„Kína tényleg egy másik bolygó”
Péterfy Gergellyel és Péterfy-Novák Évával A panda öleléséről
2018-12. szám / D. Magyar Imre
Péterfy Gergely először hivatalos minőségben, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) igazgatójaként járt Kínában a pekingi könyvvásáron 2017 nyarán. Ősszel már egy ösztöndíjnak köszönhetően a feleségével, Péterfy-Novák Évával töltöttek ott egy hónapot
Pekingben, idén októberben és novemberben pedig kettőt Sanghajban. A Kalligramnál megjelent A panda ölelése a tavalyi út során írt kettős útinapló, ami feltehetően csak időlegesen ér véget a 238. oldalon. Egy író nem utazik csak úgy. Kettő pláne nem.
A könyveteken, hogy szépen fejezzem ki magam, végighúzódik egy erős szerelmi szál, azaz végig ugratjátok, fricskázzátok a másikat, miközben érezni – és nagyon jó érezni –, hogy ez a két ember nagyon szereti egymást. Hogyan ismerkedtetek meg?
P. G.: A miskolci egyetemen találkoztunk, nagyon banális módon. Tanár-diák szerelemként indult a miénk. Éva a bölcsészkarra járt, és jelentkezett arra a kreatív írás szemináriumra, amit én tartottam. Az első alkalomra botrányos késéssel állított be…
P.-N. É.: Sosem kések el és mindig kisminkelem magam. Akkor nem sminkeltem ki és elkéstem.
P. G.: Ráadásul Madame Chauchat módjára még az ajtót is becsapta maga mögött!
P.-N. É.: Véletlenül!
P. G.: És akkor hozta a későbbi első könyvének, az Egyasszonynak a kezdeményét, szóval az a pillanat nagyon sok mindent tartalmazott csírájában.
Gergely, a könyvben idézel magadtól egy jópofa mondatot, amivel mindig nagy sikert aratsz: „A harmadik feleségem negyedik férje vagyok.” Ezt lefordíthatjuk novákévára, így is remek: „A negyedik férjem harmadik felesége vagyok.” De ha jobban megnézzük, nagyon sok csalódás, fájdalom, szenvedés van e mondatok mögött.
P.-N. É.: Ha sok minden van a hátad mögött, az teher is, de tapasztalás is. És meg tudod becsülni a jót.
P. G.: Erre is van egy remek mondásom: „Mindent tudok, de még reménykedem.” Rengeteg tapasztalat birtokában is el lehet persze rontani egy új kapcsolatot, de lehet rá nagyon vigyázni is. Megtanultuk, hogy nagyon oda kell figyelni a másikra, még akkor is, ha épp nem lenne energiánk, mert az is előfordul. Különbözőképp látjuk a világot, különbözőképp írunk – ezen egyébként remekül tudunk szórakozni. De a sok különbség nem a konfliktusok forrása, hanem az örömé. Lelkesen aknáztuk ki őket ebben a naplóban is, ami Évának jutott az eszébe.
P.-N. É.: Nagyon érettnek, sőt nagyon bölcsnek kell lenni ahhoz, hogy tudj magadon röhögni. De ha tudsz, akkor akár még a házasság is működhet. Mi erre a rugóra járunk. Egymáson is sokat röhögünk persze. | hirdetés
 |
|
A könyvből igazán sok mindent meg lehet tudni Kínáról, illetve Pekingről és Sanghajról, jártatok a Mennyei Béke Templomában, a Láma-templomban, a Tiltott Városban, a Wangfujing bevásárló utcában, a 798 művésznegyedben, felelőtlenül faljátok a kínai ételeket, beszélgettetek magyarul tudó kínaiakkal és kínaiul tudó magyarokkal, aztán idén újra visszamentetek, aligha utoljára. Mivel fogott meg titeket ennyire az ország?
P. G.: Nemrég jelent meg a Sanghajban élő Holch Gábor könyve, az Európa Kiadó nevű együttes egy sora a címe: Ez a város egy távoli bolygó. És Kína tényleg egy másik bolygó, nekem ez a leglenyűgözőbb. A fejlődésnek, a gazdagságnak, a dinamikának olyan helye, ami felfoghatatlan távolságra van a mi lerohadó országunktól. Egy másik univerzum. Egészen más társadalom, egészen más civilizáció. Egészen új tükörben nézheted meg magadat. És abból a dinamikából, ami egyszerűen benne van a levegőben, látod az utcán, olyan energia árad, ami nálunk elképzelhetetlen. Nem az ottani politikai rendszert sztároljuk, de a világ tán leggyorsabban fejlődő országában hónapokat tölteni egy magyarnak egész különleges élmény.
P.-N. É.: Én voltam már több helyen Ázsiában, indulás előtt arra számítottam, hogy olyasmit kapok, mint Indiában, Nepálban vagy Thaiföldön. Egészen mást kaptam. Peking nyomokban még tartalmaz Ázsiát, de Sanghajban már nagyítóval sem találsz. Egy európai, multikulturális város. Itthon mindig fölteszik a kérdést, hisz Kína nem demokratikus ország: „Hogy tudsz odamenni?” Ami vicc. Soha nem éreztem, hogy nekem ott rossz lenne. Bármilyen is a politikai rendszer, tiszták az utcák, jók a kórházak, működik a tömegközlekedés – pedig a tizenhárom milliós Pekingnek tizenhét metróvonala van! –, azaz az emberek kapnak valamit. Lehet, hogy a térfigyelő kamerák minden mozdulatodat látják – cserébe nincs lopás.
Mennyire lehet belelátni pár hónap alatt egy másik bolygó életébe?
P.-N. É.: Nagyon a felszínt kapargatjuk. Nagyon. Ráadásul még a nyelvet sem ismerjük.
P. G.: Azt hamar meglátod, külön-külön mi az, ami más. Miben más egy utca, egy park, miben más két ember interakciója, miben más a közlekedés, az étkezés. De azt az összefüggésrendszert, amibe mindez beleilleszkedik, ami ezt egybetartja, működteti, azt már nemigen tudod megközelíteni.
P.-N. É.: Sok évig kell ott élni. Bár szerintem a huszonvalahány év óta Sanghajban élő Holch Gábor is a felszínt kapargatja csak. Mindenesetre elmegyünk még néhányszor.
Péterfy Gergely – Péterfy-Novák Éva: A panda ölelése
Pesti Kalligram Kft., 2018
240 oldal / 2990 Ft
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
