2025. január 03. / Werner Krisztina
A Győri Nemzeti Színházban öt héttel Puccini Bohémélet bemutatója után ismét operába hívja a közönséget Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas igazgató. A meghívást Enricóként személyesen adja át a nézőknek, mint A csengő vígopera főszereplője.
Donizetti egyfelvonásosa a zeneszerző legmélyebb tragédiájában született, mégis az egyik legjátékosabb, legkönnyedebb műveként tartják számon. Nyoma sincs benne az 1836-ban Nápolyban tomboló kolerajárványnak, gyermeke elvesztéséhez és nyomorgó énekesekhez. A darab játékos és könnyed, nézőcsalogató. A csengőt mindössze egy hét alatt írta meg, ő jegyzi a zenét és a librettót is.
A Bohémélet sikerén könnyen beúszik a győri közönség az újabb operára, ami rácáfolva a műfaj költségességére 80 nézős játszóterében indul útjára.
De miért húzott 19-re lapot Bakos-Kiss Gábor? „Az elmúlt években más-más okokból, de kicsit sérült az opera műfaja Győrben – mondja az igazgató. – Nem tudtunk hónapokon keresztül bent lenni az épületben, ezért szcenírozott formában mutattunk be operát, aztán a változó világtendenciák és a szerényebb költségvetés miatt koprodukcióval tudtunk színre vinni darabokat. Így kerülhetett nézők elé tavaly ősbemutatóként A helység kalapácsa, majd idén a Bohémélet. Ebben az évadban olyan optimálisak a körülményeink, hogy bátran húztunk 19-re lapot. Puccini egyik legszebb operája után kihasználjuk színházuk remek adottságát, a tehetséges alkotógárdát és új helyszínként a Kisfaludy Teremben is előállunk egy tüneményes vígoperával.
A csengő majd’ száz évig várta magyarországi bemutatóját, mára azonban több színház repertoárjában is feltűnik. A siker alapjait Donizetti maga fektette le a műbe, főszereplői valóságos karakterek, akiket játékos jelenetek sora mutat be. A történet egy hétköznapi helyzetkomikumra épül, a középpontban Serafina – Hagen Orsolya, szoprán – főhősnő és új férje, Don Annibale di Pistacchio – Takács Zoltán, tenor – patikus áll. Serafina korábbi udvarlója, Enrico – Bakos-Kiss Gábor, tenor – a komédia főhőse: álruhákban és álkarakterekben próbálja meghiúsítani a nászéjszakát. A vígopera ötödik szereplője Madama Rosa, Serafina anyja – Lázin Beatrix, szoprán –, aki a darabhoz írt plusz áriával örvendezteti meg a közönséget.
Az előadáshoz egy prológ is került, ami aláhúzza a darabban ugyan megemlített, de kevésbe hangsúlyos dramaturgiai információt, hogy kívánatos nejével miért nem tudja elhálni a nászt a patikus. Éppen aznap lép életbe egy friss rendelet, miszerint gyógyszert kizárólag patikus adhat ki; így a segédje alszik, miközben Don Annibale di Pistacchio egyre csak nyitja az ajtót a csengőt rázó éjszakai látogatóknak. „Úgy éreztük – mondja Bakos-Kiss Gábor –, hogy a sok helyzetkomikumba ágyazottan a darabban fellelhető új rendelet nem exponálódik kellőképpen, ezért találtuk ki Zakariás Zalán rendezővel a prológot. A nézőknek van idejük megérkezni a történetbe, és már a darab elején megkapják az alapkonfliktust.”
Az előadásban kiemelkedő Donizetti sziporkázó zenei humora és a szereplők virtuóz játéka. A rendezés külön hangsúlyt helyez Enricóra, aki alapkaraktere mellett még négy másik személy bőrébe bújik. Valamennyi szerepében gyors és könnyed Bakos-Kiss Gábor, váltogatja a rövid olasz és francia megszólalásait. Az egyik legbravúrosabb a Hadaró ária, amiben 84 kacifántos nyelvtörő nehézségű összetevőt sorol fel a patikusnak. A karnagy – Medveczy Szabolcs vagy Silló István – nem kíméli az énekest, akinek a feszes tempó szorításában a humorra is marad figyelme.
A 16 fős színházi kamarazenekarra Medveczy Szabolcs írta át a vígoperát, a mindenkori karnagy nemcsak az interaktív játék részese, hanem a recitativok kísérője is. A kamarazenekari kíséret kiemeli a darab intimitását, közvetlen hangulatot teremt, azt az érzetet adva a nézőnek, mintha házi muzsikálás részese lenne egy arisztokratikus olasz családnál.
A vígopera műfaji ajánlásában az énekesi paródia és komikum elvárt igény, a 75 perces előadásban a színész és az operista szimbiózisából születik meg Enrico figurája, akit Bakos-Kiss Gábor az elvárható maximumon tesz színpadra. „Donizetti kiválóan megírta a szerepemet. A zene és az éneklés az eszközöm ahhoz, hogy a színészi attitűdből megfogalmazott játékból megszülessen a karakter. Valamennyi énekes szerepemet úgy építem fel, hogy az éneklés soha nem lehet cél, csak eszköz a figura megjelenítésének.”
