PM Online | Könyv

A könyv címében szereplő megállapítást Bandika mondta úgy húsz éve a húgára és a húga barátnőjére, Emíliára és Elzára, nem sokkal az érettségi után, amikor még minden előttük állt, el is indultak az Alföld közepéről a fővárosba, az egyetemre, a nagybetűs Életbe. Egyformák – vagy csak úgy, mint a ribizliszemek, amik oly egyénien szottyadnak a 191. oldalon?

Ők ketten a hősei, elbeszélői ennek a könyvnek. Emília – Em – az első és utolsó részé, Elza a középsőé. Egyrészt két napot mesélnek el, másrészt bő két évtizedet. A jelenben egy filmforgatáson dolgoznak mind a ketten, Elza a művészeti ügynökség jogásza, Emília történész-szakértő. Most épp egy előkelő lakásétteremben gyűlik össze a stáb és a slepp, később még áttántorognak egy romkocsmába – ezek a részek pompás szatírává állnak össze az ilyen bulik résztvevőiről, az iparág legendás veteránjairól, feltörekvő éhes ifjairól, félhírességekről és kulturális tényezőkről, szellemes mondatokkal: „Mindannyian azokat az embereket tekintjük művelteknek, akik olvasták azokat a könyveket, mint mi…” A bő két évtized története azonban szomorú hanyatlástörténet, a két egyforma – vagy nem egyforma? – nőé. Nekik is megvan a maguk külön-külön filmje, ami szakadozik, elszakad, Elza használja is ezt a kifejezést, máshol széthullást emleget – keserű önirónia segít elviselni az alvás- és személyiségzavaros életet, amiben gyógyszerek, asztrológusok és pszichiáterek jelentik a legfőbb kapaszkodókat, már ha a pszichiáter (vagy az asztrológus) nem támaszkodik tajtrészegen a kocsmában, mint Elzáé. Em kipukkadásról beszél a ribizlikről asszociálva.
Hogy ebben a széthullásban mekkora az elbeszélők családtörténetének a szerepe, s mekkora a körülöttük keringő férfiaknak, férjeknek, szeretőknek, akik tárgynak, beszélő szerszámnak, így vagy úgy rabszolgának tekintik a látókörükbe került nőket, a könyv nem foglal állást, de aligha véletlen Emília zaklatott monológja a rabszolgaságról a könyv végén. (Kicsi ribizliszemek lennénk mindannyian? Szottyadunk?)
A fülszövegből tudom, hogy az Egyformák vagytok egy trilógia utolsó kötete, azt pedig a sajtóból, hogy a lassan tízedik könyvénél tartó, számos díjat kapott Szécsi Noémi nem egyértelműen a kritikusok kedvence. Magam sem állítom most, hogy új regénye tökéletes –például Elza londoni éveiről keveset tudunk meg. De nagy kedvet csinált, hogy megismerjem a Nyughatatlanokat és a Gondolatolvasót.