„Ebben a bohózatban monomániás, gyáva és önző emberek küzdenek, elsősorban azért, hogy ezek a tulajdonságaik rejtve maradjanak mások előtt. A bohózati karakter legfőbb célja, hogy megmeneküljön a megszégyenüléstől. Négyszemközt nyersek, lényegretörőek és erőszakosak,
 ám ahogy egy harmadik szereplő lép a színre, az előbbiek lázas harcba kezdenek, hogy leplezzék az előző percek történéseit. A humor forrása maga a lázas harc, a néző pedig megkönnyebbülten nevet, mert nem kell részt vennie a színen látott helyzetben.
Nyersfordítás alapján Závada Péter írta át Georges Feydeau darabját, Bíró Bence dramaturg és én is részt vettünk a szöveg véglegesítésében. Az eredeti szöveg a francia századfordulós nagypolgári miliőt idézte. Mi korban közelebb hoztuk, és áthágva a bohózati szabályokat, mai szófordulatokkal és képregényes utalásokkal színesítettük.
Az előadás humora sokféle. Míg az első felvonás alatt nézői klikkek alakulnak ki – hol az egyik tábor nevet, hol a másik, hol egyik se –, azt lehet megfigyelni, hogy az előadás végére mindenki megérti a felkínált színházi és nyelvi világot.
Mivel a darab központjában a megcsalás van, ezért Izsák Lili díszlettervezővel egy felnagyított ágyat képzeltünk el, de meguntuk az ötletet, mert túl egyszerűnek tűnt. Meghagytuk viszont az ágy süppedését, így egy érzéki teret kaptunk, ami jobban hagyatkozik a néző képzeletére, és nem utal semmire konkrétan. Ez a tér felszabadító volt, mert bár a szivacson nehezebb járni, stabilan megállni, de sok olyan akrobatikus elemet tesz lehetővé, ami szilárd talajon veszélyes lenne.
A társulatnak újdonság volt ez a testtudatos és szinte minden elemében megkoreografált játékmód, de végig éreztem a bizalmukat, ezért szabadnak éreztem magam a munka közben.”
|
vissza
vissza a lap tetejére
