Interjú
Caligula parancsa
2018-05. szám / Bóta Gábor
A Gyulai Várszínházban mutatják be június 26-27-én, a Nemzeti Színházzal közös produkcióban, Székely János drámáját, a Caligula helytartóját, Szász János rendezésében. Szerinte ez a darab valahogy minden korszakban benne van a levegőben.
Olvastam, hogy kellékes voltál negyven évvel ezelőtt a Caligula helytartójának ősbemutatóján Gyulán. Ez Harag György legendás előadása volt.
Sz. J.: Nemcsak kellékes voltam, hanem Harag mellett kvázi asszisztáltam. Végtelen türelemmel és szeretettel dolgozott a színészekkel, ehhez hasonlót más rendezőtől nem is láttam. Merte vállalni a tanácstalanságát is, sok megoldást a színészekre bízott. Hatalmas színészpedagógus volt.
Valamit netán át akarsz venni abból, amit ő a darabbal csinált?
Sz. J.: Nem. Fontos, hogy statisztálhattam, ott állhattam a Barakiást játszó Őze Lajos mellett, szakállt ragasztottak nekem. Amikor kellett, akkor buzgón helyeseltem Barakiásnak, vagy nem értettem vele egyet. Annyira szuverén csoda volt, amit Harag létrehozott, hogy nem is tudnék, nem is illene abból az előadásból bármit is átvenni. Persze valószínűleg nagyon is inspirált, de nem tudom megfogalmazni, hogy miben.
Egy másik erdélyi származású rendező, Taub János szintén ütős produkciót rendezett egykor a darabból Szolnokon. Hét éve műsoron van Szikszai Rémusz kiváló rendezése, ami a Szkéné Színházban látható, és pár esztendeje Bagó Bertalan ugyancsak izgalmas rendezésében Kecskeméten is műsorra tűzték a Székely-drámát. Úgy tűnik, hogy benne van a levegőben.
Sz. J.: Ez a darab valahogy minden korszakban benne van a levegőben. Benne volt Ceausescu idején, benne van most is, és benne lesz a későbbiekben is. Velőtrázóan tud a tegnapról, a tegnapelőttről, az aznapról és a holnaputánról is szólni. Arról, hogy a hatalom mit gondol magáról, modern és fontos darab.
Látszólag pedig nem történik sokkal több, mint hogy két pasas dumál benne. Ez lehetne akár dögunalom is.
Sz. J.: Hát lehetne, de az alapkonfliktus nagyon világos és rettenetesen kemény. Caligula kitalálja, hogy a jeruzsálemi szentélybe beviteti az őt ábrázoló szobrot. Ami egyenlő azzal, hogy a zsidó nép identitását eltörli. Emiatt ez hatalmas dráma. Azért nem gondolom, hogy csak két ember beszélget, mert ott van mögöttük a nép, illetve a hadsereg, ami által a diktatúra rá akarja kényszeríteni a zsidókra az elképzeléseit. A két ember beszélgetése alatt igen keményen ketyeg az óra. Hiszen ott áll egy római hadsereg, mialatt ők beszélgetnek. Ott áll három légió és negyvenezer ember. Ez ebben az előadásban meg is jelenik majd.
Látható lesz a tömeg?
Sz. J.: Igen.
Ez egy olyan alapszituáció, ami ma nem nagyon van, nemigen fordul elő, hogy a hatalom és a leigázottak képviselői hosszasan beszélgetnek egymással.
Sz. J.: Ez már egyáltalán nem létező dolog. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan darab, amit pontosan „be tud könyvelni” magának a néző. Le tudja venni, hogy miről van szó. Nem gondolom, hogy ennek a darabnak csak az a feladata, hogy aktualizáljon, inkább az, hogy meglehetősen erősen szóljon a jövőről. Meg a múltunkról és a közelmúltunkról szintén.
| hirdetés
 |
|
Mennyiben szól majd ez a produkció a múltról és a jövőről?
Sz. J.: Hát figyelj, ismersz már annyira, hogy nem nagyon szeretek előadás előtt beszélni arról, hogy mi az, amit elképzeltem. Ceausescu idejében írta ezt Székely János, tehát effektíve a diktatúráról van szó. Csak ha az ember elkezd róla beszélni, akkor úgy érzem, hogy butulni kezd a darab. Ha elkezdek aktuálpolitizálni, kiverem belőle az örökérvényűséget. Az előadásban sem fogjuk ezt tenni, a néző fejében kell megfogalmazódnia annak, amit a darab közölni akar.
A darab egyébként olyan, hogy időnként felszisszen a néző, hogy te úristen, ugyanígy van ma is.
Sz. J.: Persze ez nagyon pontosan így van. Ezért fájdalmas lenne az aktuálpolitizálás.
Székelynek gyönyörű a nyelvezete, verses ez a darab, ettől eleve elemelt valamennyire.
Sz. J.: Van egy pátosza, emelkedettsége, de ugyanakkor nagyon húsbavágó. Ez ad neki szilárd alapot, mint egy háznak. Elképesztően gyönyörű a két érvrendszer, a helytartó Petroniusé és a zsidó főpapé, Barakiásé. Székely két egészen fantasztikus karaktert teremt meg. Világosan leírja, honnan, min keresztül hová jutnak. Egyébként minden színész eljött velem pár napja a visegrádi utcai zsinagógába, ahol Balázs Gábor filozófus beszélt nekünk a zsidó szokásokról. Nekem fontos, hogy zsidó dolgokról szólhatok, mert magam is az vagyok.
Van arra magyarázat, hogy Petronius miért nem viszi be a szobrot, ha ott áll mögötte a hadsereg? Miért áll le vitatkozni, sőt végül miért lesz meggyőzhető?
Sz. J.: Azért áll szóba Barakiással, mert kíváncsi. Az elején teljes meggyőződéssel beszél arról, hogy márpedig a szobrot be kell vinni, és egy mondatot sem többet, ez Caligula parancsa. Caligula pedig mindenekfelett áll és istennek akarja nyilváníttatni magát, ezzel is nagyon világossá téve azt, hogy az elnyomórendszer mire képes. Hosszú az az út, mire Barakiás meggyőzi Petroniust, de hát a kíváncsiságára mindenképpen apellál. Olyan ez a darab, mint egy sakkmérkőzés, de a legjobbak sakkmérkőzése. Ennek a két embernek egészen fantasztikus lépései vannak egymással szemben.
Ez a két szerep két karizmatikus színészt igényel.
Sz. J.: Igen. Én eddig nem dolgoztam sem Trill Zsolttal, sem Horváth Lajos Ottóval, a Nemzetiben is utoljára Jordán Tamás igazgatása idején dolgoztam. És azt kell mondjam neked, hogy repülök a próbák alatt.
A Gyulai Várszínházban mutatjátok be a produkciót, ami aztán repertoárra kerül a Nemzetiben.
Sz. J.: A vár mindenképpen hoz egy történelmi leheletet. Ebben az esetben jeges leheletet. Vereckei Rita tervező, akivel úgy néz ki, most már örökkön-örökké együtt dolgozunk, egészen fantasztikus teret talált ki. Maga a szobor nagysága is megemlítendő, hatalmas, és többször megjelenik, igen fontos szereplője lesz az előadásnak. A két említett főszereplőn kívül Rácz József, Bordás Roland, Kristán Attila, Bodrogi Gyula, Szarvas József, valamint egyetemisták játszanak az előadásban.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
