PM Online | Színház

A Budapesti Műszaki Egyetem központi épületének második emeletén működő Szkéné Színházat már senkinek nem kell bemutatni – története 50 évvel ezelőtt kezdődött, ma a budapesti kultúrélet egyik színfoltja, amely kiemelt figyelmet fordít a társadalmi, politikai és kulturális problémákat
feldolgozó előadások bemutatására. Lapunknak Németh Ádám, a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője beszélt az évad bemutatóiról, a „szkénés” atmoszféráról és egy közelgő jubileumról.

Úgy hallottam, hogy van némi vita akörül, hogy mikortól számítjátok a Szkéné Színház indulását.
N. Á.: A Szkéné Színház neve eredetileg Műegyetemi Irodalmi Színpad volt, 1968-tól viseli a Szkéné nevet. Az Egyetem K épületének legfelső emeletén volt egy próbaterem és egy színházterem, amely átépítésen esett át, és az így kialakított stúdiószínház 1970. március 21-én Weöres Sándor Theomachia című előadásával nyílt meg. Mi ettől az évtől datáljuk a Szkéné indulását, így az ötvenéves jubileumot 2020-ra tervezzük.

2010-ben teljes strukturális átalakuláson ment át az addig az egyetem által üzemeltetett színház…
N. Á.: 2010-ig a Szkéné az egyetem szervezeti egysége volt, a színház dolgozói közalkalmazottként látták el a feladataikat, az egyetem kulturális titkársága vezette a színházat, élén Regős Jánossal. Nyolc évvel ezelőtt a törvényi változások megkövetelték az egyetemtől való elszakadást, ami azt jelentette, hogy egy önálló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságot hoztunk létre a színház üzemeltetésére, melynek én lettem az ügyvezetője. Elsősorban az egyetem különböző gazdasági társaságait vezettem és vezetem jelenleg is. Az átalakulás előtt mindössze pályázati lebonyolítóként foglalkoztam a színházzal, illetve rendszeresen látogattam az előadásokat. A Szkéné működtetése 2010-ben gyakorlatilag nulla forintról rajtolt, nem indulhattunk a működési pályázaton, nem vehettünk igénybe TAO-t, mindössze kisebb támogatásokból és kölcsönökből tudtunk elkezdeni építkezni. Igazi vakrepülés volt. A repertoár gerincét már ekkoriban is Pintér Béla és Társulata adta, előadásaik telt házzal futottak, a repertoár másik felét kísérletező, alternatív előadások tették ki, amelyek látogatottsága egyáltalán nem volt erősnek mondható. Mostanra – az új műsorpolitikának és struktúrának köszönhetően – megtöbbszöröztük a nézőink számát, amely mára meghaladja a 40 000 főt évente, ami egy ilyen kis színházban hatalmas számot jelent. Emellett az elmúlt nyolc évben sikerült kialakítani egy jól működő, fenntartható működési formát, stabillá, tervezhetővé vált a működésünk. Időközben – részben a Műegyetem hallgatói önkormányzatának segítségével – megtörtént a színház teljes körű felújítása is, melynek köszönhetően talán az egyik legjobban felszerelt és legmodernebb kamaraszínház lett a Szkéné.

Mi alapján döntötök a repertoárról?
N. Á.: Meglehetősen nagy a nálunk dolgozó művészek szabadsága, de azért a darabválasztásnál igyekszünk abba az irányba terelni őket, amelyet mi is jónak, a szkénés közönség ízlésének megfelelőenk gondolunk, valamint kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az előadások társadalmi problémákkal is foglalkozzanak. A végső szót minden esetben én mondom ki, de a darabok kiválasztásában Tana-Kovács Ágnes művészeti vezetőnknek is nagy szerepe van: ő az, aki rendszeresen találkozik társulatokkal, járja a vidéki és a határon túli színházakat. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy sokan szeretnének darabokat színre vinni nálunk – mi pedig igyekszünk a műsornaptárhoz mérten lehetőséget biztosítani az új produkciók létrehozására. Jelenleg fellépő művészek és társulatok a Szkénében a Forte Társulat, a Nézőművészeti Kft., a Pintér Béla és Társulata és a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, de vannak saját előadásaink is (Bányavakság, Bányavíz), illetve két Staféta-nyertes előadás is látható nálunk (Kohlhaas, Woyzeck).

Az évadot A lány, aki hozott lélekből dolgozott című előadással kezdtétek. Milyen témát feszeget?
N. Á.: A Szabó Máté rendezésében látható előadás Háy János elbeszéléséből készült, amelyet maga a szerző írt át színpadra, és amely az átlagember fájdalmait és traumáit boncolgatja.