Egyedülálló vállalkozás – Az ember tragédiájának színrevitele négy rendezővel
2018-11. szám / Tóth Bence
Székesfehérváron 200 évvel ezelőtt kezdődött a magyar nyelvű színjátszás hivatalos pártolása. Ennek tiszteletére a Vörösmarty Színház december első hétvégéjén mutatja be Madách Imre örök
érvényű remekművét Az ember tragédiája 1. címmel. A drámai költeményt Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba művészeti vezetők és Szikora János igazgató rendhagyó módon közösen viszik színre, a különleges szellemi kalandról velük beszélgettünk.
Honnan jött a gondolat, hogy fiókodból előveszed Az ember tragédiáját, leporolod, és újra megrendezed, sőt megrendezitek?
Sz. J.: Nem akartam elővenni, nagyon mélyen feküdt ott a fiókomban. Nem is állt szándékomban, hogy újra belevessem magam, mert úgy éreztem, hogy amit én 2002-ben a Nemzeti színházas rendezésem során megfogalmaztam, ahhoz képest nem gondolok mást most sem a műről. Az ember tragédiáját akkor és most is az istenkeresés drámájának tartottam/tartom. Miközben művészeti vezető társaimmal beszélgettünk a Tragédiáról, rá kellett jönnünk, hogy a színjáték nem ér véget ott, ahol Madách befejezte. Az ember tragédiája napjainkig ható dráma, de ezt nem írta meg még senki. Képzeljük el a művet egy sokkal tágabb történelmi dimenzió átfogó folyamataként, amely nem áll meg a londoni színnél, hanem tovább folytatódik, és valahol a New York-i World Trade Center ikertornyainak leomlásakor ér véget. Ily módon Az ember tragédiája egy olyan monumentális dimenziójú gondolati kalanddá állt össze, ami már mindenképpen inspiráló volt számomra, és arra késztetett, hogy húzzam csak ki még egyszer a fiókot, és lapozzak bele a műbe. És a szöveg nagyon készségesen tárt elém olyan gondolatokat, melyek engem is meglepő módon 16 évvel ezelőtt észrevétlenül hagytak.
Mindenképpen tehát egy előremutató produkcióról van szó. Hogyan képzelitek el a folytatást?
H. I.: Valójában mi a gombhoz varrtuk a kabátot, mert először az érdekelt minket, hogy mi történt a világon az elmúlt 200 évben, egy történelmileg elképesztően sűrű időszakban. El kéne számolnunk az I. és II. világháborúval, a Monarchia széthullásával, a Szovjetunió megalakulásával és Európa kettészakadásával is. Tegyük fel a kérdést, hogy mit gondolunk mi, európaiak erről a történelmi és kultúrtörténeti időszakról. Azt gondoltuk, hogy a kérdésekre csak akkor kaphatunk választ a folytatásban, ha előtte Az ember tragédiájának a Madách-féle változatát is színre visszük, és annak tapasztalataival esünk neki a második résznek. Felkértünk négy írót, Tasnádi Istvánt, Márton Lászlót, Térey Jánost és Závada Pált, akiknek egyenként mindössze 30 oldalba kell sűríteniük ezt az elképesztően bonyolult történelmi periódust. Ez a magyar színház, kultúra elszámolása nekünk arról, hogy beszéljünk erről a finoman szólva is hektikus korszakról.
| hirdetés
 |
|
A teljes társulatot bevonva készül Az ember tragédiája 1., Hogyan teremtitek meg az eltérő rendezői színek között a kohéziót?
H. Cs.: Az előadás összetartó pillére alapvetően a közösségi játék lesz. Négy eltérő gondolkodású rendező, de egy társulat. Mindenképpen a kollektív társulati jelenlétre építünk mind a négyen, és ezen belül pedig nyilván számtalan színe lesz a darabnak. Ebben szerintem pont az az izgalmas, hogy nincsenek elvárásaink még egymástól sem. Talán mi is egy picit mentesülhetünk az alól a nyomás alól, miszerint mindenkori elvárás, hogy e nagy művet fajsúlyosan rendezze meg a rendező. Ezért tudunk mi szabadabban gondolkodni.
Hiába a négy rendezői szemszög, a látványvilág közös pont lesz, segítve az egység megteremtését.
B. B.: Igen, mert kellett egy sorvezető, ami mentén el tudtunk indulni. Olyan díszletet alkotunk, amit el tudunk fogadni, és mégse nyomja rá a bélyegét arra, hogy milyen nagyon erőteljes üzenettel is bír. Egy szakrális gondolkodásból indultunk ki, és egy olyan oszloprendszerben állapodtunk meg, amit szabadon variálhatunk a színpadon, valamint megegyeztünk egy, a darabot átszövő szimbólumban, a homokban. A homok rengeteg mindent szimbolizál, így többek között magát a teremtést, a Földet. Ennek a variációit fogjuk mi különböző stílusban, különböző játéktechnikával elkülöníteni, de az egység megmarad, és éppen ezért a néző nem zavarodik össze. Egy egységes előadást lát különböző formanyelven és játékstílusban.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
