2018. január 22. / Pavlovics Ágota
A címben szereplő mondatot senki nem tudná olyan meggyőzően elmondani, ahogy ő. Szőke Szakáll Vonósnégyes című bohózatából való, amelyben a hegedűt tisztességesen megfogni sem tudó fiatalurak közös zenélésre készülnek. A zeneileg magasan képzett főszereplő Kern András,
aki évtizedek óta teszi szebbé a napjainkat. Fanyar humorával rendre levesz bennünket a lábunkról, érzelmessége ellenállhatatlanná teszi, jó színpadon látni, filmjei magukkal sodornak, énekesként is elbűvölő, röviden: mindig átütő, amit csinál. Nem mellékesen káprázatosan elegáns, hozzá irigylésre méltóan lezser. Öröm a közelében lenni. A színművész, rendező, író, énekessel dalairól és januári koncertjéről beszélgettünk.
Január 28-án ismét a Budapest Kongresszusi Központban lesz koncertje, ami nem újdonság, az viszont különlegessé teszi az estét, hogy aznap lesz hetvenéves. Milyen lesz az ünnepi koncert?
K. A.: Ugyanolyan, mint a korábbi Lövölde tér koncertek, csak ezen az estén
több vendég lesz, például Verebes Pistának is mondtam, hogy jöjjön el. Nem vagyok nagy születésnap-ünneplő, nem nagyon érdekelnek az ünnepnapok. Abból a szempontból persze igen, hogy mondjuk jobb lenne 16 évesnek lenni.
Biztos?
K. A.: Aha… Persze. Biztos. Fiatalnak lenni jobb.
1985-ben megjelent lemezén szerepelt az azóta legendássá vált Lövölde tér című dal, ami koncertjeinek címe lett. Mára éppen annyi dalból válogathat, amennyi évei száma, milyeneket fog válogatni, szomorúakat, vidámakat, kedvenceket?
K. A.: Nincsenek kedvenceim. Általában rendet vágni sem szeretek, jobban vagy kevésbé szeretni sem. Azt szeretem, ami jó. Hernádi Judit vendég lesz ezen az estén, történeteket is mesélünk, egyedül is fog énekelni, és duetteket is énekelünk, például a Megőrjít a szemedet, de nincs még minden pontosan eldöntve, még nem alakult ki teljesen a program. Fesztbaum Béla egyik korai lemezemről, az Ez van címűről a Szomorú bárzongorista dalát adja elő. Zorán és Hegyi Barbara is ott lesz, Zoránnal elénekeljük a Hé, 67! című dalunkat. A koncertjeim címét adó Lövölde tér kihagyhatatlan, ahogy elhangzik majd a Pincér-rock és a Semmi baj is. És persze Leonard Cohent is fogok énekelni. Új számunk is van, a címe Már nincs olyan sok nyár, a dal szövege egy évekkel ezelőtti beszélgetésben elhangzott mondatból indult el, ami megragadt a fejemben. Jó barátom, Bujtor István, akivel sok időt töltöttünk a Balatonnál, egyszer azt mondta: „Éljünk jókedvűen, már nincs olyan sok nyár.” (Borzalom, de neki talán az utolsó volt, amikor ezt mondta.) Heilig Gábor írta a zenét hozzá, ő a koncertjeim és a lemezeim zenei vezetője, alkotótársam, ő is fog gitározni és énekelni, és Eszményi Viktória is velünk énekel majd. Elsősorban színész vagyok, szeretem a szakmámat, de nagyon jó, hogy belekeveredtem ebbe az éneklés buliba…
Mikor és hogyan keveredett bele?
K. A.: A Színház- és Filmművészeti Főiskolán énektanárom azt mondta, nincs hangom, nekem nem szabad énekelnem. Így nem foglalkoztam az énekléssel. Aztán egyszer a hanglemezgyárból küldtek pár dalt, és megkérdezték, elénekelném-e őket. Rocksanzonok voltak, épp nem tetszettek, mondtam, ezeket nem szeretném, de szívesen írok szövegeket, elküldjük zeneszerzőknek, és meglátjuk, mi lesz belőle. Ez egy személyes műfaj, úgy gondoltam, inkább én írok szövegeket magamnak. A hanglemezgyárban akkoriban olyan helyes emberekkel találkoztam, mint a műfordítóként is jól ismert Révbíró Tamás, aki menedzser volt, és Boros Lajos. Így kezdődött.
