Az interneten olvastam egy érdekes cikket a hatvanas számrendszerről, hogy vajon miért ebben mérjük a perceket. Sumér örökség, de ez volt érvényes Izraelben is, egy mana hatvan sékelt ért. Erről eszembe jutott a Biblia egy részlete, amit soha nem értettem pontosan. Közismert a történet, Dániel próféta könyvéből. Belsaccar, a babilóniai uralkodó mulat, amikor megjelenik az
írás a falon, és azt mondja: máne, tekel, faresz. Nem tudja megfejteni senki, míg el nem küldenek Dánielért, aki rögtön mondja is a megoldást: számba vette az Isten a királyságodat, és véget vet neki, megmérettél és könnyűnek találtattál, felosztotta a királyságodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta.
Jó, értem, de egy ilyen hosszú üzenet vajon hogy férhet bele három szóba? Vagy ezek valami mozaikszavak lennének, ravasz rövidítések, amelyeket csak a próféta tudott feloldani?
A megoldás az, hogy máne, tekel (amit ma sékelnek mondunk) meg fáresz vagy ú-parszin az három pénzegység. Meg három súlymérték is. Szóval a kéz annyit írt a falra, hogy tonna, mázsa, kiló. Vagy inkább azt, hogy forint, fillér, garas. Egy csökkenő értékű sorozat. Ehhez kellett a prófétaság, hogy ennyiből megértse valaki: megmérettél, de könnyű vagy, mánénak kellene lenned, de nem vagy több, mint egy nyomorult ú-parszin. Az események, mint tudjuk, Dánielt igazolták, még aznap éjjel vége lett Belsaccar királyságának.
Mondanám, hogy régi a történet, de elég végigsétálni a Belvároson ahhoz, hogy az embernek az eszébe juttassák. Ott a sok írás a falon, a pénzváltók irodái mellett, és ha nem is súlymértékek, de különböző pénznemek szerepelnek rajtuk: euró, dollár, forint. Néha még a sékel is ki van írva. Eszemben sincs, hogy mindebből valami közeli világvégét vizionáljak, kint voltak ezek a feliratok harminc éve is, kint lesznek jövőre is. Egyébként is lehet, hogy ha Belsaccar nem olyan kíváncsi, nem akarta volna megérteni, hogy mit is közöl vele az a láthatatlan kéz, még ma is uralkodna. Ahhoz is kell némi bátorság és elszántság, hogy az ember olvasni akarjon a jelekből, érteni akarja, hogy mit is akarnak mondani neki.
Csakhogy december van, és az a szokás, hogy amikor elcsendesül az ünnep, jön egy gyertyafényes pillanat, és az ember végiggondolja, mi történt vele az évben, mi az, amit megtett, és mi az, amit megtehetett volna. És majdnem mindig ugyanaz a tanulság: máne, tekel, faresz. Egyszer már végre megfordulhatna a sorrend, és azt közölhetné az írás, hogy megmérettél, és nehéznek találtattál.
Vagy az sem volna jó?
|
vissza
vissza a lap tetejére
