2024. október 16. / Kozma Botond
A székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Komáromi Jókai Színház együttműködésében kerül színpadra William Shakespeare A windsori víg nők című darabja. I. Erzsébet királynő kedvenc karaktere, Falstaff kalauzol bennünket végig a komédián, akit a komáromi teátrum igazgatója,
Gál Tamás formál majd meg. A szereposztásban egyenlő arányban találhatunk fehérvári és komáromi színészeket is, erről és a koprodukció jelentőségéről beszélgettünk a rendezővel, Szikora Jánossal.
Hogyan jött létre ez a koprodukció, és jelent-e ez többet a két színház számára, mint szimpla együttműködést?
Sz. J.: Hosszú évek közös munkái érlelték meg ezt a produkciót, hiszen Bagó Bertalan, később Lőrincz Zsuzsa több alkalommal dolgozott Komáromban. Az ő tapasztalataik, a hírek, a sztorik mind-mind abba az irányba mutattak, hogy ezzel a színházzal, ezzel a társulattal fontos, hasznos szorosabb kapcsolatot ápolni. Ez vezetett A windsori víg nők koprodukciós elképzeléséhez. Egyszerűen szólva: megérlelte az idő. Annyira sokszínű a szereposztás, amit a IV. Henrikben és A windsori víg nőkben Shakespeare elénk tár, hogy teljes értékűen talán egy társulatban sem lehetne kiosztani. Ezért nemcsak protokolláris gesztus, hogy a színészek fele innen, fele onnan játszik majd az előadásban, hanem ennek a koprodukciónak pont az a lényege, hogy a legoptimálisabb szereposztást lehessen megvalósítani. Így együtt egy magyarországi viszonylatban mindenképpen optimálisnak mondható társulat jött össze.
A színészeknek mit jelent a közös munka egy másik társulattal? Mit adhat hozzá az alkotófolyamathoz egy ilyen társulás?
Sz. J.: Nagyon sokszor elgondolkozom azon, hogy bár a színész számára legfontosabb a szerep, de a szerep után rögtön ott van, hogy mennyire fontos a partner. Az évek előrehaladtával „a kivel játszom” kérdés egyre erősebbé és egyre intenzívebbé válik. Még nagyon fiatal voltam Győrben, ahol szorosabb kapcsolatba kerültem Törőcsik Marival, aki a következő érdekes dolgot mondta: „Tudja, János, én már minden szerepet és minden olyan pasit megkaptam, amire én ki voltam hegyezve. Tudja, mi érdekel már csak igazán? Kivel fogok a következő darabban játszani? Az ismeretlenek érdekelnek.” A színészek számára nemcsak a szöveg, nemcsak a szerep inspirációs tényező, hanem a partner is. Egy adott társulatban a színészek eltöltenek együtt éveket vagy akár évtizedeket, és természetes módon elindulhat egyfajta szétesés. Ezek mögött nem emberi gyarlóság van, hanem egyszerűen az unalom. Megunom a másikat, mert megismertem, és akkor már egyszerűen nem ugyanazzal az intenzitással, nem ugyanazzal az inspiráló erővel hat rám az az ember. Ebből a szempontból ideális egy ilyen koprodukció, ahol más hangsúlyok, biológiai impulzusok érik a színészeket, és ez mindenképpen motiváló tényező. Legalábbis remélem, hogy így is lesz.
Izgalmasabb lehet a fehérvári vagy éppen a komáromi közönségnek, hogy egy kevert szereposztást lát majd? Ha olyan színészeket láthatnak, akikkel még soha nem találkoztak a színpadon?
Sz. J.: Optimális esetben a színészek feloldódnak a szereposztásban, és egy idő után a közönség már nem azt nézi, hogy „jé, az az Egyed Attila a színpadon”, hanem ő már ott Mr. Page. A megformált figura átveszi a hatalmat a színész felett. Akkor már eltűnik az egó, akkor már eltűnik a színész, és marad a megformált szerep. Egy idő után észre sem fogja venni a néző, hogy ki fehérvári és ki komáromi színész, hanem a karakterek maradnak érdekesek számára.