Az ön által énekelt, néhány perces, ritmikus, kicsit rímelő, szövegcentrikus dalok nagyon beletalálnak az ember szívébe. Évtizedek óta megunhatatlanok. Mit gondol miért?
K. A.: Az élőben való éneklés, úgy tűnik, erősebben hat manapság az emberekre, mint például a versmondás. Egy nagyon jó háromperces dal éppen úgy eltalálhatja az embert, mint egy 600 oldalas könyv, egy film vagy egy színdarab. Így olyan dolgokat is el tudok mondani, amit másképp nem, se színházban, se filmen, se rádiójátékban, se tévében. Szeretem megnevettetni az embereket, de megríkatni is, elgondolkodtatni mindenképpen, fontos, hogy katarzist éljenek át, hogy egy koncert vége valami megtisztulási folyamatot hozzon. Izgalmas dolog ez, élőben pedig csak pár éve csinálom. Cseh Tamás, Bródy János vagy Bob Dylan hangja sem annyira gyönyörű, mégis nagy hatású énekesek, mert a világ fontos dolgaihoz tudnak hozzászólni. Nem biztos, hogy ehhez operai hang kell. Engem is foglalkoztat, mi az, amitől ilyen erősen hatnak a dalok. Bár ez éppen olyan, mint a jó kabarétréfa, például Szőke Szakáll Vonósnégyese, ha jól adják elő, még talán „óriási” is lehet, nem?
A születésnapi koncert dalaiból készül CD, DVD, esetleg mindkettő?
K. A.: Egyik sem lesz belőle, vagyis lesz a Nők Lapja mellékleteként a régi és új dalokból egy lemez, de a koncertből nem. Most jelent meg Rejtő Jenő két regénye hangoskönyvben, a Piszkos Fred, a kapitány és A három testőr Afrikában, mindkettőt én olvastam lemezre. Nyolc Rejtő-regényt veszünk fel összesen, félévente kettőt. Megkérdeztem, a koncertemről szeretnének-e lemezt készíteni, azt mondták, nem. Szóval jöjjenek el a koncertre, mert abból speciel lemez nem lesz!
aki évtizedek óta teszi szebbé a napjainkat. Fanyar humorával rendre levesz bennünket a lábunkról, érzelmessége ellenállhatatlanná teszi, jó színpadon látni, filmjei magukkal sodornak, énekesként is elbűvölő, röviden: mindig átütő, amit csinál. Nem mellékesen káprázatosan elegáns, hozzá irigylésre méltóan lezser. Öröm a közelében lenni. A színművész, rendező, író, énekessel dalairól és januári koncertjéről beszélgettünk.
Január 28-án ismét a Budapest Kongresszusi Központban lesz koncertje, ami nem újdonság, az viszont különlegessé teszi az estét, hogy aznap lesz hetvenéves. Milyen lesz az ünnepi koncert?
K. A.: Ugyanolyan, mint a korábbi Lövölde tér koncertek, csak ezen az estén
több vendég lesz, például Verebes Pistának is mondtam, hogy jöjjön el. Nem vagyok nagy születésnap-ünneplő, nem nagyon érdekelnek az ünnepnapok. Abból a szempontból persze igen, hogy mondjuk jobb lenne 16 évesnek lenni. Biztos?
K. A.: Aha… Persze. Biztos. Fiatalnak lenni jobb.
1985-ben megjelent lemezén szerepelt az azóta legendássá vált Lövölde tér című dal, ami koncertjeinek címe lett. Mára éppen annyi dalból válogathat, amennyi évei száma, milyeneket fog válogatni, szomorúakat, vidámakat, kedvenceket?
