2024. szeptember 11. / Bécsi Éva
Trokán Anna a 2024/25-ös évadtól csatlakozik a Magyar Színház társulatához. A színházhoz kapcsolódó gyerekkori emlékeiről, egykori és új szerepeiről beszélgettünk.
Mikor dőlt el, hogy társulati tag leszel, azonnal igent mondtál a felkérésre?
T. A.: Nagyon jókor jött ez a lehetőség, 2016 óta vagyok szabadúszó, amit nagyon szerettem is, de már hiányzott, hogy egy csapathoz tartozzak. Eperjes Károllyal dolgoztam tavaly Sopronban, és neki köszönhetem, hogy most itt lehetek. (Egyébként annak idején Veszprémbe is ő vitt engem, ahol 2011 és 2016 között társulati tag voltam.) Nagyon örültem a felkérésnek, és egyetlen percet sem gondolkodtam azon, hogy igent mondjak-e. Nekem ez a színház meghatározta az egész életemet, mert konkrétan itt nőttem fel ebben az épületben. Édesanyám itt játszott, de talán egy darabig még apu is, nagyon sok estét töltöttem az öltözőben, az öltöztetőkkel rajzolgatva. Később egy évig akadémista lettem, amikor nem vettek fel elsőre a Színművészetire. Nekem az az egy év sokkal meghatározóbb volt szakmailag, mint a négy év egyetem. Igazából minden szegletét ismerem a színháznak.
Amikor kislányként itt rajzolgattál, álmodoztál arról, hogy egyszer te is színésznő leszel?
T. A.: Gyerekként legalább negyvenszer végignéztem a János vitézt a takarásból, kívülről tudtam az egészet. Elképesztően varázslatos volt, ahogy a színésznők gyönyörű jelmezekben jöttek-mentek körülöttem, de akkor még nem esett le, hogy ez tényleg egy komoly hivatás, úgy éreztem magam, mint a világ legnagyobb játszóterén. Még pályaválasztáskor is úgy gondoltam, hogy orvos leszek, mert nekem a színház tényleg maga volt a játszótér. Aztán rájöttem, hogy engem mindig csak a színház érdekelt, imádtam a színház szagát is, és annak ellenére, hogy a Magyar Színház épülete már idősebb, nekem mindig ez az épület jelentette a nagybetűs színházat. A Magyar Színház épülete azért is olyan csodálatos, mert benne van még mindenki, Agárdy Gabi bácsi, Kállai Feri bácsi és az összes nagy színész, akik életük során megfordultak a színpadán, ők benne vannak a falakban is. Az igazi színház íze és szaga a Magyar Színházban csapott meg.
Azóta is játszótér, kvázi szerelemmunka a színészi hivatás?
T. A.: Igen, abszolút egy szerelemprojekt. Néha még most is meglepődök, hogy én ezért pénzt kapok, mert nekem ez a szakmám. Mióta idősebb vagyok, azóta érzem azt, hogy a színpad tényleg egy játszótér, és nincs bennem semmi görcsösség egy-egy előadás előtt. Fiatalon ez sokkal nehezebb volt, huszonévesen nagyon nehéz és félelmetes a színház, tele voltam én is félelmekkel és önbizalomhiánnyal, de mára sokkal lazábban tudom ezt kezelni, és már a próbákat is élvezem, s valóban játéknak élem meg.
Igaz, hogy hivatalosan csak a 2024/25-ös évadtól vagy társulati tag, de 2023/24-es évad végén részt vettél egy darab felújításában, és színpadra is álltál. A Rómeó és Júliában Capuletné karakterét alakítod. Milyen élmény volt számodra?
