2024. november 06. / Vass Antónia
Kettős jubileumot ünnepel a 2024/25-ös évadban a tatabányai Jászai Mari Színház: harmincöt éves a teátrum és tízéves a társulat. Az évfordulók kapcsán az ünnepi szezon terveiről, bemutatóiról, valamint a társulatban való létezésről beszélgettünk Crespo Rodrigo igazgatóval.
A jubileumnak mindig fontos szerepe van egy intézmény életében, és jó apropó az összegzésre. Ez megmutatkozik majd a következő időszak eseményeiben?
C. R.: Elsősorban a bemutatott előadások minőségében szeretnénk, ha megjelenne ez az összegzés. Hosszú ideje élvezzük a közönség bizalmát és szeretetét, ennek fényében kellő komolysággal vágunk neki az évadnak. Nem véletlen, hogy az első nagyszínpadi bemutatónk a Hamlet lesz, amelyhez a többi premierhez hasonlóan olyan alkotókat sikerült felkérnünk, akik igyekeznek a legteljesebb mértékben kihasználni a darabban rejlő lehetőségeket. Emellett természetesen gondolunk az évfordulókra is: szervezünk színházbejárást, vetélkedősorozatot, valamint filmvetítéseket az elmúlt tíz év előadásaiból, melyek egy részét mi, egy részét a közönség válogathatja ki, és szeretnénk egy kiadványt is megjelentetni. Az évad végén reményeink szerint egy nagyszabású gálát is tartunk majd.
Ilyenkor nemcsak a múltba tekint vissza az ember, hanem előre, az új lehetőségek felé is.
C. R.: Az új lehetőségek keresése összetett és velünk élő napi folyamat. A tervekre, amelyek célként egy-egy évad kapcsán megfogalmazódnak bennünk, hatással van egy-egy kimagasló alakítás, társadalmilag fontos téma, a velünk dolgozó rendezők elképzelései. De nem mehetünk el az intézményi fejlesztések és a színház épületét érintő karbantartások mellett sem. Az igazgató alapvető dolga, hogy figyeljen, értékelje a művészi teljesítményeket, érzékelje a nézői igényeket, és olyan alkotói kapcsolatokat alakítson ki, amelyek mentén minél zavartalanabbul folyhat a munka.
Színészként – és akkor már igazgatóként – tagja volt annak a csapatnak, akikkel tíz évvel ezelőtt létrejött Tatabánya első önálló társulata. Mit jelentett ez akkor, és mit jelent most?
C. R.: Amikor 2011-ben átvettem a színház vezetését, már akkor célom volt, hogy ne csak produkciókra szerződött alkotóközösségekből álljunk, hiszen a társulatban való létezés a nagyobb biztonságérzet mellett felszabadultabb, elmélyültebb munkára ad lehetőséget. Sokat köszönhetünk a város akkori polgármesterének, Schmidt Csabának, aki bizalmat szavazott nekünk. Az, hogy immár tíz éve létezünk, igazolása annak, hogy szakmailag komoly művészi munka folyik az intézményben. A színházban és a saját életemben egyaránt azt tapasztalom, hogy az emberek szeretnének tartozni valahová, és ha olyan helyen dolgoznak, ahol bizalommal fordulnak feléjük, ahol a felmerülő problémákat együtt tudják megoldani, akkor kimondható, hogy oda szuper dolog tartozni. Véleményem szerint a Jászai csapata ilyen.
A korábban említett Hamlet mellett az évadban további öt, felnőtteknek szóló premiert terveznek. Milyen szempontok mentén áll össze a jubileumi évad repertoárja?
C. R.: A korábbiakhoz hasonlóan most is arra törekedtünk, hogy lehetőség szerint minden műfaj megjelenjen. Eddig is minden évben volt zenés darab, de most Az Én és a kisöcsémmel tíz év után hozzuk vissza az operett műfaját a Jászaiba, erre eddig főként anyagi okok miatt nem volt lehetőségünk. Több kortárs drámát mutattunk be az elmúlt évadokban komoly szakmai és közönségsikerrel, sőt az egyik legsikeresebb szezonunk éppen az volt, amikor szinte csak kortárs szerzők darabjait játszottuk. A Glória és az Idegen nyelvek reményeim szerint ebbe a sorozatba illeszkedik majd, utóbbi ráadásul magyarországi ősbemutatóként. De nem hiányozhat a jubileumi évadból a humor sem. A Ma este megbukunk című bohózat lehetőséget ad arra, hogy „jó színházat csináljunk a rosszból”, megdolgoztatva a nézői rekeszizmokat.
Az új bemutatók közül az Idegen nyelvekben játszik, a Mégis, kinek az élete? című drámát pedig rendezi majd. Utóbbi kapcsán korábban úgy fogalmazott, hogy bár rendez, elsősorban színésznek tartja magát. Miért érezte úgy mégis, hogy rendezőként szeretne foglalkozni az anyaggal?
C. R.: Leginkább a témafelvetése miatt, ami mostanában különösen nagy figyelmet kapott. A kor, amiben élünk, nem igazán foglalkozik az elmúlással, illetve az életvégi döntéshelyzetekkel. Nagyon szemérmesek vagyunk a témával kapcsolatban, sőt eltoljuk magunktól, pedig előbb-utóbb sajnos mindannyiunknak lesz vele dolgunk. Ez a darab nagyon szépen van megírva: elgondolkodtat, van benne humor, mégis erősen játszik az érzelmekkel. Kérdéseket fogalmaz meg, de nem biztos, hogy csak egyféle igazság létezik. Olyan erkölcsi dilemmákat vet fel, amikről érdemes lesz nézőként és alkotóként is gondolkodni.
