PM Online | Könyv

A Corvina Kiadó gondozásában megjelent Hofi megmondja című könyvvel először a Margó Irodalmi Fesztiválon találkozhattak az olvasók október 20-án. Azok a szerencsések, akik ott voltak, zsákmányolhattak belőle, és milyen jól tették, mert néhány nap alatt elfogyott a boltokból.
Király Leventével, a kiadó főszerkesztőjével, a kötet összeállítójával a könyvről október utolsó napján beszélgettünk, éppen akkor, amikor a mielőbbi utánnyomást szervezte.

2017 egyik könyvszenzációja lett az Ady megmondja című kötetük, amiről Tamás Gáspár Miklós azt írta: „Fontos, nagyon fontos könyv jelent meg: igazi Ady-breviárium Király Levente válogatásában és szerkesztésében, vegye meg mindenki. Ha elfogy, majd újranyomják.” Úgy tűnik, Ady mellett TGM is remek jósnak bizonyult.
K. L.: Mondanom sem kell, milyen nagy öröm volt számomra TGM ajánlása és az Ady megmondja fogadtatása. Most pedig annak örülök, hogy tegnap elfogyott a boltok egy részéből a Hofi megmondja, így máris szervezzük az utánnyomást.

Az Ady megmondja után a sorozat folytatásában Hofi Géza halhatatlan mondataival találkozhatunk. Nem sokan fogadtak volna rá nagy tételben, hogy a szövegei írásban, tematikus rendben megjelennek, ráadásul ripsz-ropsz elkapkodják a könyvet.
K. L.: Nem tudtam, hogy sorozat lesz a „megmondjából”, ez csak egy óvatos próbálkozás volt. Előzménye, hogy rengeteg internetes hozzászólásban olvastam azt az egyébként sok évtizede ismert tételt, hogy Ady mennyire aktuális még most is. Kíváncsi voltam, mennyire – hát nagyon! Tudom, Hofi nem következik logikusan Ady után, de szerintem érdekes váltás. Azon gondolkoztam, ki az, aki szintén ennyire aktuális. Mond valamit, és látjuk: már megint ebben vagyunk, már megint ez történik. Néztem, hallgattam a Hofi-műsorokat, és ha ütős mondatot találtam, bepötyögtem. Rengeteg, a mai korra is jellemző sztori és poén van benne: a könyv 95%-a olyan problémákról szól, amelyek ma is meghatározzák az életünket. Hofi Ildikóval, a jogörökössel felvettem a kapcsolatot, aki eleinte nem bízott benne, hogy Hofi humora írásban is működne, de kértem, nézze meg az előválogatást. Hamar felhívott, és azt mondta, hogy „jé, ez tényleg működik”.

Milyennek látja Hofit most, amikor valószínűleg a legjobban ön van képben az életművét illetően?
K. L.: Ahogy Spiró György mondta, nehéz megfogalmazni, mit is csinált, tényleg a legjobb szó rá a hofizmus. Elsősorban mindenképp színpadi ember, színész volt. Magánemberként a sok szereplés után nyilván egy kis nyugalomra vágyott, elég pontosan visszaadja ezt a helyzetet az a szövege, hogy amikor tankolni akar, a benzinkutas viccet kér tőle, erre az ő válasza: „miért, maga, ha hazamegy, a kredencbe tölti a benzint?”. Ugyanakkor, ha a társaság olyan volt, ontotta a poénokat. Koncz Zsuzsa is elmeséli életrajzi könyvében – sokszor turnéztak együtt –, hogy Hofi rajtuk is tesztelte a poénjait. Parodistaként kezdte, de aztán igazi, sajátos, politizáló kabarét csinált. Fantasztikus történetmesélő volt, aki szándékosan úgy szőtte a történeteit, hogy gyakran elkanyarodott, újabb és újabb sztoriba kezdett bele, hogy az ember szinte drukkolt neki, el ne felejtse, honnan is indult – aztán persze mindig elvarrta az összes történetszálat. A műsorait pontosan felépítette, ugyanakkor ha egy néző felkiabált valamit a színpadra, azonnal kapcsolt és reagált rá, tökéletesen tudott improvizálni. Remek hallása volt, pontosan tudta, mikor kell késleltetni egy poént, mikor kell szórendet cserélni. És mindig a közönségéhez, a közeghez igazította a poénjait. Miközben látszólag lazán fecsegett, rendkívül koncentrált volt a mondanivalója. Egy bohócnak álcázott filozófust hallottunk, erős társadalomkritikai mondandóval. El tudta hitetni, hogy a tűzzel játszik. Annak ellenére, hogy komoly íratlan szabályokat kellett betartania, mindig ki tudta tapintani, meddig mehet el, és a határokat a végletekig tágította.

A rendszerváltás után számos városi legenda kelt szárnya, például a következő: Hofi a politika által engedélyezett szelep, aki levezeti a gőzt. Mit gondol erről?
K. L.: Fontos kérdés Hofi viszonya a Kádár-rendszerhez. Szerintem a 70-es években még azt vallotta, hogy maga a rendszer jó, csak épp rosszul csinálják, és hogy ő tulajdonképpen a rendszer „mellett” mulattat, nem ellene. A 80-as évekre ez érezhetően eltűnt: kritikusabb lett, sokkal keményebbeket is mondott.

Poénjait ma is idézzük, nagy szükségünk lenne ebben a napjainkat jellemző humortalanságban valamelyik Madách kamarás előadására…
K. L.: Sírtunk és nevettünk, amikor őt néztük, hallgattuk! Zsenialitását jellemzi, hogy a melósoktól az egyetemi tanárokig mindenki szerette. Hogy a kor szóhasználatánál maradjunk, ő tényleg megvalósította a népfrontot.