2016. március 05. / Bóta Gábor
Vidovszky György rendezett már előadást az internet ártalmas oldaláról. Az új, kettős:játék című februári bemutató a Kolibri Színházban inkább arról szól, mire való, mire is használható a net.
Rendeztél már Tasnádi István-darabot, miért térsz vissza hozzá újra és újra?
V. Gy.: Ezt nemcsak Tasnádi írta, hanem a felesége, Jeli Viktória is. Ők azok, akik másokkal együtt az Időfutár című regényciklust, rádiójáték-sorozatot is írták. Még tavasszal Istvánnal mi kitaláltunk egy történetet, aztán a megírásba már belekapcsolódott Viki is. Létrehoztunk egy új darabot, kifejezetten a Kolibri Színház felkérésére. Az a címe, hogy kettős:játék, ami két történet valójában, két fiatalemberé, egy magyar lányé és egy idegen országból származó fiúé, akik csak az interneten keresztül tartják egymással a kapcsolatot. Mesedramaturgiával átszőtt, mai napi történet, sok furcsasággal és szokatlan elemmel. A két ember ugyanis egy avatar oldalon találkozik.
Ennek van valami köze az Avatar című híres filmhez?
V. Gy.: Nincs. Az avatar egy általános kifejezés, ami jelen esetben azt jelenti, hogy létrehozol egy virtuális karaktert a sajátod helyett, és az interneten, a virtuális térben az avatarod személyével létezel. Nem lehet kideríteni, hogy ki vagy valójában, akikkel találkozol a virtuális térben, csak a te avatar személyiségedet ismerik.
Ez hazugságra épül?
V. Gy.: Ha tetszik, igen. Bár inkább azt mondanám, igényük van arra, hogy egy kicsit újrateremtsék magukat, újraszülessenek, és eldönthessék bizonyos életszakaszaikban, hogy valójában ők milyenek szeretnének lenni. Természetesen el lehet sok mindent titkolni. A mi történetünkben mindkét fél eltitkol valami nagyon fontosat. A lány azt titkolja el, hogy siket, nagyothalló, nem könnyű vele a hétköznapi életben kommunikálni, emiatt sokat szorong, sok csalódás éri. A fiú meg azt titkolja el, hogy ő egy rossz körülmények között lévő országból menekül Európa felé, vagyis egy menekült, mert pontosan tudja, hogyan fogadná ezt ez a lány. De nagyon szépen alakul a kapcsolat közöttük ezen az avatar játékoldalon. Mivel nem tudják a másikról, hogy mik a valós körülményei, ezért nincs akadálya annak, hogy igazán megismerjék egymást.
Ez eléggé furcsa mondat tőled. Azért ismerhetik meg egymást, mert nem tudnak bizonyos dolgokat?
V. Gy.: Igen. Pontosan.
De miért?
V. Gy.: Ez azt jelenti, hogy nagyon gyakran az előítéleteink miatt képtelenek vagyunk bizonyos emberekkel kapcsolatba kerülni.
Azt állítod, hogy eleve szóba se állnának egymással, ha tudnák a másikról, hogy siket, illetve menekült?
V. Gy.: Így van. De így, hogy éppen ezt nem tudják egymásról, szóba állnak, és kiderül, hogy nagyon is sok dolog köti össze őket, és igen erősen szimpatizálnak egymással. Aztán végül találkoznak is, de hogy akkor mi történik, az már maradjon titok. Annyi még az érdekesség, hogy a közönség véletlen választás során vagy az egyikük, vagy a másikuk szemszögéből nézi meg a történetet. Ez azt jelenti, hogy párhuzamosan megy két előadás, a fiúnak, illetve a lánynak a históriája. Ők virtuálisan többször találkoznak. A közönség egyik része az egyikük szemszögéből látja ezt, a másik a másikéból. Majd az előadás egy bizonyos pontján a két tér összeér, és ekkor történik meg a valós találkozás.
Téged izgat az internet témaköre, hiszen a szintén általad rendezett Cyber Cyrano is erről szól.
V. Gy.: Igen, de annak idején az kevésbé volt tudatos döntés, mert akkor valós, megtörtént eseteket kerestünk Tasnádival, és véletlenül éppen egy internetes történetre bukkantunk. Most pedig a Kolibrivel a Platform Shift + nemzetközi színházi együttműködés keretében kifejezetten arra vagyunk ösztönözve, hogy az internet világáról vagy az eszközrendszerével hozzunk létre produkciókat. Tehát tulajdonképpen most nagyon jól jönne a Cyber Cyrano, de ennek premierjén már jócskán túl vagyunk. Ezúttal egy olyan világot teremtettünk, ami minden elemét tekintve így még nem létezik az interneten, de akár létezhetne is.