T. A.: Amikor az első próbán felmentem a színpadra, elsírtam magam, annyira megrohamoztak az érzelmek. Utoljára akadémistaként álltam ott, amikor az István, a királyban játszottam. A Rómeó és Júliának nagyon rövid volt a próbafolyamata, hiszen ezt már korábban bemutatták, és csak néhányan voltunk újak a csapatban. Maga a szövegtanulás és a darab felújítása nem okozott gondot, inkább az tette nehézzé, hogy csak kétszer játszhattuk, és el kellett engedni, mert véget ért az évad. Gyönyörű előadás lett, a nézők is imádták, a tinilányok sikítottak, amikor a srácok meghajoltak a színpadon, minden előadást telt házzal adtunk elő. Alig várom, hogy októberben újra Capuletné legyek.
Capuletné karakterével milyen kapcsolatban vagy, nehéz volt őt megtalálni magadban?
T. A.: Hatalmas segítségemre volt ebben Szami (Eperjes Károly, a rendező), mert neki mindig nagyon konkrét elképzelései vannak, hogy mit akar látni a színpadon, és ebben fantasztikusan instruál. Alapvetően nehéz dolgom volt, mert Capuletné egy extrovertált, narcisztikus nő, aki vérfertőző kapcsolatban él. Tulajdonképpen teljesen az ellentétem, először kicsit ijesztő volt, de amikor éreztem, hogy ez működik, akkor elkezdtem élvezni ezt a szipirtyót, és a második előadás után nagyon nehéz volt elengedni. Korábban rengeteget játszottam a hősszerelmest, aki meghal a darab végén, amit akkor nagyon szerettem, de most elértem abba a korba, hogy nemcsak naivákat, hanem ilyen szerepeket is alakíthatok, mint Capuletné. Nagyon izgalmas.
A 2024/25-ös évadban milyen darabokban leszel még látható a Magyar Színházban?
T. A.: Az új bemutatók közül a Koldus és királyfiban lesz egy szerepem, amit nagyon várok, mert a musicalek mindig nagy kihívást jelentenek számomra. Valamint a Madagaszkárban az egyik pingvin bőrébe bújok. Őszintén szólva ennek örültem a legjobban, mert ezt együtt láttuk a kisfiammal, aki imádta, szerintem ősztől én leszek a sztár otthon.
Mikor dőlt el, hogy társulati tag leszel, azonnal igent mondtál a felkérésre?
T. A.: Nagyon jókor jött ez a lehetőség, 2016 óta vagyok szabadúszó, amit nagyon szerettem is, de már hiányzott, hogy egy csapathoz tartozzak. Eperjes Károllyal dolgoztam tavaly Sopronban, és neki köszönhetem, hogy most itt lehetek. (Egyébként annak idején Veszprémbe is ő vitt engem, ahol 2011 és 2016 között társulati tag voltam.) Nagyon örültem a felkérésnek, és egyetlen percet sem gondolkodtam azon, hogy igent mondjak-e. Nekem ez a színház meghatározta az egész életemet, mert konkrétan itt nőttem fel ebben az épületben. Édesanyám itt játszott, de talán egy darabig még apu is, nagyon sok estét töltöttem az öltözőben, az öltöztetőkkel rajzolgatva. Később egy évig akadémista lettem, amikor nem vettek fel elsőre a Színművészetire. Nekem az az egy év sokkal meghatározóbb volt szakmailag, mint a négy év egyetem. Igazából minden szegletét ismerem a színháznak.
Amikor kislányként itt rajzolgattál, álmodoztál arról, hogy egyszer te is színésznő leszel?
