PM Online | Gasztro

A mind közismertebb VakVarjú étteremcsalád eddig legújabb tagja a tavaly novemberben nyílt VígVarjú. A többitől némiképp megkülönböztető elnevezés is mutatja, hogy exkluzív helyről van szó, nem is lehet ez másképp, hiszen a Vigadó gyönyörű épületében található. Úgy elegáns, hogy közben laza is, és egyáltalán nem feszélyező. Sokan beférnek, imponálóan hatalmas a légtere, de mégsem hodály, mert a kiválónak tűnő belsőépítész úgy elszeparálta a különböző részeket, hogy mindenki viszonylag el tudjon különülni, nincsenek kellemetlenül egymás hegyén-hátán az asztalok.

A varjúemblémás ingben felszolgáló pincérek kedvesek, korrektek, jól, pontosan végzik a munkájukat, az nem állítható, hogy különösebben emlékezetes a személyiségük, de teszik a dolgukat, ahogy kell. Minket főleg a kommunikációért felelős Madák Noémi avat be a „varjúságokba”. Fölöttébb lelkesen beszél mindenről. Elmondja, szó sincs arról, hogy a „Varjú” étteremlánc, mert nem ugyanazokat a fogásokat ugyanúgy elkészítve találjuk mindenütt. Valamennyi étterem külön egyéniség. Ha például itt szarvast találunk az étlapon, akkor lehet, hogy a másik helyen vaddisznót. Igyekeznek magyar alapanyagokból dolgozni, ehhez igencsak nagy munka volt a megbízható beszállítókat megtalálni. Nádudvarról például több minden érkezik, a sajtokat Kisteleken csinálják. A konyha alapvetően magyaros, de nem zárkóznak el a nemzetközi trendektől sem. Nincs valamennyi hely munkáját átfogó kreatív séf, a VígVarjúban Szomodi Zsolt irányítja a konyhai hadműveleteket. A tulajdonos Semsei Rudolfnak alapelve, hogy a vendég egyen jót. És hogy mindenki törzsvendégnek tekintendő, még akkor is, ha csak egyszer jár náluk, olyan elégedett legyen, hogy az ismerőseinek, barátainak vigye a jó hírűket.
Tíz éve nyílt az első „Varjú”, így volt idő arra, hogy kialakuljanak a „varjúságok”. Ezek közé tartozik például, hogy az abrosz helyett szolgáló, az asztalt borító étlapon van úgynevezett irkafirka, ami néhány kérdést tesz fel a vendégeknek arról, mi tetszik, mi nem tetszik nekik. Több bejegyzés volt a vegetáriánus ételek hiányáról, így már mindig rendelhetők ilyenek, még akkor is, ha ezek mindössze a fogyasztás három százalékát teszik ki. Ugyancsak hiányolták a cukor-, glutén-, laktózmentes süteményt, most már garantáltan ez is van. Az erre vonatkozó, szigorú egészségügyi előírások miatt ez az egyetlen, ami nem a helyszínen készül. Többen szerettek volna valami emléket is magukkal vinni, így már vannak jópofa varjúfigurákkal dekorált bögrék, és van olyan, chilikrémmel teli üvegcse is, amin ugyancsak szimpatikus varjúfigurák tanyáznak. Adnak rá, hogy legyen gyerekjátszó rész, ami köré azokat ültetik, akik a csemetéikkel érkeznek. Esténként pedig élőzene, diszkrét zongoraszó fokozza a hangulatot.

Nem bírjuk ki, hogy előételként ne a kapásból laktatós velővel (1690 Ft) kezdjünk, amit kenyérlepényre kennek, hozzá jól passzoló lilahagyma-salátát adnak. A lágyan ízes kecskesajt törökmézzel (1980 Ft) kihagyhatatlan, mutatós, fehér, rózsaszín csíkos, „glédába” állított, vékonyra szeletelt, színes cékla erősíti a vizuális élvezetet, ehhez még céklakrém is társul. A séf játszik a textúrákkal. A tatárbeafsteak is szépen körbeadjusztált snidlinges fűszervajjal meg hagymacsalamádéval.
Még éppen tart a spárgaszezon, így naná, hogy megkóstoljuk a zöldspárga-krémlevest (1250 Ft), a tetején könnyed spárgahabbal, a nedűben pedig sáfrányos kruton lubickol. A Belvárosban annyi vacakul híg, elturistásítottan diétás gulyásleves mellett, itt mernek tartalmasan sűrűt adni (1390 Ft). Ez persze nem azt jelenti, hogy zsírban úszik. Mutatós csuporban hozzák, a tetején kenyértésztából készült kalpaggal, ez nem pirult meg pirospozsgásra, kicsit süthették volna még tovább.