„Az emberi kapcsolatok minősége számít egyedül”
Péntek Orsolyával a Dorka könyvéről
2018-01. szám / D. Magyari Imre
A Dorka könyve középső része egy három részből álló műnek: az első, Az Andalúz lányai 2014-ben jelent meg, a harmadik még készül. Most a hetvenes években született Dorka beszél a családjáról, egész az ük- és szépszülőkig visszamenve. Hol az ő életidejében vagyunk, a Kádár-korban, a rendszerváltás utáni években és ma, hol a közelebbi vagy távolabbi múltban, Szabadkán, Szegeden, Szekszárdon, az Isztriai-félszigeten vagy épp Firenzében. Az ikertestvérek önmagukat, egymást próbálják megérteni, megmagyarázni a múltból, amennyire ez lehetséges, ha lehetséges egyáltalán.
A hátsó fülön látható fényképed Velencében készült?
P. O.: Igen, a Canareggióban készítettem egy hídon álldogálva. Szelfi.
Velence a könyvedben is többször felbukkan, gondolom, fontos helyszín a számodra.
P. O.: Fontos, bár inkább festőként érzem annak, de nem akarom szétszedni az énjeim. Pedig először csak a San Marcóra csodálkoztam rá a turisztikai attrakciók mögött. Mikor aztán tizenvalahány év után visszatértem, váratlanul beengedett a város, és megláthattam az igazi Velencét. Festek is egy Velence-sorozatot, amely ugyanúgy, ahogy a város, folyamatosan alakul egy, magukban is megálló képekből épülő nyitott kompozícióként. Elvileg akármeddig festhetők újabb darabok, és ki is emelhetők belőle már meglévők.
A családtörténetedben ott van Velence?
P. O.: A könyvbeli változatban igen. A nagyapám családja firenzei eredetű, s mivel az olasz szál nagyon fontos volt számukra, rendszeresen jártak Olaszországba. Mindenesetre Velencét már ismertem az ő meséikből, mielőtt elmentem oda. Firenzét is.
Mik a hasonlóan fontos helyek számodra a világban és Magyarországon?
P. O.: A családtörténet szempontjából a Monarchia nyugati része. Az egyik dédapám Bécsben született, a dédanyám Zágrábban, a család egy másik része a Felvidékről érkezett Magyarországra. Az olasz ág Szegeden kötött ki, ahol egy vaskereskedést üzemeltetett, a horvát ág egyik része Pécsen, ezért gyerekkoromban kétlaki voltam, pesti és pécsi. A másik része pedig Zágrábban, így a horvát főváros számomra szintén otthon. Nekem személy szerint lényeges például Trieszt: ha vonattal utaztam délnek, mindig ott pihentem. Italo Svevo miatt is, meg persze Claudio Magris miatt is fontos – a saját identitásom mozaikosságát fedezem fel a triesztiségben.
És hol vagy otthon Budapesten belül? A regény elolvasása után gondoltam, hogy nem is az Európa kávéházba kellett volna a találkozónkat megbeszélnünk, hanem a Művészbe…
P. O.: Az máig a város egyik legkedvesebb helye számomra! Fontos az Andrássy út is, aztán a belső Erzsébetváros, főleg a régebbi állapotában, amikor még nem létezett a bulinegyed: a Kazinczy utcában van az ELTE-nek az a kara, ahová jártam, és még a legutolsó pillanatban, az ezredfordulón elkaptam valamit a régi zsidónegyed hangulatából. Az Újlipótvárosban szeretek a legjobban tekeregni, egykor ott éltek nagyapámék. A Sas-hegyen laktunk kilencéves koromig, oda fáj visszamennem, tehát fontos. | hirdetés
 |
|
A Dorka könyvét tarthatjuk regénynek is, novellafüzérnek is…
P. O.: Egy trilógia második könyve, de a három – most még csak két – könyv egy mű. Nem az volt a célom, hogy három különálló könyvet írjak, holott olvashatók önmagukban is. Nem időrendben követik egymást az események, a könyvek átolvashatók egymásba, sőt lehet őket felváltva olvasni, nem csak hagyományosan! A második tehát nem folytatása az elsőnek, ahogy a harmadik sem lesz folytatása a másodiknak.
Olvasás közben elkezdtem rajzolni a családfát, ami a könyv legvégén is megtalálható. De igazából nem tartom fontosnak, hogy olvasóként tisztában legyünk a rokoni kapcsolatokkal, néhány nap alatt felépítsük azt, ami a lányoknak évek munkájába került.
P. O.: Nem klasszikus családtörténetet akartam elmesélni, mint a nagy családregények írói: a családtörténet álarcában archetipikus emberi sorsokat, maszkokat szerettem volna megmutatni, amik egy család generációinak életén belül is előfordulnak. Voltam olyan pofátlan, hogy ehhez a saját családom történetét használtam fel, aggódtam is, hogy lesz, aki megsértődik, mert az életét egy az egyben elmondtam. De igazából sorsmintákat akartam felvillantani, mint a commedia dell’artéban, ahol állandó típusokkal, jellemekkel találkozunk.
Dorka egy alkalommal nagyon szigorú ítéletet mond a nála huszonöt évvel idősebb Pierre-ről, noha ő az egyetlen férfi, akit valaha szeretett: „…semmilyen élet volt az övé is.” Mitől „valamilyen” egy élet?
P. O.: Tizennyolc évesen fogalmaztam meg és azóta sem tudok jobbat: az emberi kapcsolatok minősége számít egyedül. Illúzió minden más. Eljutni egy másik emberig, másfelől pedig, ha valaki vallásos, eljutni istenig, ez ad értelmet egy életnek. Akinek az a képzete, hogy értelmes életet élt, mert sok pénzt gyűjtött vagy hatalmat szerzett, vagy a regényével, a szimfóniájával megrengette az eget, az nem méri fel, hogy ezek mind mulandók. Az ember világban való létét a többi érző lényhez való viszonya határozza meg. Aki ezen a téren nem ér el valamit, semmilyen életet él.
Péntek Orsolya: Dorka könyve
Kalligram, 2017
408 oldal / 3500 Ft
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
