2024. június 09. / Vass Antónia
Június 21. és 29. között rendezik meg a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválját, a Kárpát-medencei magyar társulatok egyik legnagyobb seregszemléjét, melyen a színházi előadások mellett számos kísérőprogrammal várják az érdeklődőket.
A prekoncepcióról, a fiatalok jelenlétéről, valamint a szemléhez kapcsolódó VárdaFeszt Klubról Balogh Tibor művészeti tanácsadóval beszélgettünk.
A fesztivál művészeti tanácsadójaként nagyon széles, határokon átívelő palettáról válogathatott. Idén mik voltak a kiválasztás legfőbb szempontjai?
B. T.: Immár kilencedik éve mindig az adott évadkezdettől figyelem a repertoárokat. Nemcsak a friss bemutatók érdekelnek, eljuthatnak Kisvárdára az akár több éve készült előadások is, ha műsoron tartja őket a színház. Olyat nem választhatok, amit nem játszanak, és olyat sem, ami a színpadjainkra nem fér fel, vagy az interakciókhoz a nézőtéren nem tudjuk a szükséges járásokat kialakítani.
A válogatás előzetes elképzelés szerint történik? Kap hozzá külső segítséget?
B. T.: Külső érzékelőcsápjaim vannak. Az internet forradalmasította a tájékozódást, sok ismerősre tettem szert a világhálón, lesem a körülöttük zajló eseményeket, emellett kérdezgetem azokat, akik iránt a bizalmam korábban, személyes találkozók révén fakadt. Előzetes elképzelésem csupán a díszvendég-színház tekintetében van, egyébiránt a válogatás befejeztével, az összeállított műsor láttán önkéntelen koncepció keletkezik. Ennek mentén most kiderült, hogy vonzanak a tehetséges fiatal rendezők munkái, hangsúlyos lesz a jelenlétük. Általuk színpadra állítva láthatjuk Martin McDonagh A kriplijét (Bélai Marcel), az óbudai Térszínház átiratában a ©vejket (Bucz Magor, Kaj Ádám), a Szabadkai Népszínház Tartuffe-jét (Ricz Ármin) és a székelyudvarhelyi Parasztoperát vagy a Bekecs produkciójaként a Kit szerettél, Madách?-ot (Györfi Csaba). Sajnos önkéntelen koncepciót eredményezett a történelmi sejtelemközösségünk is. A műsorterv tanúsága szerint a fesztivál idejére egyenletesen vetül rá a háború árnyéka. A Csárdáskirálynő az első világégés alatt komponálódott, a beregszászi Háztűznézőben a férfi szerepeket a színház hölgytagjai alakítják, a komáromi Mefisztó Béres Attila rendezésében megmutatja, mennyi az életünk, ha a háború statáriuma közepette olyan érzéki csalódás ér, hogy szabadok vagyunk, és zárásképpen ott a ©vejk.
A kisvárdai szemléhez kötődve létrehozták Budapesten – hagyományteremtő szándékkal – a VárdaFeszt Klubot is.
B. T.: A hagyomány gyönyörködtet. A fesztivál mindössze kilencnapos, ám az év minimum 365 napból áll: az időmúlás jó esély és ok a felejtésre. 2023 őszén, a sikeres fesztiválra visszaemlékezve két résztvevőnk, Mészáros Katalin szerkesztő-riporter és Szigeti Réka dramaturg jelentkezett az ötlettel, novemberben pedig már össze is jöttünk a Bajor Gizi Színészmúzeumban azzal a felkiáltással, hogy Évhosszig Kisvárda!
Az idei fesztivál díszvendége a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Mit jelent ez nekik, és mit a közönségnek?
B. T.: A megemlékezési szokásaink számrendszerében a huszonöt mérföldkőünnep, ebben a több évfordulós évadban ezért esett rájuk a választásunk. Garantáltuk a részvételüket a versenyprogramban, és közös szerencsénkre a fődíjra is esélyes előadással érkeznek. Hoznak magukkal fotókiállítást és egy álmokból szőtt bábjátékot, ami egy bukovinai székely népmese alapján készült, gyermekek számára.
Kilenc napon át együtt él a fesztiválozókkal. Művészeti tanácsadóként mi a teendője ilyenkor?
B. T.: Igyekszem nem útjában lenni a stábnak. Nyakó Béla kultúrházigazgató és a helyettese, Orbán-Radvánszki Ágnes vérprofik módjára dolgoznak. A vészhelyzet persze más. A covid két évében együtt terelgettük a baráti határátkelők irányába az érkező társulatokat, és ellenőriztük helyben a maszkhasználatot. Egészségi békeidőben megnézem esténként (délutánonként, éjszakánként) az előadásokat, majd részt veszek másnap délelőtt a róluk tartott beszélgetéseken a Szakmai Klubban. A mértéktelen tanácsadás súlyosan károsítja az egészséget. Ezért kiterjesztem önmagamra is: lelki jólétben létezem.
