PM Online | Könyv

A hátsó borítón gyerekírással egy tartalmas, szép mondat, háromszor: „a róka kárt okoz”. Illetve eredetileg a róka ó-járól mindhárom alkalommal lemaradt a vessző, kétszer a kárt á-járól is. És aki javította, a k és a z betűkkel is elégedetlen volt, oda is írta, felkiáltójellel: „Ez nem munka!”

Hogy Németh Gábor eredeti füzetét látjuk-e vagy valami utólagos rekonstrukciót, lényegtelen; a lényeges, hogy az író megjegyezte ezt az epizódot. (Egyébként az eredetit látjuk.) A hátsó fülön egy képet is látunk róla, nem sokkal később készülhetett, mint a rókás mondatok, az úttörőnyakkendős fiú mosolyog, érthetően és joggal, hisz felénk tartott kezében rengeteg pénz, rengeteg tízfilléres. A képaláírás lakonikus: „Németh Gábor 1956-ban született Budapesten. Azóta tanul.” Megtanulta például, hogy pontosan leírni, megírni valamit roppant nehéz, talán még „a róka kárt okoz” esztétikailag optimális leírásánál is nehezebb. A könyvcím arra is vonatkozhat, hogy a kötetben olvasható írások még nem tökéletesek, ezért vagy azért az ó-ról, az á-ról itt-ott megint lemaradt a vessző, pedig ő nagyon igyekezett, de nehéz mesterség ez, egyre nehezebb. De érthetjük úgy is a címet, hogy ez nem munka, az írás, hanem valamiféle belső kényszer, esetleg öröm. És érthetjük még sokféleképp; Németh nem szájbarágós író.
Az ominózus mondat három mondatrészének megfelelően a szerző három ciklusba osztotta az elmúlt tíz évben keletkezett rövidebb írásait. Az elsőben gyerekkori, kamaszkori történeteket mesél a Privát életéből; a Privát, akit feltehetően Némethnek is hívhatnának, a történetek hőse. Egyszer egy Cseh Tamás-szám is megszólal, amikor a Privát 1979 végén kezdő tanárként népszámlálni megy a téli szünetben (Jóslat). A második ciklus írásai olyan nehéz kérdésekről szólnak, mint a katarzis mibenléte vagy az igazság, illetve az, hogy szolgáltathat-e egy szöveg igazságot, szolgáltathat-e egy szöveg bármit. Az utóbbi esszében s még néhány helyen az írói fantáziát mintegy működés közben figyelhetjük meg, szép ajándék az olvasónak, ha már a történet tragikus, merthogy a valóság is az. Ebben a valóságban „A saját halál lehetősége a saját élet lehetőségével együtt veszett el”, ha vannak is olyan halálok, például Borbély Szilárdé, amik felidézik azt a „semmibe veszett korszakot”, amikor a halálnak még volt méltósága, összefüggésben az élet méltóságának lehetőségével. A harmadik rész szorongásos álmaiban sincs feloldás, ha olykor meg lehet menteni egy metróba tévedt lepkét, az olyan különleges, hogy írni kell róla. És jönnek a 2020-as évek…