K. A.: Nincsenek kedvenceim. Általában rendet vágni sem szeretek, jobban vagy kevésbé szeretni sem. Azt szeretem, ami jó. Hernádi Judit vendég lesz ezen az estén, történeteket is mesélünk, egyedül is fog énekelni, és duetteket is énekelünk, például a Megőrjít a szemedet, de nincs még minden pontosan eldöntve, még nem alakult ki teljesen a program. Fesztbaum Béla egyik korai lemezemről, az Ez van címűről a Szomorú bárzongorista dalát adja elő. Zorán és Hegyi Barbara is ott lesz, Zoránnal elénekeljük a Hé, 67! című dalunkat. A koncertjeim címét adó Lövölde tér kihagyhatatlan, ahogy elhangzik majd a Pincér-rock és a Semmi baj is. És persze Leonard Cohent is fogok énekelni. Új számunk is van, a címe Már nincs olyan sok nyár, a dal szövege egy évekkel ezelőtti beszélgetésben elhangzott mondatból indult el, ami megragadt a fejemben. Jó barátom, Bujtor István, akivel sok időt töltöttünk a Balatonnál, egyszer azt mondta: „Éljünk jókedvűen, már nincs olyan sok nyár.” (Borzalom, de neki talán az utolsó volt, amikor ezt mondta.) Heilig Gábor írta a zenét hozzá, ő a koncertjeim és a lemezeim zenei vezetője, alkotótársam, ő is fog gitározni és énekelni, és Eszményi Viktória is velünk énekel majd. Elsősorban színész vagyok, szeretem a szakmámat, de nagyon jó, hogy belekeveredtem ebbe az éneklés buliba…
Mikor és hogyan keveredett bele?
K. A.: A Színház- és Filmművészeti Főiskolán énektanárom azt mondta, nincs hangom, nekem nem szabad énekelnem. Így nem foglalkoztam az énekléssel. Aztán egyszer a hanglemezgyárból küldtek pár dalt, és megkérdezték, elénekelném-e őket. Rocksanzonok voltak, épp nem tetszettek, mondtam, ezeket nem szeretném, de szívesen írok szövegeket, elküldjük zeneszerzőknek, és meglátjuk, mi lesz belőle. Ez egy személyes műfaj, úgy gondoltam, inkább én írok szövegeket magamnak. A hanglemezgyárban akkoriban olyan helyes emberekkel találkoztam, mint a műfordítóként is jól ismert Révbíró Tamás, aki menedzser volt, és Boros Lajos. Így kezdődött.
Az ön által énekelt, néhány perces, ritmikus, kicsit rímelő, szövegcentrikus dalok nagyon beletalálnak az ember szívébe. Évtizedek óta megunhatatlanok. Mit gondol miért?
K. A.: Az élőben való éneklés, úgy tűnik, erősebben hat manapság az emberekre, mint például a versmondás. Egy nagyon jó háromperces dal éppen úgy eltalálhatja az embert, mint egy 600 oldalas könyv, egy film vagy egy színdarab. Így olyan dolgokat is el tudok mondani, amit másképp nem, se színházban, se filmen, se rádiójátékban, se tévében. Szeretem megnevettetni az embereket, de megríkatni is, elgondolkodtatni mindenképpen, fontos, hogy katarzist éljenek át, hogy egy koncert vége valami megtisztulási folyamatot hozzon. Izgalmas dolog ez, élőben pedig csak pár éve csinálom. Cseh Tamás, Bródy János vagy Bob Dylan hangja sem annyira gyönyörű, mégis nagy hatású énekesek, mert a világ fontos dolgaihoz tudnak hozzászólni. Nem biztos, hogy ehhez operai hang kell. Engem is foglalkoztat, mi az, amitől ilyen erősen hatnak a dalok. Bár ez éppen olyan, mint a jó kabarétréfa, például Szőke Szakáll Vonósnégyese, ha jól adják elő, még talán „óriási” is lehet, nem?
A születésnapi koncert dalaiból készül CD, DVD, esetleg mindkettő?
K. A.: Egyik sem lesz belőle, vagyis lesz a Nők Lapja mellékleteként a régi és új dalokból egy lemez, de a koncertből nem. Most jelent meg Rejtő Jenő két regénye hangoskönyvben, a Piszkos Fred, a kapitány és A három testőr Afrikában, mindkettőt én olvastam lemezre. Nyolc Rejtő-regényt veszünk fel összesen, félévente kettőt. Megkérdeztem, a koncertemről szeretnének-e lemezt készíteni, azt mondták, nem. Szóval jöjjenek el a koncertre, mert abból speciel lemez nem lesz!