Interjú
„Óriási szerencse kell ahhoz, hogy az embert folyton megtalálják a jó szerepek”
2018-01. szám / Jónás Ágnes
Trokán Nóra fiatal kora ellenére az ország egyik legfoglalkoztatottabb színésznője, játszik színházban, szerepelt tévésorozatban és több filmben, volt már kiállítása fotósként, és akkor sem jön zavarba, ha hippológusként kell helytállnia. Négy éve szabadúszó, de szívesen emlékszik vissza
a kecskeméti Katona József Színházban töltött évekre. Március 9-én a Centrál Színházban alakítja a számító, rafinált, főnökét elcsábítani próbáló Ilonkát Molnár Ferenc Delilájában. A konfliktusokkal terhelt komédiáról a Junior Prima-díjas színésznővel beszélgettünk.
Molnár Ferenc Delila című vígjátékának az ősbemutatója éppen nyolcvan éve volt, ráadásul épp a Centrál Színház épületében, az akkori Pesti Színházban. A darabban olyan sztárok szerepeltek, mint Darvas Lili, Muráti Lili, Somlay Artúr és Mály Gerő. Nem riasztó számodra, hogy most ekkora színészlegendák nyomába szegődsz?
T. N.: Egyáltalán nem. Sokkal inkább megtisztelő a nyomdokaikba lépni. Igyekszem elvonatkoztatni, és kihozni magamból a maximumot.
Ilonkát alakítod. Milyen figura ő, milyen gondolatok és vágyak hajtják?
T. N.: Ilonka egy szegénysorban élő lány, a Virág házaspárnál dolgozik, vőlegénye van, ennek ellenére elnéző Virág úr, a vidéki csárda tulajdonosának vicces csipkelődéseivel, flörtjeivel szemben. Ilonka akkor kezd el igazán érdeklődni a főnöke iránt, amikor az egy tetemes összeget nyer szerencsejátékon. Elkezdi magába bolondítani a férfit, amit persze a feleség sem hagy szó nélkül, s kénytelen bevetni a női rafinéria teljes arzenálját. Ilonka egy rendkívül izgalmas karakter. Elsőre talán gonosz és számító nőnek tűnik, azonban nekem az a feladatom, hogy megtaláljam az ő igazságát.
Milyen mára is érvényes mondanivalóval bír szerinted ez a könnyed, ám konfliktusokkal terhelt komédia?
T. N.: Annak ellenére, hogy ez egy vígjáték, és tele van frappáns fordulatokkal, nagyon emberi történet, kemény drámákat rejt, középpontjában szerelem, megcsalás, válás és küzdelem áll, ennél fogva minden korban aktuális. Biztos vagyok abban, hogy a Delila karakterei sok néző számára lesznek ismerősek.
Stohl András, Balsai Móni, Ódor Kristóf, Magyar Attila, Cserna Antal – csak néhány név a szereplőgárdából. Van közöttük olyan, akivel most dolgozol először?
T. N.: Tulajdonképpen eddig senkivel nem volt alkalmam együtt dolgozni a felsorolt kollégák közül, beleértve a rendezőt, Puskás Tamást is. Hálás vagyok az új találkozásokért, és öröm ezzel a darabbal foglalkozni. | hirdetés
 |
|
Januárban a Marczibányi Téri Művelődési Központban szintén egy 20. századi író-költőt, Kosztolányi Dezsőt, pontosabban az ő szerelmi életét hoztad közönségközelbe az Így szerettek ők című felolvasószínházi sorozat keretében, mely a Nyáry Krisztián által megírt népszerű történetek nyomán született.
T. N.: Igen, Kosztolányi Dezső, Harmos Ilona és Radákovich Mária történetébe adtunk bepillantást, a költőt Gyabronka József, élete asszonyait Kiss Mari és jómagam személyesítettük meg. Azért kedves a szívemnek a sorozat ezen része, mert egyrészt tele van csodálatos és fájdalmas jelenetekkel, másrészt pedig lehull a lepel az író-költőről, előtérbe kerül a magánember, vagyis nem csak a költeményein keresztül látjuk, milyen esendő, vívódó és szerelmes tudott lenni.
Diplomázásodat követően a kecskeméti Katona József Színház társulatához szerződtél, négy éve vagy szabadúszó. Nem hiányzik a társulati lét?
T. N.: Nekem áldott jó helyzetem volt Kecskeméten társulati tagként – általában évi öt bemutatóm volt, játszottam mesét, drámát, vígjátékot, musicalt, vagyis minden műfajban kipróbálhattam magam, számos klasszikus nagy női szerepet játszottam el, rengeteg tapasztalatot szereztem, de a mostani önmagamhoz jobban passzol a szabadúszó lét. A mai napig visszajárok Kecskemétre évi egy-két bemutatóra, idén a Zsótér Sándor által rendezett A jóember Szecsuánból című Brecht-drámában játszom.
A szüleid, Papadimitriu Athina és Trokán Péter szintén színészek. Bizonyára sokat meséltek neked a szakma szépségeiről és árnyoldalairól egyaránt. Milyen hasznos tanácsukra emlékszel?
T. N.: Anyu nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy mindketten (testvéremmel, Annával együtt) a színészi pálya felé indulunk. Azt mondta, hogy ez mind szép és jó, de nem árt, ha van még egy lábunk, amin állhatunk, ha a dolgok nem úgy sülnek el, ahogy terveztük. Igaza volt. Ebben a szakmában óriási szerencse kell ahhoz, hogy az embert folyton megtalálják a jó szerepek, s hogy folyamatosan biztonságban érezze magát. Nekem nagy mázlim van azzal, hogy a fotózást legalább annyira tekintem a szenvedélyemnek, mint a színjátszást vagy a filmezést, ráadásul elvégeztem egy kétéves lovas-tanár (hippológus) képzést is az Állatorvostudományi Egyetemen, amiből már csak az államvizsga van hátra.
Mit gondolsz, színházi munkáid mellett jut majd idő a közeljövőben egy fotókiállításra is?
T. N.: A Delila után a Nemzeti Színházban lesz még egy bemutatóm májusban – A gömbfejűek és a csúcsfejűek című darabban játszom, amit Zsótér rendez. Hat évvel ezelőtt Nők címmel nyílt fotókiállításom a Bazilika mellett, a Hercegprímás utcában lévő Trafiqban, és már egy ideje tervben van egy új. Nemsokára teljesen friss anyaggal jelentkezem, a fotózás szervezés alatt van, de a tárlat témája egyelőre még hadd maradjon az én titkom.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