T. A.: Gyerekként legalább negyvenszer végignéztem a János vitézt a takarásból, kívülről tudtam az egészet. Elképesztően varázslatos volt, ahogy a színésznők gyönyörű jelmezekben jöttek-mentek körülöttem, de akkor még nem esett le, hogy ez tényleg egy komoly hivatás, úgy éreztem magam, mint a világ legnagyobb játszóterén. Még pályaválasztáskor is úgy gondoltam, hogy orvos leszek, mert nekem a színház tényleg maga volt a játszótér. Aztán rájöttem, hogy engem mindig csak a színház érdekelt, imádtam a színház szagát is, és annak ellenére, hogy a Magyar Színház épülete már idősebb, nekem mindig ez az épület jelentette a nagybetűs színházat. A Magyar Színház épülete azért is olyan csodálatos, mert benne van még mindenki, Agárdy Gabi bácsi, Kállai Feri bácsi és az összes nagy színész, akik életük során megfordultak a színpadán, ők benne vannak a falakban is. Az igazi színház íze és szaga a Magyar Színházban csapott meg.
Azóta is játszótér, kvázi szerelemmunka a színészi hivatás?
T. A.: Igen, abszolút egy szerelemprojekt. Néha még most is meglepődök, hogy én ezért pénzt kapok, mert nekem ez a szakmám. Mióta idősebb vagyok, azóta érzem azt, hogy a színpad tényleg egy játszótér, és nincs bennem semmi görcsösség egy-egy előadás előtt. Fiatalon ez sokkal nehezebb volt, huszonévesen nagyon nehéz és félelmetes a színház, tele voltam én is félelmekkel és önbizalomhiánnyal, de mára sokkal lazábban tudom ezt kezelni, és már a próbákat is élvezem, s valóban játéknak élem meg.
Igaz, hogy hivatalosan csak a 2024/25-ös évadtól vagy társulati tag, de 2023/24-es évad végén részt vettél egy darab felújításában, és színpadra is álltál. A Rómeó és Júliában Capuletné karakterét alakítod. Milyen élmény volt számodra?
T. A.: Amikor az első próbán felmentem a színpadra, elsírtam magam, annyira megrohamoztak az érzelmek. Utoljára akadémistaként álltam ott, amikor az István, a királyban játszottam. A Rómeó és Júliának nagyon rövid volt a próbafolyamata, hiszen ezt már korábban bemutatták, és csak néhányan voltunk újak a csapatban. Maga a szövegtanulás és a darab felújítása nem okozott gondot, inkább az tette nehézzé, hogy csak kétszer játszhattuk, és el kellett engedni, mert véget ért az évad. Gyönyörű előadás lett, a nézők is imádták, a tinilányok sikítottak, amikor a srácok meghajoltak a színpadon, minden előadást telt házzal adtunk elő. Alig várom, hogy októberben újra Capuletné legyek.
Capuletné karakterével milyen kapcsolatban vagy, nehéz volt őt megtalálni magadban?
T. A.: Hatalmas segítségemre volt ebben Szami (Eperjes Károly, a rendező), mert neki mindig nagyon konkrét elképzelései vannak, hogy mit akar látni a színpadon, és ebben fantasztikusan instruál. Alapvetően nehéz dolgom volt, mert Capuletné egy extrovertált, narcisztikus nő, aki vérfertőző kapcsolatban él. Tulajdonképpen teljesen az ellentétem, először kicsit ijesztő volt, de amikor éreztem, hogy ez működik, akkor elkezdtem élvezni ezt a szipirtyót, és a második előadás után nagyon nehéz volt elengedni. Korábban rengeteget játszottam a hősszerelmest, aki meghal a darab végén, amit akkor nagyon szerettem, de most elértem abba a korba, hogy nemcsak naivákat, hanem ilyen szerepeket is alakíthatok, mint Capuletné. Nagyon izgalmas.
A 2024/25-ös évadban milyen darabokban leszel még látható a Magyar Színházban?
T. A.: Az új bemutatók közül a Koldus és királyfiban lesz egy szerepem, amit nagyon várok, mert a musicalek mindig nagy kihívást jelentenek számomra. Valamint a Madagaszkárban az egyik pingvin bőrébe bújok. Őszintén szólva ennek örültem a legjobban, mert ezt együtt láttuk a kisfiammal, aki imádta, szerintem ősztől én leszek a sztár otthon.