2024. november 01. / Vass Antónia
A tatabányai Jászai Mari Színház 2024/25-ös évadának első nagyszínpadi bemutatója Shakespeare egyik legtöbbet játszott, örök érvényű problémákat feszegető drámája, a Hamlet. A Gertrudot alakító Danis Lídiával az értelmezési lehetőségekről, az anya-fiú kapcsolatról és az
önfeláldozásról beszélgettünk.
Számos formában és nézőpontból feldolgozták már a Hamletet, és megannyi értelmezés született. Te milyennek látod a történetet?
D. L.: Az általam ismert, játszott, olvasott vagy látott Shakespeare-művek közül talán a legtöbb elemzést vagy kutakodást igénylő mű a Hamlet, és azt is ki merem jelenteni, hogy ezen belül a számomra legnehezebben megfejthető női figura, amellyel dolgoztam, Gertrud. Nem egyértelmű például, hogy a nő tudott-e az idős Hamlet meggyilkolásáról, vagy miért ment hozzá a Claudiushoz ennyire gyorsan. Sok a kérdés, ezáltal minden megfejtés különbözik. Rémusznak (Szikszai Rémusz, a rendező – a szerk.) határozott elképzelése van a dolgokról, de én is sokat tanulmányozom a történetet, mert elemzős, kutakodós, utánaolvasós típus vagyok.
Az elemzéseid során figyeled, beépíted azokat a megoldásokat, amelyek a korábbi feldolgozások során születtek?
D. L.: Ezeket tudatosan lerakom. Bármilyen szerep – legyen az a legnagyobb, legbonyolultabb vagy akár a legkisebb figura – éppen attól lesz izgalmas, hogy az aktuális színész és rendező hogyan gondolkodik róla. Gertrud esetében is a saját utamat járva próbálom a karaktert összerakni, értelmezni, és eljátszani a megfejtésünket, bár azt hiszem, hogy kifejezetten tudni kell olvasni a sorok között.
Abban a legtöbb feldolgozás megegyezik, hogy nagy figyelmet szentel az anya-fiú viszonynak.
D. L.: Ez nálunk is nagyon sarkalatos és hangsúlyos pont. Én egy kicsit később kapcsolódtam be a próbafolyamatba, ezért a kezdeti elemzőpróbákból kimaradtam. Viszont azt vettem észre, hogy Csongival (a Hamletet játszó Csabai Csongor – a szerk.) az első pillanattól kezdve ráérzünk arra, ahogyan ez a kapcsolat működhet. És látjuk, milyen rosszat tehet a gyerek lelkével és a kettejük amúgy is terhelt kapcsolatával, hogy az anya az apa halála után nagyon rövid időn belül férjhez megy.
Gertrudnak nincs joga a szerelemhez?
D. L.: Nem erről van szó, inkább arról, hogy én kifejezetten felületesnek érzem ezt a nőt, aki élvezi, hogy még esetleg vonzó, hogy Claudius él-hal érte, szerelmes belé, ő pedig viszontszereti, és erősen kapaszkodik minden boldog pillanatba. Ha viszont a karakter igazságát keresem, akkor érvényes gondolat – és nem kell hozzá királynőnek se lenni –, hogy van egy majdnem felnőttnek nevezhető gyereke, és meg akarja élni a saját életét és vágyait. Ott csúszik félre a dolog, hogy rossz helyre fókuszál, és hibás döntéeket hoz.
Ott van mellette az a ma is fontos felvetés, hogy az ember megszűnik-e nőnek lenni, ha anya lesz.
D. L.: A saját példámon keresztül tudom, hogy amikor megszületik a gyerek, akkor az ő igényei kerülnek előtérbe. Ezt nem hibaként, hanem evidenciaként éltem meg, természetes dolognak tartottam és tartom most is. Önfeláldozó típus vagyok, de most, hogy már tinédzser a fiam, kezdek visszatalálni magamhoz. Hiszem, hogy a gyerek csak akkor tud jól lenni, ha az anyja is jól van.
Hamlet esetében viszont pont azt látjuk, hogy kifejezetten zavarja Gertrud boldogsága.
D. L.: Igen, de szerintem van egy pillanat, amikor a nőnek azt kell mondania, hogy nagyon szeretlek, de egy kicsit hadd éljek. Gertrud életében most van itt az idő, és ebben a helyzetben az sem lényeges, hogy a választott férfi Hamlet nagybátyja. Rémusszal ugyanis azt az értelmezést választottuk, hogy a nő nem tud a gyilkosságról, számára az idősebb Hamlet váratlanul és hirtelen hal meg. Az új kapcsolat gyors felvállalása pedig számomra egy szerelmi titok lelepleződését jelenti.
A mában is érvényes problémákat feszeget a mű. A használt szövegváltozat tekintetében mennyire modernizáltatok, illetve mennyire köszönnek vissza a klasszikus frázisok?