A csengő győri előadása remek belépő az operák világába és igényes szórakozás a műfaj kedvelőinek. A darab távlati terveiben szeretne kilépni a kőszínház falak közül, hogy fesztiválokon, iskolákban is közönségre találjon.
Donizetti egyfelvonásosa a zeneszerző legmélyebb tragédiájában született, mégis az egyik legjátékosabb, legkönnyedebb műveként tartják számon. Nyoma sincs benne az 1836-ban Nápolyban tomboló kolerajárványnak, gyermeke elvesztéséhez és nyomorgó énekesekhez. A darab játékos és könnyed, nézőcsalogató. A csengőt mindössze egy hét alatt írta meg, ő jegyzi a zenét és a librettót is.
A Bohémélet sikerén könnyen beúszik a győri közönség az újabb operára, ami rácáfolva a műfaj költségességére 80 nézős játszóterében indul útjára.
De miért húzott 19-re lapot Bakos-Kiss Gábor? „Az elmúlt években más-más okokból, de kicsit sérült az opera műfaja Győrben – mondja az igazgató. – Nem tudtunk hónapokon keresztül bent lenni az épületben, ezért szcenírozott formában mutattunk be operát, aztán a változó világtendenciák és a szerényebb költségvetés miatt koprodukcióval tudtunk színre vinni darabokat. Így kerülhetett nézők elé tavaly ősbemutatóként A helység kalapácsa, majd idén a Bohémélet. Ebben az évadban olyan optimálisak a körülményeink, hogy bátran húztunk 19-re lapot. Puccini egyik legszebb operája után kihasználjuk színházuk remek adottságát, a tehetséges alkotógárdát és új helyszínként a Kisfaludy Teremben is előállunk egy tüneményes vígoperával.
A csengő majd’ száz évig várta magyarországi bemutatóját, mára azonban több színház repertoárjában is feltűnik. A siker alapjait Donizetti maga fektette le a műbe, főszereplői valóságos karakterek, akiket játékos jelenetek sora mutat be. A történet egy hétköznapi helyzetkomikumra épül, a középpontban Serafina – Hagen Orsolya, szoprán – főhősnő és új férje, Don Annibale di Pistacchio – Takács Zoltán, tenor – patikus áll. Serafina korábbi udvarlója, Enrico – Bakos-Kiss Gábor, tenor – a komédia főhőse: álruhákban és álkarakterekben próbálja meghiúsítani a nászéjszakát. A vígopera ötödik szereplője Madama Rosa, Serafina anyja – Lázin Beatrix, szoprán –, aki a darabhoz írt plusz áriával örvendezteti meg a közönséget.
Az előadáshoz egy prológ is került, ami aláhúzza a darabban ugyan megemlített, de kevésbe hangsúlyos dramaturgiai információt, hogy kívánatos nejével miért nem tudja elhálni a nászt a patikus. Éppen aznap lép életbe egy friss rendelet, miszerint gyógyszert kizárólag patikus adhat ki; így a segédje alszik, miközben Don Annibale di Pistacchio egyre csak nyitja az ajtót a csengőt rázó éjszakai látogatóknak. „Úgy éreztük – mondja Bakos-Kiss Gábor –, hogy a sok helyzetkomikumba ágyazottan a darabban fellelhető új rendelet nem exponálódik kellőképpen, ezért találtuk ki Zakariás Zalán rendezővel a prológot. A nézőknek van idejük megérkezni a történetbe, és már a darab elején megkapják az alapkonfliktust.”
Az előadásban kiemelkedő Donizetti sziporkázó zenei humora és a szereplők virtuóz játéka. A rendezés külön hangsúlyt helyez Enricóra, aki alapkaraktere mellett még négy másik személy bőrébe bújik. Valamennyi szerepében gyors és könnyed Bakos-Kiss Gábor, váltogatja a rövid olasz és francia megszólalásait. Az egyik legbravúrosabb a Hadaró ária, amiben 84 kacifántos nyelvtörő nehézségű összetevőt sorol fel a patikusnak. A karnagy – Medveczy Szabolcs vagy Silló István – nem kíméli az énekest, akinek a feszes tempó szorításában a humorra is marad figyelme.
A 16 fős színházi kamarazenekarra Medveczy Szabolcs írta át a vígoperát, a mindenkori karnagy nemcsak az interaktív játék részese, hanem a recitativok kísérője is. A kamarazenekari kíséret kiemeli a darab intimitását, közvetlen hangulatot teremt, azt az érzetet adva a nézőnek, mintha házi muzsikálás részese lenne egy arisztokratikus olasz családnál.
A vígopera műfaji ajánlásában az énekesi paródia és komikum elvárt igény, a 75 perces előadásban a színész és az operista szimbiózisából születik meg Enrico figurája, akit Bakos-Kiss Gábor az elvárható maximumon tesz színpadra. „Donizetti kiválóan megírta a szerepemet. A zene és az éneklés az eszközöm ahhoz, hogy a színészi attitűdből megfogalmazott játékból megszülessen a karakter. Valamennyi énekes szerepemet úgy építem fel, hogy az éneklés soha nem lehet cél, csak eszköz a figura megjelenítésének.”
A csengő győri előadása remek belépő az operák világába és igényes szórakozás a műfaj kedvelőinek. A darab távlati terveiben szeretne kilépni a kőszínház falak közül, hogy fesztiválokon, iskolákban is közönségre találjon.