Shakespeare egyik legismertebb klasszikusát nagy kihívás, kevésbé gyakorlott rendezőnek talán egyenesen merészség színpadra állítani. Zsámbéki Gábor szerint – úgy hallottam – 5 rendezés minimum meg kell előzzön egy ilyen vállalkozást. Nekem a Macbeth volt a negyedik. Nem is volt
 könnyű falat, de mostanra már mondhatom, hogy nem köptük ki. Mindezt különleges tehetségű alkotótársaim barátsága és munkája, a Móricz Zsigmond Színház nagyszerű társulatának odaadó, nagy energiákat megmozgató, nem hétköznapi teljesítménye, valamint a színház vezetésének nyitottsága, bizalma és hozzáértése tette lehetővé. Igyekeztem nem megkerülni, idézőjelek közé fogalmazni az előadást. Ha rémdráma, legyen rémdráma boszorkányostul, látomásokkal, kísértetekkel, jóslatokkal, misztikummal. Nézzük, mire megyünk, tudjuk-e ezt színpadon hitelesíteni, érdekessé, izgalmassá tenni? Hogy a fiatalabb, tehát a középiskolás és a náluk valamivel idősebb, fiatal felnőttek számára érvényes, figyelmüket lekötő, rájuk igazi hatást gyakorló színházat csináljunk, nemcsak fontos célkitűzés, de létkérdés a színházművészet számára. Mindez persze csak úgy legális, ha egy előadás tartalmi, gondolati és lélektani szándékokkal bír. Egyébként bűnözés. Igyekeztem a helyes ösvényen maradni, remélem, sikerült. Ítéljen a közönség. Szeretettel várunk mindenkit!
|
vissza
vissza a lap tetejére