D. L.: Forgách András és Nádasdy Ádám fordításainak felhasználásával készült a szövegkönyv, tehát egy modernebb változattal dolgozunk, amelyben természetesen Szikszai Rémusz keze nyoma is erősen érezhető, és megjelennek az emblematikus mondatok is.
önfeláldozásról beszélgettünk.
Számos formában és nézőpontból feldolgozták már a Hamletet, és megannyi értelmezés született. Te milyennek látod a történetet?
D. L.: Az általam ismert, játszott, olvasott vagy látott Shakespeare-művek közül talán a legtöbb elemzést vagy kutakodást igénylő mű a Hamlet, és azt is ki merem jelenteni, hogy ezen belül a számomra legnehezebben megfejthető női figura, amellyel dolgoztam, Gertrud. Nem egyértelmű például, hogy a nő tudott-e az idős Hamlet meggyilkolásáról, vagy miért ment hozzá a Claudiushoz ennyire gyorsan. Sok a kérdés, ezáltal minden megfejtés különbözik. Rémusznak (Szikszai Rémusz, a rendező – a szerk.) határozott elképzelése van a dolgokról, de én is sokat tanulmányozom a történetet, mert elemzős, kutakodós, utánaolvasós típus vagyok.
Az elemzéseid során figyeled, beépíted azokat a megoldásokat, amelyek a korábbi feldolgozások során születtek?
D. L.: Ezeket tudatosan lerakom. Bármilyen szerep – legyen az a legnagyobb, legbonyolultabb vagy akár a legkisebb figura – éppen attól lesz izgalmas, hogy az aktuális színész és rendező hogyan gondolkodik róla. Gertrud esetében is a saját utamat járva próbálom a karaktert összerakni, értelmezni, és eljátszani a megfejtésünket, bár azt hiszem, hogy kifejezetten tudni kell olvasni a sorok között.
Abban a legtöbb feldolgozás megegyezik, hogy nagy figyelmet szentel az anya-fiú viszonynak.
D. L.: Ez nálunk is nagyon sarkalatos és hangsúlyos pont. Én egy kicsit később kapcsolódtam be a próbafolyamatba, ezért a kezdeti elemzőpróbákból kimaradtam. Viszont azt vettem észre, hogy Csongival (a Hamletet játszó Csabai Csongor – a szerk.) az első pillanattól kezdve ráérzünk arra, ahogyan ez a kapcsolat működhet. És látjuk, milyen rosszat tehet a gyerek lelkével és a kettejük amúgy is terhelt kapcsolatával, hogy az anya az apa halála után nagyon rövid időn belül férjhez megy.
Gertrudnak nincs joga a szerelemhez?
D. L.: Nem erről van szó, inkább arról, hogy én kifejezetten felületesnek érzem ezt a nőt, aki élvezi, hogy még esetleg vonzó, hogy Claudius él-hal érte, szerelmes belé, ő pedig viszontszereti, és erősen kapaszkodik minden boldog pillanatba. Ha viszont a karakter igazságát keresem, akkor érvényes gondolat – és nem kell hozzá királynőnek se lenni –, hogy van egy majdnem felnőttnek nevezhető gyereke, és meg akarja élni a saját életét és vágyait. Ott csúszik félre a dolog, hogy rossz helyre fókuszál, és hibás döntéeket hoz.
Ott van mellette az a ma is fontos felvetés, hogy az ember megszűnik-e nőnek lenni, ha anya lesz.
D. L.: A saját példámon keresztül tudom, hogy amikor megszületik a gyerek, akkor az ő igényei kerülnek előtérbe. Ezt nem hibaként, hanem evidenciaként éltem meg, természetes dolognak tartottam és tartom most is. Önfeláldozó típus vagyok, de most, hogy már tinédzser a fiam, kezdek visszatalálni magamhoz. Hiszem, hogy a gyerek csak akkor tud jól lenni, ha az anyja is jól van.
Hamlet esetében viszont pont azt látjuk, hogy kifejezetten zavarja Gertrud boldogsága.
D. L.: Igen, de szerintem van egy pillanat, amikor a nőnek azt kell mondania, hogy nagyon szeretlek, de egy kicsit hadd éljek. Gertrud életében most van itt az idő, és ebben a helyzetben az sem lényeges, hogy a választott férfi Hamlet nagybátyja. Rémusszal ugyanis azt az értelmezést választottuk, hogy a nő nem tud a gyilkosságról, számára az idősebb Hamlet váratlanul és hirtelen hal meg. Az új kapcsolat gyors felvállalása pedig számomra egy szerelmi titok lelepleződését jelenti.
A mában is érvényes problémákat feszeget a mű. A használt szövegváltozat tekintetében mennyire modernizáltatok, illetve mennyire köszönnek vissza a klasszikus frázisok?
D. L.: Forgách András és Nádasdy Ádám fordításainak felhasználásával készült a szövegkönyv, tehát egy modernebb változattal dolgozunk, amelyben természetesen Szikszai Rémusz keze nyoma is erősen érezhető, és megjelennek az emblematikus mondatok is.