Pirandellótól Pasolinin át Matteo Trevisaniig
Lukácsi Margit
2018-03. szám / Pavlovics Ágota
Lukácsi Margit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem olasz tanszékének adjunktusa, modern olasz irodalmat tanít, fordítástechnikai kurzusokat tart. Kortárs olasz irodalmat fordít, mások mellett Pirandello, Tabucchi, Pasolini műveit. 2007-ben az Olasz Köztársaság Nagykövete emlékplakettel ismerte el műfordítói, kultúraközvetítői munkáját. Lukácsi Margittal élmény volt beszélgetni, mert pontos mondatait át meg átszövi a finom, intellektuális humor.
A magyar-orosz-olasz szakból hogyan győzött az olasz?
L. M.: Szolnokon nincs hagyománya az olasztanulásnak, ezért németül tanultam, a Szegedi József Attila Tudományegyetemre pedig magyar-orosz szakra vettek föl. Amikor orosz szakosként részképzésen fél évet töltöttem Leningrádban, a hideg orosz télben vagy az Ermitázsban ücsörgött naphosszat az ember, vagy olvasott. Én megkértem olaszul tudó társaimat, tanítsanak olaszul. Fél év alatt megtanultam a Tanuljunk olaszul! című könyvet, aztán Szegeden magánórákat vettem, majd harmadik évfolyamos magyar szakosként beírtam az indexembe az olasz szak óráit, és elkezdtem járni rájuk. Csak az év végén derült ki, hogy nem felvételiztem, amit tanárom, Szabó Győző segítségével, jegyzőkönyvvel bizonyíthatóan utólag megtettem. Jártam olasz műfordító szemináriumra is, majd amikor Szénási Ferenc tanár úr az egyik Landolfi-fordításomba nem javított bele olyan sokat, mint másokéba, azt hittem, megérkeztem.
Orhan Pamuk fordítója interjút készített a Nobel-díjas szerzővel, és a fordítás egyik nehézségeként a török nyelv 20 ezer szó körüli szókincsét említették. Mennyi az olaszé?
L. M.: Számszerűen nem tudom, de azt igen, hogy évente adják ki, illetve egészítik ki az értelmező szótárakat, amelyek tekintélyes méretűek, pedig bibliapapírra nyomják őket, ezek úgy 200 ezer szócikket tartalmaznak. Az olasz nyelv szókincse problematikus, mert egy mesterségesen létrehozott irodalmi nyelv van, az iskolákban azt tanítják, de mindenki anyanyelve a dialektusa. Az olaszok nagyon ragaszkodnak a szülőhelyükhöz, még a kerületükből sem szívesen költöznek el. Minden falunak van dialektusa, és arra épül a megyéé. Nem csak olyan különbségek vannak, mint nálunk a krumpli és a pityóka. Egy északon élő olasz és egy déli nem érti egymást. Fordítani sem egyszerű. Jó példa erre Giorgio Pressburger, azaz Pressburger György könyve, amelyben trieszti történeteket írt. A magyar származású olasz író Triesztben élt, és trieszti dialektusban beszélteti figuráit, szereplői közül az alacsonyabb műveltségi szinten lévő szlovén bejárónők keverik a felmenőiktől tanult szlovént és az iskolában tanult olaszt, hibrid nyelven beszélnek, a zsidónegyedben pedig jiddis szavakkal kevert nyelvet beszélnek. Végül azt a megoldást választottam, hogy itt-amott megtartottam az eredeti mondatokat, de adtam hozzá egy pici információt azzal, hogy utána leírtam magyarul is.
Hogy lehet definiálni a mai olasz nyelvet, illetve dialektusait, kik és hogyan használják?
L. M.: A mai irodalmi nyelv alapja a toszkán nyelvjárás, de Olaszország területén 200 körüli dialektust használnak. Ezek az olasz dialektusok északról dél felé haladva erősen eltérnek egymástól, ezért mindenkinek beszélnie kellene az olasz köznyelvet. Az erős nyelvhasználati tagolódás oka az egységes Olaszország, illetve az olasz irodalmi nyelv késői kialakulása volt. Az olasz dialektusok nem nyelvjárások, közvetlenül a latinból származnak, önálló nyelvek. Ilyen például a nápolyi, a friuli, a szárd. A fiatalok ragaszkodnak a dialektusukhoz, de olaszul tanultak az iskolában, így az őket dialektusban megszólító szüleiket értik, de olaszul válaszolnak nekik. Dialektust beszélni nem számít műveletlenségnek, tudatlanságnak. Érdekes munkám volt Giuseppe Lupo Felhőutazók című könyvének fordítása is. A meseszerű történetben egy nyomdászfiú mestere kérésére keres egy kéziratot, amit az szeretne kinyomtatni. Eljut Velencébe, majd kiderül, hogy nincs ilyen kézirat, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a könyvek viszik előre a világot. A történetben rengetegféle nyelvi jelenség volt, amely megfejtésre szorult. Ebben az esetben számíthattam a szerző segítségére, akivel sokat dolgoztunk együtt. Levelezésünk során kiderült, olyan szavakat is beleírt a könyvébe, amilyenek nincsenek is. Ennél a műnél is mellé írtam a magyar szót, azok mellé a szavak mellé, amelyek indokolták. Szerencsére tetszett az olvasóknak, mást kaptak, mint amit megszoktak. | hirdetés
 |
|
Jó sok oldalt megtöltene a fordításait tartalmazó lista, melyik könyv tette leginkább próbára a tudását?
L. M.: Nem tudtam, hogy hosszú listává váltam. Több is volt ilyen, de a milánói Alessando Mari elsőkönyves író 800 oldalas regénye egy nemzet fiatalságáról, a Túlságosan is emberi remény című nem volt egyszerű feladat. A történet röviden: az 1840-es évek Olaszországában négy fiatal keresi a boldogságot, a cselekmény 1870-ig, Olaszország születéséig tart, ahogy a szereplők utaznak, más-más nyelvet beszélnek, létrejön egy egységes állam, pedig közös nyelv hiányában nem is értik egymást.
Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége az olasz Matteo Trevisani lesz, akinek művét ön is fordítja, róla, illetve első könyvéről mit tudunk?
L. M.: Nagyon keveset, egyelőre csak néhány részletét kaptuk meg a könyvnek, ezeket a hallgatóim között kiosztottam, akik jó fordításokat készítettek. Ezt a gyakorlatot szeretném folytatni, ennél többet nem is adhatunk a pályájuk elején járó fordítóknak. Jelenleg az egyetemen 12 hallgató főnyelve az olasz, és második nyelve az angol, és ez az első tanév, hogy a tolmács-fordító mesterképzésben az olasz lehet az első nyelv.
Végül szeretném tudni, mit gondol a valódi nevét titkoló Elena Ferrante könyveiről, a világszerte tomboló Ferrante-lázról.
L. M.: Érdekes marketingfogás, ami a könnyen olvasható, népszerű irodalmat az érdeklődés középpontjába helyezte, de azt is mondhatnám, hogy a különlegesnek nem mondható Ferrante-művek a világ figyelmét az olasz irodalomra irányították.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
