PM Online | Gasztro

A 2016-ban nyílt Japanika azt akarja bebizonyítani, hogy a japán konyha nem úri huncutság, nem méregdrága, megfelelhet akár a mi ízlésünknek is. És aki nem szereti a nyers halat, rákot, az is talál magának bőven ennivalót, még akár sushit is. Tény, ami tény, bár a japán konyha meglehetősen jellegzetes, közel sem terjedt el annyira, mint a kínai, a görög vagy az olasz. A Japanika terjeszti, hiszen ez már egy 36 egységből álló étteremlánc. Az első hely Tel-Avivban, 2004-ben nyílt, fiatal házaspár tulajdonaként. Nálunk 2016-ban debütált a Japanika, ami még egyetlen Európában. Egy évig volt itt japán séf, hogy mindent megtanítson, ő különben az, aki az étteremlánc valamennyi konyhájában megismertette a szükséges fogásokat.

Most már magyar séf, Varga László vezeti a konyhai hadműveleteket. Kíváncsi ember, szeret kísérletezni, ha például otthon főz, nemigen csinálja kétszer ugyanazt. Az egyáltalán nem jelent problémát, hogy magyar, hiszen gondoljunk arra, hogy a világ egyik leghíresebb étteremláncának pesti verziójában, a Nobuban szintén magyar a séf. És ahogy ott, úgy itt is a tradicionális fogások mellett vannak megújítottak, sőt, olyanok, amikbe belekomponálnak magyar alkotóelemeket, ízeket. Miközben arra abszolút figyelnek, hogy aminek eredeti nyersanyagnak kell lennie, tényleg az legyen.
Érezhetően a ház lelke Somogyi Kinga cégvezető, aki fölöttébb lelkesen, jókora hozzáértéssel beszél mindenről. Főleg szórakozóhelyekkel foglalkozott korábban, vagy például a Gozsdu Udvarban egy olyan étteremmel, ami bár is volt. Most is nagy hangsúlyt helyez az italokra, a leginkább tradicionális szakén kívül kóstolunk például japán whiskyt és könnyed sört is. Érdekesség, hogy eredeti végzettségét tekintve környezetfizikus, és még nem is adta fel teljesen a szakmáját. Elmeséli, hogy azért nehéz volt nálunk meggyökereztetni ezt a helyet, Magyarországon általában még mindig meglehetősen keveset tudnak a japán konyháról, rengeteg az előítélet. Bár az egész étterem szinte egy kirakat, hiszen a hatalmas ablakokon keresztül be lehet látni, ennek dacára akadnak, akik be sem mernek jönni, amikor meglátják, hogy japán. Alapvetően oldott, fiatalos helyről van szó, de jönnek idősebbek is. Kinga ironikusan mondja, hogy a saját édesanyja sem akarja kipróbálni ezeket az ételeket, de például ott-jártunkkor láthatóan igencsak jóízűen evett egy kimondottan szépkorú, világklasszis sportoló hölgy, aki rendszeresen jön, törzsvendég.

A pincérek fiatalok, gyorsak, szakszerűek, kitűnik közülük Elekes Csaba üzletvezető, aki nagy elánnal fogad minket, meg persze másokat is, közvetlen, laza, de nem tolakodó, és humora is van. Amúgy az egész hely fesztelenül lezser. Amikor már ki lehet ülni a teraszra, ahonnan pazar kilátás nyílik a néhány lépésnyire lévő Bazilikára, nyilván még inkább így van ez.
Alapelveknek számítanak a friss alapanyagok, a minőségi ételek, a megfizethető árak, a letisztult dizájn. Tetszetős az ételek tálalása, de nincs semmi túlcsicsázva, agyondíszítve. Forrázott szójababbal kezdünk, ez olyan bármikor rágcsálni való csemegének számít, mint például nálunk a szotyi, a mandula. Kötetlen beszélgetések elengedhetetlen kelléke. A zöldség hüvelyében érkezik, kis babrálnivalót jelent kifejteni onnan. A ramen sűrű, laktatós, egytálételnek is beillő leves, csirkével és füstölt libamellel érkezik, algával meg persze friss, ropogós zöldségekkel. A Wall Street sushitekercsben kétféle lazac, krémsajt, avokádó, uborka, tempuramorzsa tanyázik. A vendégek kreativitására is bazíroznak, hogy például a pankómorzsában sült sushitekercsbe mi kerüljön, azt szabadon, magunk válogathatjuk össze. A gyoza rizslapból készült batyu, gyömbéres csirkehússal.