Interjú
Othello, három éjszaka története
2018-11. szám / Jónás Ágnes
William Shakespeare egyik remekművét, az Othellót állítja a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadára Kiss Csaba, aki rendhagyó nézőpontból közelít a drámához: a féltékenység mélyebb
okaira, Othello belső történeteire kíváncsi. Előadása a bizalom hajszálrepedéseiről, a lelket megmérgező kételyekről fog szólni.
Rendezte már a Macbethet, a Hamletet, írt több egyedi hangvételű, Shakespeare ihlette drámát, ezúttal az Othellót álmodja a Nemzeti Színház színpadára, mely december 8-tól lesz látható. A darab gyakorlatilag folyamatosan, országszerte repertoáron van, sokan, sokféleképpen színre vitték már. Ön mire helyezte a hangsúlyt?
K. Cs.: Engem mindig felkavar és megrendít ez a darab, boldog vagyok, hogy újra találkozhattam vele. 1998-ban már megrendeztem az Othellót az akkori Új Színházban. Hihetetlenül mély, sokrétű történet a szerelemről, barátságról, politikáról, rasszizmusról és természetesen a féltékenységről. A Nemzeti Színházban kiváló szereposztást sikerült összeállítani, Horváth Lajos Ottó mór tábornoka, Farkas Dénes Jagója és Ács Eszter Desdemonája mellett Blaskó Péter, Nagy Mari, Bakos-Kiss Gábor, Söptei Andrea, Szabó Sebestyén László játsszák a főbb szerepeket. Az Othello szerintem Shakespeare egyik leginkább félreértett darabja: ha a szerelmi féltékenység születése és tombolása a fő szál, akkor egy viszonylag egysíkú történetet látunk, amelyben szinte egyenes út vezet az intrikus cselszövésétől a gyilkosságig. De én nem ezt szeretném most kidomborítani. Reményeim szerint a mi játékunk a bizalom hajszálrepedéseiről, a senki lelkét nem kímélő kételyekről, gyanakvásról fog szólni. Vagyis a minden szerető emberben szunnyadó féltékenységről.
Az Othello hátborzongatóan aktuális, csupa olyan dologról szól, melyek erősen foglalkoztatják a mai közvéleményt – szó van benne családon belüli erőszakról, idegengyűlöletről és manipulációról.
K. Cs.: Igen, ezek rokon témák, azonban a Shakespeare-mű mégsem nevezhető az aktuálpolitika kincsesbányájának. Ugyanis a Velencei Köztársaságban Othello nem migráns, hanem a vezető elit tagja, a hadiflottát irányító tábornok és keresztény ember. Bőrszíne, mór (fekete arab) származása miatt azonban az idegengyűlölet kérdése megkerülhetetlen, én pedig nem is akarom megkerülni. Sőt, igyekeztem őt vallásilag és kulturálisan is leválasztani a velencei fehérek társaságáról. Othello a mi előadásunkban muszlim vallású lesz. Az idegengyűlölet Desdemona anyján keresztül vetődik fel, aki a mi esetünkben egy szenátor özvegye, Nagy Mari játssza. Ő mint anya és fehér arisztokrata nő durván kikel friss veje ellen, és megpróbálja a törvény szigorával megtorolni a családján esett foltot. Ebben a szelíd, tiszta lánya iránti szeretet játssza a fő szerepet, de indulatai a „berber csődör” ellen akkor is szélsőségesek és gyilkosak.
Milyen az előadás Jago-ábrázolása?
K. Cs.: Jago egy nagyon összetett figura, emberismerete, intelligenciája és sértettsége határozza meg. A mi Othellónkban ő egy roma altiszt, aki minden nap a bőrén érzi a hétköznapi megkülönböztetést. Ezért is annyira érzékeny rá. Talán Othellóval való különösen szoros, baráti viszonyának is ez az egyik titka. A roma Jagóval szeretném közelebb hozni a darab problematikáját a nézőkhöz, hogy több irányból érzékeljük a darab egyik fontos szálát. | hirdetés
 |
|
Bizonyára több Othello-fordítást is elolvasott.
K. Cs.: Igen, mindegyiket ismerem, de én Kardos László fordítására esküszöm. Nekem költészetileg és színházi szempontból is ez a szöveg jeleníti meg azokat az érzelmi és gondolati mélységeket, amelyeket ki szeretnék bontani. Méltó társa lesz a zene is. Nemrég elhunyt barátom, Melis László zenéiből válogattam, felcsendül az Henoch apokalipszise és az Örmény legenda részletei. Az előadás számomra főhajtás a kivételes tehetségű zeneszerző-hegedűművész munkássága előtt.
Milyen látványvilágra számíthatnak a nézők?
K. Cs.: A látvány nagyon egyszerű és impozáns lesz, a Gobbi Hilda Színpad kiváló architektúrájára épülő. Balla Ildikó olyan teret tervezett, amely egyszerre érzékelteti egy hálószoba intimitását, a végtelen tengert, Velence rafinált építészetét és a ciprusi hangulatot. A látvány fő eleme egy „élő” függöny, mely a sötét sikátoroktól a dózse térképasztaláig mindent megjelenít. Ezzel a végtelen mélyvörös bársonydrapériával szeretnénk kifejezni a velencei barokk kultúra alapvető teatralitását is, volt időszak, amikor harminchét színház és opera működött ezen a viszonylag kis területen.
Októberben állította a Pinceszínház színpadára A tribádok éjszakája című drámát, melynek középpontjában szintén a férfi és a nő közötti harc áll.
K. Cs.: A világirodalom kilencven százaléka erről szól. Valószínűleg azért, mert a szerelem és járulékai az ember boldogságának és küzdelmeinek az egyik fő terepe. Olyan bonyolult és változó viszonyrendszer ez, amelyet életünk végéig nem tudunk megfejteni. A tribádok éjszakája – akárcsak az Othello – a férfi és nő közötti bizalomról, annak sérüléseiről, töréseiről szól. Minden szerelem egy hierarchia, egy roppant finom és érzékeny kölcsönös függés – ezt a Pinceszínházban Kaszás Gergő és Györgyi Anna rengeteg színnel, fájdalommal, humorral játsszák el. Egyébként a következő munkám is a nő-férfi meccs jegyében születik: tavasszal szülővárosomban, Marosvásárhelyen rendezem meg Hazatérés Dániába című darabomat, amely Hamlet történetéről, Claudius és Gertrud viszonyáról szól, mai szemmel.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