----------------------------------------------------
Az előadást október 11-én mutatják be a Komáromi Jókai Színházban,
Székesfehérvárra pedig november 9-én érkezik a produkció.
Gál Tamás formál majd meg. A szereposztásban egyenlő arányban találhatunk fehérvári és komáromi színészeket is, erről és a koprodukció jelentőségéről beszélgettünk a rendezővel, Szikora Jánossal.
Hogyan jött létre ez a koprodukció, és jelent-e ez többet a két színház számára, mint szimpla együttműködést?
Sz. J.: Hosszú évek közös munkái érlelték meg ezt a produkciót, hiszen Bagó Bertalan, később Lőrincz Zsuzsa több alkalommal dolgozott Komáromban. Az ő tapasztalataik, a hírek, a sztorik mind-mind abba az irányba mutattak, hogy ezzel a színházzal, ezzel a társulattal fontos, hasznos szorosabb kapcsolatot ápolni. Ez vezetett A windsori víg nők koprodukciós elképzeléséhez. Egyszerűen szólva: megérlelte az idő. Annyira sokszínű a szereposztás, amit a IV. Henrikben és A windsori víg nőkben Shakespeare elénk tár, hogy teljes értékűen talán egy társulatban sem lehetne kiosztani. Ezért nemcsak protokolláris gesztus, hogy a színészek fele innen, fele onnan játszik majd az előadásban, hanem ennek a koprodukciónak pont az a lényege, hogy a legoptimálisabb szereposztást lehessen megvalósítani. Így együtt egy magyarországi viszonylatban mindenképpen optimálisnak mondható társulat jött össze.
A színészeknek mit jelent a közös munka egy másik társulattal? Mit adhat hozzá az alkotófolyamathoz egy ilyen társulás?
Sz. J.: Nagyon sokszor elgondolkozom azon, hogy bár a színész számára legfontosabb a szerep, de a szerep után rögtön ott van, hogy mennyire fontos a partner. Az évek előrehaladtával „a kivel játszom” kérdés egyre erősebbé és egyre intenzívebbé válik. Még nagyon fiatal voltam Győrben, ahol szorosabb kapcsolatba kerültem Törőcsik Marival, aki a következő érdekes dolgot mondta: „Tudja, János, én már minden szerepet és minden olyan pasit megkaptam, amire én ki voltam hegyezve. Tudja, mi érdekel már csak igazán? Kivel fogok a következő darabban játszani? Az ismeretlenek érdekelnek.” A színészek számára nemcsak a szöveg, nemcsak a szerep inspirációs tényező, hanem a partner is. Egy adott társulatban a színészek eltöltenek együtt éveket vagy akár évtizedeket, és természetes módon elindulhat egyfajta szétesés. Ezek mögött nem emberi gyarlóság van, hanem egyszerűen az unalom. Megunom a másikat, mert megismertem, és akkor már egyszerűen nem ugyanazzal az intenzitással, nem ugyanazzal az inspiráló erővel hat rám az az ember. Ebből a szempontból ideális egy ilyen koprodukció, ahol más hangsúlyok, biológiai impulzusok érik a színészeket, és ez mindenképpen motiváló tényező. Legalábbis remélem, hogy így is lesz.
Izgalmasabb lehet a fehérvári vagy éppen a komáromi közönségnek, hogy egy kevert szereposztást lát majd? Ha olyan színészeket láthatnak, akikkel még soha nem találkoztak a színpadon?
Sz. J.: Optimális esetben a színészek feloldódnak a szereposztásban, és egy idő után a közönség már nem azt nézi, hogy „jé, az az Egyed Attila a színpadon”, hanem ő már ott Mr. Page. A megformált figura átveszi a hatalmat a színész felett. Akkor már eltűnik az egó, akkor már eltűnik a színész, és marad a megformált szerep. Egy idő után észre sem fogja venni a néző, hogy ki fehérvári és ki komáromi színész, hanem a karakterek maradnak érdekesek számára.
----------------------------------------------------
Az előadást október 11-én mutatják be a Komáromi Jókai Színházban,
Székesfehérvárra pedig november 9-én érkezik a produkció.