Mi nem létezik még?
V. Gy.: Kicsit meseszerű, a vagy talán a jövőbe helyezett a történet. Olyan avatar oldal, ahol a lány és a fiú között ennyire gördülékeny kommunikáció létrejöhetne, még nem létezik. És vannak benne olyan figurák, mint például a Wifi ember, aki a menekült fiú segítője, táltosa vagy dzsinnje, aki mellett folyamatos wifi-jel van, ezért a fiú mindig rá tud csatlakozni a netre. Vagy az úgynevezett Hide ember a lány oldalán, szintén egy megszemélyesített karakter, ő valójában egy komputeres applikáció, neki az a feladata, hogy véglegesen elhájdoljon, eltüntessen embereket az internetről.
Leggyakrabban a saját magad által kinevelt társulatod fiataljaival dolgozol. Ez most is így van?
V. Gy.: Elsősorban a Kolibri Színház színészeire épül ez az előadás. Ez nem kétszereplős darab, igen sokan előkerülnek benne. Lesz benne interaktív vetítéses technika is. Mindig azt mondjuk, hogy az internetes kommunikáció milyen rossz dolog. A rossz része az, ha teljes egészében helyettesíti a valós, igazi kapcsolatokat. De különben pedig az a véleményem, tágítja a lehetőségeket, ha az ember jól használja, akkor egy csomó előnye van. És nem csak a rontott nyelvet látom benne, stilisztikailag is sok újdonságot hoz. Nekem különben az egyik unokahúgom nagyothalló, siket, most már tizennyolc éves. Azt vettem észre, hogy az utóbbi három-négy évben az ő élete teljesen megváltozott, mióta fölment a Facebookra, mert ott abszolút egyenrangú tud lenni mindenkivel. Ugyanúgy képes kommunikálni, mint bárki más, a való életben sajnos ez nincs így. A Cyber Cyrano arról szól, hogy mire nem való az internet, a kettős:játék inkább arról, hogy mire való, mire is használható.
Rendeztél már Tasnádi István-darabot, miért térsz vissza hozzá újra és újra?
V. Gy.: Ezt nemcsak Tasnádi írta, hanem a felesége, Jeli Viktória is. Ők azok, akik másokkal együtt az Időfutár című regényciklust, rádiójáték-sorozatot is írták. Még tavasszal Istvánnal mi kitaláltunk egy történetet, aztán a megírásba már belekapcsolódott Viki is. Létrehoztunk egy új darabot, kifejezetten a Kolibri Színház felkérésére. Az a címe, hogy kettős:játék, ami két történet valójában, két fiatalemberé, egy magyar lányé és egy idegen országból származó fiúé, akik csak az interneten keresztül tartják egymással a kapcsolatot. Mesedramaturgiával átszőtt, mai napi történet, sok furcsasággal és szokatlan elemmel. A két ember ugyanis egy avatar oldalon találkozik.
Ennek van valami köze az Avatar című híres filmhez?
V. Gy.: Nincs. Az avatar egy általános kifejezés, ami jelen esetben azt jelenti, hogy létrehozol egy virtuális karaktert a sajátod helyett, és az interneten, a virtuális térben az avatarod személyével létezel. Nem lehet kideríteni, hogy ki vagy valójában, akikkel találkozol a virtuális térben, csak a te avatar személyiségedet ismerik.
Ez hazugságra épül?
V. Gy.: Ha tetszik, igen. Bár inkább azt mondanám, igényük van arra, hogy egy kicsit újrateremtsék magukat, újraszülessenek, és eldönthessék bizonyos életszakaszaikban, hogy valójában ők milyenek szeretnének lenni. Természetesen el lehet sok mindent titkolni. A mi történetünkben mindkét fél eltitkol valami nagyon fontosat. A lány azt titkolja el, hogy siket, nagyothalló, nem könnyű vele a hétköznapi életben kommunikálni, emiatt sokat szorong, sok csalódás éri. A fiú meg azt titkolja el, hogy ő egy rossz körülmények között lévő országból menekül Európa felé, vagyis egy menekült, mert pontosan tudja, hogyan fogadná ezt ez a lány. De nagyon szépen alakul a kapcsolat közöttük ezen az avatar játékoldalon. Mivel nem tudják a másikról, hogy mik a valós körülményei, ezért nincs akadálya annak, hogy igazán megismerjék egymást.
