Interjú
Gyilkosság a fodrászszalonban, a tettest még keresik
2018-06. szám / Jónás Ágnes
Göttinger Pál állítja a Kőszegi Várszínház színpadára Paul Portner Hajmeresztő című zenés bűnügyi vígjátékát, melynek különlegessége, hogy közönség aktívan részt vesz a színdarab „sorsának” alakításában, a rejtélyes gyilkos utáni nyomozás kimenetele estéről estére változhat.
A rendezővel a július 12-től látható, rendhagyó előadásról beszélgettünk, és kérdeztük a nemrég a Belvárosi Színházban bemutatott, az ötvenes években játszódó Mojo című gengszter-komédia mai vonatkozásairól is.
Egy fodrászszalon feletti szobában gyilkosság történik – ez a Portner-darab kiindulópontja, ugyebár.
G. P.: Igen, és minden jel arra utal, hogy a gyilkos a szalonban tartózkodik. A legtöbb krimi úgy zajlik, hogy a nézők nem tudják, ki a gyilkos, ezúttal azonban a játszók sem fogják majd tudni előre – a közönség aktívan részt vesz a színdarab „sorsának” alakításában, sarokba szoríthatják a szereplőket, lebuktathatják azt, aki szerintük a gyilkosságot elkövethette. Bűvészmutatvány ez a mű a szerző részéről, ugyanis bár Portner az összes lehetséges végkifejletet is beleírta a darabba, a színészeknek azonban estéről estére improvizálniuk kell az aznapi kérdések alapján a történet alakulását. Bármerre is halad az előadás az adott estén, minden színésznek tisztában kell lennie a szereplőjét érintő alapvető kérdésekkel, a többi pedig nyitottság, játékosság és emberismeret kérdése. Az eddig színre vitt krimijeim, valamint a Momentán Társulattal közös improvizációs munkáim érnek össze tulajdonképpen ebben a produkcióban.
A színdarab különlegessége továbbá, hogy te magad is játszol benne, illetve a Barbara DeMarco nevű fodrászlány bőrébe bújva a feleséged, Grisnik Petra is feltűnik.
G. P.: Jómagam a nyomozást vezető rendőrt alakítom, ez afféle moderátor szerep. Feleségem, Petra már otthonosan mozog a városban, többször fellépett már a Jurisics-vár színpadán. Nem nevezném speciális helyzetnek a mostanit, ugyanis jó pár darabban dolgoztunk már együtt – rendeztem Petrát többek között A kéz című darabban, a Finitóban, az Othello Gyulaházán-ban, a Nyolc nőben és a Pesti barokk című Orlai-produkcióban is. A darabban a Hajmeresztő szalon tulajdonosát játszó Epres Attilát a kőszegiektől „örököltem” (nagyon boldogan, teszem hozzá), ő hosszú évek óta játszik ott, Kálid Artúr régi szövetségesem még a Bárka színházas időszakból, Ullmann Mónikával pedig most először dolgozom együtt, habár a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, ahol főrendező vagyok, vendégeskedett már ebben az évadban, láttam őt próbákon, figyelemmel kísértem a munkáját.
Milyen lett a komédia zenéje, és milyen vizuális megoldásokban gondolkodtál?
G. P.: Némedi Árpád és Sebesi Tamás régóta működnek közre a kőszegi előadásokban (Árpádot a kaposvári Csiky Gergely Színházból ismerem), ők írják a zenét, és tekintettel arra, hogy a darab kimenetele ott helyben alakul, a zenének is lesz improvizatív része, a cselekményt nagyon közelről lekísérő természete. Játékos, kicsit tiszteletlen, az előadással együtt lélegző, motivikus muzsikát képzeltünk el, ami együtt gördül a színdarabbal, és segít a nézőknek abban, hogy minden apró részletet megfigyelhessenek. Időnként „kinagyítja” vagy „kitakarja” az egyes mozzanatokat. Ami a vizualitást illeti, a díszlet Hatvani Mónika és Szalai József, a jelmezek pedig Cselényi Nóra munkáját dicsérik. | hirdetés
 |
|
Mi történik, ha egy kicsit megkapargatjuk a gyilkoskeresős krimi felszínét?
G. P.: Nos, ez egy szórakoztató előadásnak ígérkezik, az eredeti műfaja is erre utal – az impró és az angol nyelvterületen a mienkénél sokkal nagyobb hagyományú, a stand up és a színház között félúton elhelyezkedő zsáner, a comedy jelenik meg benne. Mint minden jobb komédiában, itt is meglapul a mélyén valamiféle üzenetértékű kincs, valami többlet, ami emberismeretről, empátiáról és iróniáról szól. Hogy nem vagyunk őszinték egymással, hogy néha ölni tudnánk a frusztrációtól – ezeket a gondolatokat persze nem itt fogja először hallani a közönség. De attól még felismerheti őket.
Június 21-én a Belvárosi Színházban mutatja be az Orlai Produkciós Iroda a szintén általad rendezett Mojót, Jez Butterworth fekete humorral átszőtt gengszter-komédiáját, Szabó Kimmel Tamás, Nagy Dániel Viktor, Csőre Gábor, Schruff Milán, Ötvös András és Hunyadi Máté szereplésével. Milyen világba csöppen a néző, és mi az, amire ez a darab taníthat?
G. P.: Az ötvenes években játszódik, a korai rock and roll korszakban, amikor a londoni Soho szívében fekvő, lepusztult és gyér forgalmú kocsma hírneve és látogatottsága egy csapásra megnő egy tizenhét éves, Johnny nevű fiú felbukkanásával. Azt a pillanatot csípjük el ennek a klubnak az életéből, amikor a londoni szervezett bűnözés rá akarja tenni a kezét. Még nincsenek itt, de már közelednek. Maguk a gengszterek furcsamód nem szerepelnek a darabban – a klub személyzetét ismerjük csak meg (ruhatárost, furgonsofőrt, jegyszedőt), akik egyszer csak azt veszik észre, hogy a világ iszonyatosan felgyorsult körülöttük. Egymással, a főnökeikkel és a Soho falain kívüli világgal szemben is megpróbálnak valahogy játszmázni, igyekeznek feltalálni magukat ebben az új helyzetben, meg hát persze életben maradni. A színdarab egyszerre szól az ember tehetetlenségéről, valamint arról a jelenségről, amit mi 2018-ban is nap mint nap megtapasztalunk, tudniillik, hogy milyen őrült tempóban vágtat el mellettünk a világ. Esélyünk sincs. Képtelenség tájékozódni benne, annak ellenére, hogy az életünket a legközvetlenebbül érintő változásokról van szó. Különböző viselkedésformák alakulnak ki ebben a kétségbeesett helyzetben, ambíció és frusztráció keveredik bennük – ezeket is tárgyalja a darab, nagyon szellemes dialógusokkal és egy igazán színészbarát szerző szövegével.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