A prekoncepcióról, a fiatalok jelenlétéről, valamint a szemléhez kapcsolódó VárdaFeszt Klubról Balogh Tibor művészeti tanácsadóval beszélgettünk.
A fesztivál művészeti tanácsadójaként nagyon széles, határokon átívelő palettáról válogathatott. Idén mik voltak a kiválasztás legfőbb szempontjai?
B. T.: Immár kilencedik éve mindig az adott évadkezdettől figyelem a repertoárokat. Nemcsak a friss bemutatók érdekelnek, eljuthatnak Kisvárdára az akár több éve készült előadások is, ha műsoron tartja őket a színház. Olyat nem választhatok, amit nem játszanak, és olyat sem, ami a színpadjainkra nem fér fel, vagy az interakciókhoz a nézőtéren nem tudjuk a szükséges járásokat kialakítani.
A válogatás előzetes elképzelés szerint történik? Kap hozzá külső segítséget?
B. T.: Külső érzékelőcsápjaim vannak. Az internet forradalmasította a tájékozódást, sok ismerősre tettem szert a világhálón, lesem a körülöttük zajló eseményeket, emellett kérdezgetem azokat, akik iránt a bizalmam korábban, személyes találkozók révén fakadt. Előzetes elképzelésem csupán a díszvendég-színház tekintetében van, egyébiránt a válogatás befejeztével, az összeállított műsor láttán önkéntelen koncepció keletkezik. Ennek mentén most kiderült, hogy vonzanak a tehetséges fiatal rendezők munkái, hangsúlyos lesz a jelenlétük. Általuk színpadra állítva láthatjuk Martin McDonagh A kriplijét (Bélai Marcel), az óbudai Térszínház átiratában a ©vejket (Bucz Magor, Kaj Ádám), a Szabadkai Népszínház Tartuffe-jét (Ricz Ármin) és a székelyudvarhelyi Parasztoperát vagy a Bekecs produkciójaként a Kit szerettél, Madách?-ot (Györfi Csaba). Sajnos önkéntelen koncepciót eredményezett a történelmi sejtelemközösségünk is. A műsorterv tanúsága szerint a fesztivál idejére egyenletesen vetül rá a háború árnyéka. A Csárdáskirálynő az első világégés alatt komponálódott, a beregszászi Háztűznézőben a férfi szerepeket a színház hölgytagjai alakítják, a komáromi Mefisztó Béres Attila rendezésében megmutatja, mennyi az életünk, ha a háború statáriuma közepette olyan érzéki csalódás ér, hogy szabadok vagyunk, és zárásképpen ott a ©vejk.
A kisvárdai szemléhez kötődve létrehozták Budapesten – hagyományteremtő szándékkal – a VárdaFeszt Klubot is.
B. T.: A hagyomány gyönyörködtet. A fesztivál mindössze kilencnapos, ám az év minimum 365 napból áll: az időmúlás jó esély és ok a felejtésre. 2023 őszén, a sikeres fesztiválra visszaemlékezve két résztvevőnk, Mészáros Katalin szerkesztő-riporter és Szigeti Réka dramaturg jelentkezett az ötlettel, novemberben pedig már össze is jöttünk a Bajor Gizi Színészmúzeumban azzal a felkiáltással, hogy Évhosszig Kisvárda!
Az idei fesztivál díszvendége a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Mit jelent ez nekik, és mit a közönségnek?
B. T.: A megemlékezési szokásaink számrendszerében a huszonöt mérföldkőünnep, ebben a több évfordulós évadban ezért esett rájuk a választásunk. Garantáltuk a részvételüket a versenyprogramban, és közös szerencsénkre a fődíjra is esélyes előadással érkeznek. Hoznak magukkal fotókiállítást és egy álmokból szőtt bábjátékot, ami egy bukovinai székely népmese alapján készült, gyermekek számára.
Kilenc napon át együtt él a fesztiválozókkal. Művészeti tanácsadóként mi a teendője ilyenkor?
B. T.: Igyekszem nem útjában lenni a stábnak. Nyakó Béla kultúrházigazgató és a helyettese, Orbán-Radvánszki Ágnes vérprofik módjára dolgoznak. A vészhelyzet persze más. A covid két évében együtt terelgettük a baráti határátkelők irányába az érkező társulatokat, és ellenőriztük helyben a maszkhasználatot. Egészségi békeidőben megnézem esténként (délutánonként, éjszakánként) az előadásokat, majd részt veszek másnap délelőtt a róluk tartott beszélgetéseken a Szakmai Klubban. A mértéktelen tanácsadás súlyosan károsítja az egészséget. Ezért kiterjesztem önmagamra is: lelki jólétben létezem.