Ez eléggé furcsa mondat tőled. Azért ismerhetik meg egymást, mert nem tudnak bizonyos dolgokat?
V. Gy.: Igen. Pontosan.
De miért?
V. Gy.: Ez azt jelenti, hogy nagyon gyakran az előítéleteink miatt képtelenek vagyunk bizonyos emberekkel kapcsolatba kerülni.
Azt állítod, hogy eleve szóba se állnának egymással, ha tudnák a másikról, hogy siket, illetve menekült?
V. Gy.: Így van. De így, hogy éppen ezt nem tudják egymásról, szóba állnak, és kiderül, hogy nagyon is sok dolog köti össze őket, és igen erősen szimpatizálnak egymással. Aztán végül találkoznak is, de hogy akkor mi történik, az már maradjon titok. Annyi még az érdekesség, hogy a közönség véletlen választás során vagy az egyikük, vagy a másikuk szemszögéből nézi meg a történetet. Ez azt jelenti, hogy párhuzamosan megy két előadás, a fiúnak, illetve a lánynak a históriája. Ők virtuálisan többször találkoznak. A közönség egyik része az egyikük szemszögéből látja ezt, a másik a másikéból. Majd az előadás egy bizonyos pontján a két tér összeér, és ekkor történik meg a valós találkozás.
Téged izgat az internet témaköre, hiszen a szintén általad rendezett Cyber Cyrano is erről szól.
V. Gy.: Igen, de annak idején az kevésbé volt tudatos döntés, mert akkor valós, megtörtént eseteket kerestünk Tasnádival, és véletlenül éppen egy internetes történetre bukkantunk. Most pedig a Kolibrivel a Platform Shift + nemzetközi színházi együttműködés keretében kifejezetten arra vagyunk ösztönözve, hogy az internet világáról vagy az eszközrendszerével hozzunk létre produkciókat. Tehát tulajdonképpen most nagyon jól jönne a Cyber Cyrano, de ennek premierjén már jócskán túl vagyunk. Ezúttal egy olyan világot teremtettünk, ami minden elemét tekintve így még nem létezik az interneten, de akár létezhetne is.
Mi nem létezik még?
V. Gy.: Kicsit meseszerű, a vagy talán a jövőbe helyezett a történet. Olyan avatar oldal, ahol a lány és a fiú között ennyire gördülékeny kommunikáció létrejöhetne, még nem létezik. És vannak benne olyan figurák, mint például a Wifi ember, aki a menekült fiú segítője, táltosa vagy dzsinnje, aki mellett folyamatos wifi-jel van, ezért a fiú mindig rá tud csatlakozni a netre. Vagy az úgynevezett Hide ember a lány oldalán, szintén egy megszemélyesített karakter, ő valójában egy komputeres applikáció, neki az a feladata, hogy véglegesen elhájdoljon, eltüntessen embereket az internetről.
Leggyakrabban a saját magad által kinevelt társulatod fiataljaival dolgozol. Ez most is így van?
V. Gy.: Elsősorban a Kolibri Színház színészeire épül ez az előadás. Ez nem kétszereplős darab, igen sokan előkerülnek benne. Lesz benne interaktív vetítéses technika is. Mindig azt mondjuk, hogy az internetes kommunikáció milyen rossz dolog. A rossz része az, ha teljes egészében helyettesíti a valós, igazi kapcsolatokat. De különben pedig az a véleményem, tágítja a lehetőségeket, ha az ember jól használja, akkor egy csomó előnye van. És nem csak a rontott nyelvet látom benne, stilisztikailag is sok újdonságot hoz. Nekem különben az egyik unokahúgom nagyothalló, siket, most már tizennyolc éves. Azt vettem észre, hogy az utóbbi három-négy évben az ő élete teljesen megváltozott, mióta fölment a Facebookra, mert ott abszolút egyenrangú tud lenni mindenkivel. Ugyanúgy képes kommunikálni, mint bárki más, a való életben sajnos ez nincs így. A Cyber Cyrano arról szól, hogy mire nem való az internet, a kettős:játék inkább arról, hogy mire való, mire is használható.