PM Online | Zene

Orosz Zoltán harmonikaművész hangszerének egyik legsokoldalúbb művésze, egy finn zenei szaklap – okkal – a harmonika Paganinijének nevezte. A világ számos pontján – Szingapúrtól Szibériáig, Kanadától Indiáig, Skandináviától Amerikáig – koncertezett már, és mindenhol óriási
sikert aratott. Elképesztő virtuozitása rendkívüli zeneiséggel párosul, játéka azért is gyönyörű, mert a tehetséghez óriási szív is tartozik. Immár hagyomány, hogy az új év második napján hozzá hasonlóan világklasszis muzsikus barátaival örömzenél a MOM Kulturális Központ Színháztermében. Orosz Zoltánnal nem csak a koncertről beszélgettünk.

Markáns közönségérdeklődés kíséri koncertjeit, rengeteget játszik itthon és külföldön. Január 2-án az ötödik – jubileumi – Újévi Örömkoncert kerül megrendezésre a MOM Kulturális Központban. Miben lesz ez más, mint elődei voltak?
O. Z.: Nem lehet eléggé értékelni a közönség szeretetét és azt, ahogy évek óta ilyen kitartóan ragaszkodik hozzánk. Idén, amint fölkerült a honlapra a jubileumi koncert időpontja, szinte azonnal több száz jegy elfogyott, pedig ekkor még a dátumon kívül semmilyen részletet nem lehetett tudni, így a bizalom vélhetőleg az eddigi tapasztalatok alapján alakult ki. Ez a bizalom rengeteget jelent nekünk! És persze óriási felelősséget is. Ezen az esten igen sok zenei stílus lesz hallható, például egy komolyzenei mű is különleges hangszerelésben, és mint mindig, idén is lesz számos újdonság, hogy a koncert méltó legyen a kerek évszámhoz. Persze minden meglepetést nem árulhatok el, de annyit elmondhatok, hogy eddig nem hallott műfajok és hangszerek is szerephez jutnak majd. Nagy öröm számomra, hogy olyan elképesztő tudású zenésztársakkal muzsikálhatok együtt, akikre bátran számíthatok, mikor megálmodok egy különleges hangszerelést, vagy éppen a zenei stílusok közti átjárhatóság titkait derítjük föl közösen. Annyira karizmatikus előadók, annyira inspiráló minden alkalommal a közös zenélés, hogy hangszerelés közben soha nem egy adott hangszerben gondolkodom, hanem mindig konkrétan valamelyik zenésztársamra írom a dolgokat, bátran belekalkulálva azt a lekottázhatatlan zsenialitást, briliáns hangszertudást, stílusismeretet és zenei alázatot, amellyel kivétel nélkül valamennyien rendelkeznek. A koncerten hét zenésztársam lesz: Borbély Mihály – fúvós hangszerek, Dörnyei Gábor – dob, Ferenczi György – szájharmonika, Horváth Kornél – ütőhangszerek, Lantos Zoltán – hegedű, Lattmann Béla – basszusgitár, Lukács Miklós – cimbalom. Mivel életünk során általában különböző műfajokban különböző zenei utakat jártunk be, így különböző zenei világokból érkezünk, de már a próbákon is azonnal éreztük, milyen izgalmas és különleges árnyalatok jelennek meg. Magával ragadó, sodró élmény a közös játék, ami újabb és újabb színek és irányok felderítésére inspirál bennünket. Persze vannak közös pontok is, melyek néha egészen meglepő módon derülnek ki. Indiai turném során egyszer Delhiben bementem egy hangszerboltba, ahol a tulajdonos elmondta, hogy az előző napi koncertemen ő is a közönség soraiban ült, és hogy ismer két olyan magyar művészt, akikkel szerinte nekem mindenképpen zenélnem kellene, mert akkor valami különleges dolog jöhetne létre, s figyelmembe ajánlotta Lantos Zoltán és Horváth Kornél barátaimat, akiknek zenéiből többet meg is mutatott. Megköszöntem a tanácsot, és javasoltam, hogy mindig hallgasson a megérzéseire, mert azok igen jók, majd én is megmutattam neki egy koncertvideót, ahol Lantos Zolival és Kornéllal együtt zenélünk! Hogy a történet még érdekesebb legyen, Lantos Zoli és Horváth Kornél több évtizeddel ezelőtt Indiában ismerték meg egymást, egy fesztiválon, ahol egymást követően léptek fel.

Koncertjeit a műfajok sokszínűsége jellemzi. Egyformán otthon van a balkáni vagy a magyar népzenében, a francia sanzonok és az argentin tangó világában, és még hosszan sorolhatnám.
O. Z.: Ahogy az élet is sokszínű, az újévi koncertet is a műfajok sokszínűsége jellemzi majd. Nem egy irányt adunk, hanem sokfélét, ráadásul a legkülönbözőbb formációkban zenélünk majd, például duóban, ami az egyik legnehezebb és legintimebb kamarazenélési forma, ugyanakkor gyönyörű, mert olyan érzékenységet és egymásra figyelést feltételez, aminek eredményeképp végül két szólista helyett egy egység jelenik meg. Természetesen a közönség is folyamatosan inspirál bennünket, úgyhogy sodró lendületű estére készülünk.