Remíz kávéház és étterem
2018. február 12. / Bóta Gábor

Az 1992-ben nyílt, tehát jubileumi, 25. évében járó Remíz kávéház és étterem, aminek korábban híres cukrászda működött a helyén, csaknem olyan volt, mint valaha a Fészek Klub. Művészek töltötték ott naphosszat az időt, igazi találkozóhelyként funkcionált, ahol jókat lehet enni, inni, nagy dumálások közepette. És szinte mindig akadt ismerős. Budáról és Pestről egyaránt özönlöttek a vendégek, akik akár jeles, közismert külföldieket is elhívtak. Állandó nyüzsgés volt itt, nagy élet, amikor jött a jó idő, és a terasz is üzemelhetett már, akkor pedig különösen, mintha valami mediterrán vidéken lennénk, olyan hangulatot árasztott a hely, és egyébként áraszt nyaranta még most is.


Csak hát azóta már nincs itt mindig tumultus. A hétvégék jól mennek, de hétköznap már csendesebb az élet. Azt mondja Meződi Alice, hogy kezdenek unalmasak lenni, de nem hagyják. A fiatalok többsége már nem őket választja törzshelyének, például a Gozsdu Udvarban múlatják az időt. Ők már nem számítanak feltétlenül trendinek, ebbe bele kell törődni, hiszen lassan minden sarkon nyílik egy étterem, nagy lett a választék, és közel sem biztos, hogy ekkora a kereslet. Őrzik a hagyományokat, a régi, jól bevált ízeket, de csöppet sem szemellenzősen, igyekeznek azért lépést tartani a modern irányzatokkal is.
Alice ma már a magyar vendéglátás nagyasszonyának számít, de ez semmiféle elkényelmesedést nem jelent, ott-jártunkkor éppen alapanyag-beszerzésből érkezik, úgy este fél 9 tájban, utána pedig szinte néhány perc nyugta sincs, beszélgetés közben is rendszeresen, nagy vehemenciával pattan fel az asztalunktól, hol egy vendéget üdvözölve, hol a pincérhez odaszaladva, hol az irodába rohanva. A vérében van, a zsigereibe ivódott a vendéglátás, hiszen már gyerekkorában, a szülei által bérelt Paksi Halászcsárdában, sámlira állva a pult mögött, csapolta a sört, mérte a bort. Dolgozott többfelé, a Trombitásban éppúgy, mint a régi Siposban, a Royal Szállóban vagy a balatonfüredi Marinában. A Tabáni Kakasban már üzletvezető-helyettes volt. Tevékenykedett pultosként, felszolgálóként, szakácsként, szerződéses üzletvezetőként, az utóbbi évtizedekben pedig tulajdonos-üzletvezető. Tavaly kellett megválnia a múlt század eleji polgári hangulatot idéző Kisbuda Gyöngyétől. De a Remízt rendületlenül, nagy elánnal működteti a férjével, az Apostol együttes énekesével, Meződi Józseffel, akivel közösen álmodta meg, s aki az étterem műszaki dolgaiért felelős. Szakmai hitvallásként is azt gondolják, úgy kell alkalmazkodni a változó világhoz, hogy közben megőrizzük az egyéniségünket.

Perecz László szolgál ki bennünket, aki „ősidők” óta itt dolgozik. Hasonló mozgékonysággal, fáradhatatlansággal teszi ezt, mint Alice. Lelkesedéssel ajánlja az ételeket, nagy élvezettel és jó humorral beszél róluk. A vacsorához diszkrét finomsággal gitározik szalonzenét Dobos László. A padlizsánkrém (1880 Ft) jó füstös, ahogy Erdélyben készítik, persze pirítós dukál hozzá. Kóstolunk még roppanós libatöpörtyűt zöldségekkel (1880 forint Ft), szájban szinte szétolvadó libamájpástétomot kaláccsal, eperchatnival (2880 Ft) és libamájas toastot salátaágyon (2980 Ft). A kecskesajt gyönyörű pirospozsgásra sütve érkezik, áfonya és ugyancsak saláta társul hozzá. Feltétlen megkóstolásra ajánlott, étlapról levehetetlen fogás a híres szövegíró, G. Dénes György beceneve alapján elkeresztelt Zsüti-leves (1880 Ft), ami gyönyörűen aranysárgálló, erőleves koncentrációjú nedű, marhafarok, libazúza és maceszgombóc fő benne. Már-már egytálételnek is beillik. A francia hagymaleves (980 Ft), illetve az olasz fokhagymaleves (980 Ft) könnyedebb nála. A borjúérmék Remíz módra (3480 Ft) vargányagombával készül, konyakos mártás és burgonyafánk dukál hozzá. A ropogós harcsának (4220 Ft) szarvasgombás, csípős metélt emeli a rangját. A lávakövön sült spare ribs (4380 Ft) BBQ-mártással, salátával és héjában sült burgonyával igencsak tradicionális ételnek számít itt.
Ahogy a csokis, meggyes, marcipános, akár háromféle süteménynek beillő Remíz torta (780 Ft) is hagyomány már. Dicséretes, hogy van cukormentes csokoládébomba (880 Ft) és nyírfacukros sült túrótorta (880 Ft).
A Remíz változatlanul hangulatos hely, ahol vigyáznak az ízek harmóniájára.

II., Budakeszi út 5.