Interjú
Szerelemmel fűtött lelkiismereti dráma
2018-10. szám / Jónás Ágnes
Szikszai Rémusz a rendezője az október 20-tól Tatabányán látható Macbethnek, mely a tatabányai Jászai Mari Színház és a Szkéné Színház közös előadása, s amelyben olyan remek színészek játszanak mint Nagypál Gábor, Danis Lídia, Crespo Rodrigo, Dévai Balázs, Kardos Róbert,
Király Attila, Maróti Attila, Mikola Gergő, Pilnay Sára és Szakács Hajnalka. A gyilkosságokkal terhelt királydrámában Szikszai Rémusz elsősorban Macbeth és felesége kapcsolatára helyezi a hangsúlyt, s megmutatja, hogyan megy tönkre egyetlen rossz döntés hatására egy harmonikus szerelmi kapcsolat, s hogyan tépázódik meg az emberi lélek.
Aligha van olyan korszaka a történelemnek, amellyel ne lehetne párhuzamba állítani Shakespeare egy-egy művét. A Macbethet is sokan, sokféleképpen színre vitték már – az általad rendezett változat október 20-tól a tatabányai Jászai Mari Színház színpadán látható. Mire helyezted a hangsúlyt?
Sz. R.: Elsősorban a Macbeth és Lady Macbeth közötti kapcsolat érdekelt, mely a maga módján egy nagyon szép szerelem. Szerelmük egy gömb – két ember tökéletes belső köre. Támogatják egymást, még akkor is, ha hibásan döntenek. Egymást hergelik bele ugyan a királygyilkosság elkövetésébe, de nem rónak fel egymásnak semmit. Legalábbis, ha elolvasod az eredeti művet, egyetlen olyan mondatot sem találsz benne, amelyből erre lehetne következtetni. Míg a III. Richárd a hatalomra jutás mechanizmusát, egy uralkodó tündöklését és bukását veszi górcső alá, addig a Macbeth lelkiismereti dráma, tele van belső vívódásokkal. Macbeth nagyon is jól tudja, milyen ölni, hiszen katona volt, tehát nem azon dilemmázik, hogy embert kell ölnie, hanem azon, hogy morálisan megengedhető-e az emberélet kioltása. A Macbeth a cselekvés szabadságát teszi próbára – a főszereplő belehajszolja magát egy olyan gyilkosságba, melyet helytelennek gondol, majd konfliktusba kerül saját magával, s onnantól kezdve már aludni sem bír. Egy tehetséges ember, aki sokra vihetné, de túllő a célon, aminek elsősorban a Lady Macbethhez fűződő szerelme látja kárát. Ebben a történetben sokan halnak meg, de a történetükbe csak ők ketten halnak bele.
Egy ilyen témájú darabnál muszáj megkérdeznem: mennyiben szándékod politizálni az előadással?
Sz. R.: Az előadásunk nem aktualizál különösebben, egyszerűen „csak” aktuális. Shakespeare darabjai tűpontosak, önmagukért beszélnek, töretlenül működnek bármilyen történelmi korban, így a mában is. Macbethet egy olyan miliő veszi körül, ahol mindenki fél, ahol senki sem őszinte. Nem egy „jóságos” öreg királyt öl meg, hanem egy potens és veszélyes embert. Ebben a világban nem tud pozitív hőssé válni, mert abban a pillanatban, ahogy beszáll a politikába, nyakig mocskos lesz.
Bizonyára több Macbeth-fordítást is elolvastál…
Sz. R.: Persze. Az általam rendezett darabokkal mindig végzek dramaturgiai munkát – ez esetben nagyon megkínlódtam, ugyanis nemigen találtam olyan fordítást, amit tökéletesen stimmelőnek éreztem, és ami a legközelebb áll Shakespeare eredetijéhez, ezért az általunk használt verzió több anyagból lett összeollózva. A Kállay Géza-fordítás képezi a példányunk alapját, mert úgy éreztem, hogy ez az, amelyik korunk nyelvéhez a legközelebb áll (formáját tekintve verses), de használtunk Szabó Lőrinc és Szabó Stein Imre fordításaiból is, illetve én is felülírtam bizonyos részeket.
| hirdetés
 |
|
A román származású amerikai Andrei Serbannak nemrégiben rendezőasszisztense voltál a Radnóti Színház III. Richárdjának alkotógárdájában. A közös munka során szert tettél olyan tudásbeli pluszra, technikai finomságokra, amiket a mostani rendezésednél elővehettél a tarsolyodból?
Sz. R.: Hogy tudatosan használtam-e bármit is eddig ebből, azt nem tudom. Még olyan friss az élmény, hogy egyelőre emésztenem kell. Megtisztelő volt közelről látni egy ekkora formátumú rendezőt, nagyon örülök, hogy vele dolgozhattam, szándékosan vállaltam az asszisztens szerepet. Bíztam abban, hogyha munka közben láthatom a ma élő rendezők egyik legnagyobbikát, akkor a megszerzett tapasztalat idővel lerakódik majd bennem.
A Bárka Színházban tíz évig voltál társulati tag. Azt olvastam, hogy tíz év után azt érezted, hogy mozdulni kell, és hogy szükség van egy kis vérfrissítésre. Jobban passzol hozzád a szabadúszó lét, mint a röghöz kötöttség?
Sz. R.: Amikor az ember szabadúszó, arra vágyik, hogy legyen egy állandó csapat, akikkel dolgozhat, amikor pedig társulati tag, azt szeretné, hogy szabadúszó legyen. Van bennem egy jó adag szabadságvágy, szeretek kalandozni színházak és társulatok között, de titkon azért persze vágyom egy olyan társulatra, amellyel hosszú távon lehet közös munkákban gondolkodni. A magam módján szeretek közösségekhez tartozni, ezt bizonyítják a bárkás éveim, vagy hogy harmadszorra térek vissza Tatabányára a Jászai Mari Színházba. A Radnóti Színházban kétszer is rendeztem, az Orlai Produkciós Irodához is hű vagyok: játszottam a Családi játszmákban, a Mindent Éváról című előadásban, és rendeztem Az oroszlán télen című darabot. Mindeközben nyolcadik évada működtetjük a Vádli Alkalmi Színházi Társulást.
Mi lesz a következő rendezői kihívásod?
Sz. R.: A Centrál színházban David Lindsay-Abaire művét állítom színpadra, melynek a munkacíme: Tökéletlenek. A tragikomédia a családon belüli erőszak témáját boncolgatja – remélem, hogy egyszerre lesz elgondolkodtató és humoros az előadásunk.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
