a későbbi évtizedekben született művektől, amelyek címükben és/vagy tartalmukban már burkoltan, inkább a kollektív emlékezet részeiként, elvontabb, absztrakt módon érzékeltetik a holokauszt tragédiáját.
Milyen művekkel találkozhatunk a kiállításon? Honnan érkeztek az alkotások?
F. Zs.: A tárlaton 28 művész munkája látható, közülük páran – így például Bálint Endre, Gedő Ilka vagy Kádár Béla – a 20. század legkiemelkedőbb magyar képzőművészei közé tartoznak. A többi művész is kiváló kvalitású, tanult mester volt, ám sokukat mára elfeledtük. Ez részben a háború utáni emigráció vagy gyakran a háború által kettétört sorsok, karrierek miatt történhetett. A kiállításon szereplő műtárgyak nagy része a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből érkezett. Ezeket a műveket egészítik ki más, magyarországi intézmények darabjai, továbbá Izraelből és Németországból is kölcsönöztünk rendkívül fontos rajzsorozatokat.
-----------------------------------------------------------------------------
ÍGY TÖRTÉNT
A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain
Magyar Nemzeti Galéria
2024. április 17. – július 21.
-----------------------------------------------------------------------------