A jubileumnak mindig fontos szerepe van egy intézmény életében, és jó apropó az összegzésre. Ez megmutatkozik majd a következő időszak eseményeiben?
C. R.: Elsősorban a bemutatott előadások minőségében szeretnénk, ha megjelenne ez az összegzés. Hosszú ideje élvezzük a közönség bizalmát és szeretetét, ennek fényében kellő komolysággal vágunk neki az évadnak. Nem véletlen, hogy az első nagyszínpadi bemutatónk a Hamlet lesz, amelyhez a többi premierhez hasonlóan olyan alkotókat sikerült felkérnünk, akik igyekeznek a legteljesebb mértékben kihasználni a darabban rejlő lehetőségeket. Emellett természetesen gondolunk az évfordulókra is: szervezünk színházbejárást, vetélkedősorozatot, valamint filmvetítéseket az elmúlt tíz év előadásaiból, melyek egy részét mi, egy részét a közönség válogathatja ki, és szeretnénk egy kiadványt is megjelentetni. Az évad végén reményeink szerint egy nagyszabású gálát is tartunk majd.
Ilyenkor nemcsak a múltba tekint vissza az ember, hanem előre, az új lehetőségek felé is.
C. R.: Az új lehetőségek keresése összetett és velünk élő napi folyamat. A tervekre, amelyek célként egy-egy évad kapcsán megfogalmazódnak bennünk, hatással van egy-egy kimagasló alakítás, társadalmilag fontos téma, a velünk dolgozó rendezők elképzelései. De nem mehetünk el az intézményi fejlesztések és a színház épületét érintő karbantartások mellett sem. Az igazgató alapvető dolga, hogy figyeljen, értékelje a művészi teljesítményeket, érzékelje a nézői igényeket, és olyan alkotói kapcsolatokat alakítson ki, amelyek mentén minél zavartalanabbul folyhat a munka.
Színészként – és akkor már igazgatóként – tagja volt annak a csapatnak, akikkel tíz évvel ezelőtt létrejött Tatabánya első önálló társulata. Mit jelentett ez akkor, és mit jelent most?
C. R.: Amikor 2011-ben átvettem a színház vezetését, már akkor célom volt, hogy ne csak produkciókra szerződött alkotóközösségekből álljunk, hiszen a társulatban való létezés a nagyobb biztonságérzet mellett felszabadultabb, elmélyültebb munkára ad lehetőséget. Sokat köszönhetünk a város akkori polgármesterének, Schmidt Csabának, aki bizalmat szavazott nekünk. Az, hogy immár tíz éve létezünk, igazolása annak, hogy szakmailag komoly művészi munka folyik az intézményben. A színházban és a saját életemben egyaránt azt tapasztalom, hogy az emberek szeretnének tartozni valahová, és ha olyan helyen dolgoznak, ahol bizalommal fordulnak feléjük, ahol a felmerülő problémákat együtt tudják megoldani, akkor kimondható, hogy oda szuper dolog tartozni. Véleményem szerint a Jászai csapata ilyen.
A korábban említett Hamlet mellett az évadban további öt, felnőtteknek szóló premiert terveznek. Milyen szempontok mentén áll össze a jubileumi évad repertoárja?
C. R.: A korábbiakhoz hasonlóan most is arra törekedtünk, hogy lehetőség szerint minden műfaj megjelenjen. Eddig is minden évben volt zenés darab, de most Az Én és a kisöcsémmel tíz év után hozzuk vissza az operett műfaját a Jászaiba, erre eddig főként anyagi okok miatt nem volt lehetőségünk. Több kortárs drámát mutattunk be az elmúlt évadokban komoly szakmai és közönségsikerrel, sőt az egyik legsikeresebb szezonunk éppen az volt, amikor szinte csak kortárs szerzők darabjait játszottuk. A Glória és az Idegen nyelvek reményeim szerint ebbe a sorozatba illeszkedik majd, utóbbi ráadásul magyarországi ősbemutatóként. De nem hiányozhat a jubileumi évadból a humor sem. A Ma este megbukunk című bohózat lehetőséget ad arra, hogy „jó színházat csináljunk a rosszból”, megdolgoztatva a nézői rekeszizmokat.
Az új bemutatók közül az Idegen nyelvekben játszik, a Mégis, kinek az élete? című drámát pedig rendezi majd. Utóbbi kapcsán korábban úgy fogalmazott, hogy bár rendez, elsősorban színésznek tartja magát. Miért érezte úgy mégis, hogy rendezőként szeretne foglalkozni az anyaggal?
C. R.: Leginkább a témafelvetése miatt, ami mostanában különösen nagy figyelmet kapott. A kor, amiben élünk, nem igazán foglalkozik az elmúlással, illetve az életvégi döntéshelyzetekkel. Nagyon szemérmesek vagyunk a témával kapcsolatban, sőt eltoljuk magunktól, pedig előbb-utóbb sajnos mindannyiunknak lesz vele dolgunk. Ez a darab nagyon szépen van megírva: elgondolkodtat, van benne humor, mégis erősen játszik az érzelmekkel. Kérdéseket fogalmaz meg, de nem biztos, hogy csak egyféle igazság létezik. Olyan erkölcsi dilemmákat vet fel, amikről érdemes lesz nézőként és alkotóként is gondolkodni.