Impresszum | Előfizetés  
  2024. december 21., szombat
Tamás

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Igyekeznek olyat mutatni, amit nem tud más
2018-03. szám / Pavlovics Ágota

Az Andrássy úti KOGART Házban dolgozik egy kicsi, de ütős csapat, akik munkájára mindig ér­de­mes odafigyelni. Izgalmas kiállításokat rendeznek, és jelentős az edukációs tevékenységük is,
amelyet most készülnek kibővíteni. Minderről Fertőszögi Péter művészettörténésszel, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnökével beszélgettünk.

Vásárhelyi művészélet 1900-1990 címmel a Várkert Bazárban látható a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum közösen rendezett kiállítása, amely április 29-ig látogatható. Vásárhely képművészetben betöltött szerepe jelentős, a kiállítás anyaga erős. Milyen gondolatok mentén állították össze?
F. P.: Művészettörténészként büszke vagyok a vásárhelyi művészeti életet bemutató kiállításra, meggyőződésem, fontos hogyan is­mer­ked­nek meg a látogatók az Alföldi iskola műveivel. Megszerethetik, de már az első találkozáskor el is utasíthatják, amit látnak. Aki nem otthonos az Alföld világában, és nem a legerősebb műveket válogatja össze, könnyen járhat így. Ez a festészet nem urbánus, portrékat, pa­raszt­há­za­kat, udvarokat mutat, ugyanakkor rendkívül modern, elég, ha csak olyan festőkre gondolunk, mint a posztimpresszionista, ex­presszio­nis­ta Koszta József, a Munkácsy-hagyományt folytató Tornyai János vagy Fényes Adolf, a plein air követője. Esztétikai értelemben a hódmezővásárhelyi művészet az Alföldi iskola krémje, Fülep Lajos azt mondta volna, a magyar lélekből jön. Itt van nekünk, és ilyet nem tud más. Sikerült hiányt pótolnunk, ráadásul szeretik az emberek a tárlatot. A Várkert Bazárban látható kiállításra eddig is nagyon sokan voltak kíváncsiak, és reméljük, még sokan megnézik április végéig.

Hogy sikerült a V4 Látkép / View from V4 kiállítás Brüsszelben?
F. P.: A négy visegrádi ország (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) régóta próbálkozik közös képzőművészeti bemutatóval, amit idén a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) és a KOGART együttműködésével sikerült összehoznunk. A kiállításnak a háromszintes, Brüsszel központjában lévő Art Thema Gallery adott helyet. A tárlat február 20-án nyílt meg, és egy hónapig ingyenesen volt látogatható. Magyar részről mi voltunk a kiállítás kurátorai, koordinátorai és szállítói is. A kiállítás rendezése előtt személyesen nem találkoztunk a többi kurátorral, csak azt tudtuk, hogy minden részt vevő ország 15-20 művel fog bemutatkozni. Mindenhonnan több generáció és számos műfaj képviseltette magát, és persze fontos szempont volt a tematikai sokszínűség is. Volt festmény, szobor, grafika, rézkarc, szénrajz, fém, üveg és műanyagplasztika. Brüsszelben hamar eldőlt, hogy keverni fogjuk az egyes országok műveit, aminek eredményeként ez a közös kiállítás közösségi szimbólummá is vált. Minden terem kapott egy sajátos ízt, a termekben egy-egy hangulat uralkodott, a geometrikus, az absztrakt vagy a figuralitás. Külön egységben kapott helyet a politika és a sportpolitika, és egy terem jutott az ember magánszférájára. A kiállítás arról szól, hogy miközben a négy ország őrzi a saját identitását, mégis számos közös érdek mentén együtt halad, és tud hasonlóan gondolkodni. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a V4 Látkép nagyon színvonalas kiállítás lett.

Hamarosan bezár az Etűdök – Kortárs képzőművészeti válogatás Tihanyban, mivel folytatódik a KOGART Galéria kiállítás-sorozata?
F. P.: Az Etűdök című összeállítás néhány már elhunyt alkotó munkái mellett többségében ma is dolgozó művészek képeit, szobrait mutatja be. A kiállítás április 8-ig látogatható. Április közepén új kiállítás-sorozatot indítunk útjára, célunk, hogy mostantól minden tavasszal kortárs képzőművészeti kiállítással nyissuk meg szezont. Újdonság, hogy két művészeti ág lesz jelen egyszerre, például festészet és szobrászat, vagy két olyan művész, akik közül az egyik már befutott, a másik éppen elindult a pályáján.
hirdetés

Milyen kiállítások rendezésére készülnek az év további részében?
F. P.: Terveink bőven vannak, például május végén nyílik Hódmezővásárhelyen a Tornyai Múzeumban Az ideálistól a reális tájig címmel kiállításunk, amely keretében id. Markó Károlytól, a magyar tájképfestészet megteremetőjének idilli képeitől a romantikus tájképfestészeten át a naturalizmusig és a realizmusig jutunk el. A tárlat augusztus végéig lesz látogatható.

Önök komoly szerepet vállalnak az edukációban is, nem mellékesen óriási sikerrel teszik. Tervezik-e bő­ví­teni ezt a vonalat?
F. P.: Hosszú távú, példaértékű együttműködés kialakításán dolgozunk az Eötvös József Gimnáziummal a gyerekek vizuális nevelésének modernizálása érdekében. A tervek szerint a diákok számos ponton fognak kapcsolódni a KOGART-hoz, az alkotók segítségével testközelből ismerkedhetnek meg a különböző művészeti ágakkal, például megnézhetik, hogy készül egy rézkarc vagy egy fametszet. Miközben a gyakorlattal ismerkednek, megtanulják, hogyan működött a középkor internetjeként a sokszorosított grafika. A gyerekeket megkérjük, készítsenek fotókat, videókat mindarról, ami nálunk történik, és arra is lehetőséget kínálunk, hogy 3D-ben rendezzenek egy 300 műalkotásból kiválogatott kamara-kiállítást. Azt gondoljuk, hogy előadásokkal ma már nem lehet lekötni a fiatalokat, ám ha részt vehetnek valamiben, a passzivitásuk aktivitássá válik.






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor