PM Online | Könyv

Mikor dedikáltatom ezt és az előző novelláskötetet, a 2015-ös Oroszlánkórust, egymás mellé tolja őket (az egyiket ráadásul fejjel lefelé!), az egyikben húzni kezd két vonalat és a másikban fejezi be, közéjük kerül a dedikáció, „mert ez a két könyv összetartozik”. A Rendszerújra novelláit az
író „szabadulástörténetek”-nek nevezi. Szereplői valahonnan, valamitől, valahogyan szabadulni akarnak. A legfontosabb kérdés, hogy – bármekkora áldozat árán – lehet-e.

A honlapodat olvasva nagyon megörültem, hogy február 21-én, Márai Sándor halálának a napján megemlékeztél róla és legnagyobb verséről, a Halotti beszédről, ugyanakkor meg is lepődtem, mert az ő világát meglehetősen távolinak érzem a tiédtől.
D. Gy.: Valóban nem meghatározó író számomra, de fontos, édesapám miatt is. Nagyon közeli viszonyban voltunk és az ő számára sokat jelentett. 1988-ban települtünk át Magyarországra, Márai ekkor itt ismeretlen volt, de Erdélyben nem. 1989-ben lett öngyilkos, mi épp Szombathelyen éltünk, ott is voltunk, nem is, vágytunk haza. Mikor a rádió bemondta, hogy meghalt, apám felállt és elejétől végéig elmondta a Halotti beszédet. Életem megrázó élményei közé tartozik. Tizenhat éves voltam.

A te íróid név szerint is ott vannak az új könyvben, köszönetet mondasz Franz Kafkának, Bodor Ádámnak és Örkény Istvánnak, akiknek a szövegeit is megidézed.
D. Gy.: Mindegyikük meghatározó számomra, ahogy Samuel Beckett is, akinek néhány éve a Katona József Színház kérésére újrafordítottam egy drámáját. Amit csináltak, azzal szerintem a világot is megváltoztatták, nem csupán az irodalmat. Érthetőbbé tették.

A Rutinfeladatban megidézett Örkény-mondatot a túlélőképesség példájaként szokták citálni a Budapest című egypercesből, amit az elbeszélőd éppen olvas.
D. Gy.: Kérdés, tényleg túléltük-e, amit túléltünk. Engem mindig ez érdekelt. Hogy lehet túlélni valamit, amit nem élünk túl, hogy lehet nem túlélni valamit, amit túlélünk. A diktatúra szerintem nem túlélhető. Örökre velünk marad. Túléljük, mert ügyesek vagyunk, ügyeskedünk, de ez az ügyeskedés valójában csapda. A rendszer része, hogy becsapható, tehát becsapjuk, ezzel telt el az egész gyerekkorom, de a folyamatos ügyeskedés tönkretesz. Általa a rendszer önmaga részévé tesz, és ez engem mindig nyomasztott.

A hátsó borítón lévő szöveg a Beavatkozásból idézi az „amatőr agysebész” szavait: „A szíjak és a láncok a bizalom jelképei, azt mutatják, hogy kölcsönösen megbízunk egymásban.”
D. Gy.: Nem kell ehhez diktatúra, elég az egyszerű túlhatalom. A hatalom ugyanis természetszerűleg törekszik a térfoglalásra, nem akar beszédbe és főleg párbeszédbe elegyedni azokkal, akik fölött uralkodni próbál, inkább helyettük beszél, és önmagával folytat párbeszédet, tehát azt is jobban el tudja dönteni, hogy mit akarnak és mi jó nekik. A hatalom addig korlátozható, amíg igazi párbeszédre lehet kényszeríteni. A kötet novelláiban erre sokszor nincs lehetőség, ettől függetlenül újra és újra megpróbálják a történetek hősei.

A Menedék nagyon erős kötetkezdet: valaki elbújik valaki elől, aki nyilván meg fogja találni, hisz nem lehet előle elbújni, ezért is hegedül olyan nyugodtan; a menekülőnek annyi ideje van, amíg a hegedű szól.
D. Gy.: Nekem Wilhelm Hauff járt a fejemben, a Fekete-erdő, a sűrű délnémet sötétség – és az észak-magyarországi üveghuták. Ez az írás egy nem létező Észak-Magyarországon játszódik, amit csak én tudok persze.
A halál joggal juthat eszünkbe a hegedűs kapcsán?
D. Gy.: Valószínűleg. A könyvben nagyon erősen jelen van a lét és a nemlét közötti átmenet, az oda-vissza járkálás. Engem az is nagyon foglalkoztat, hogyan lehet a halállal szembenézni, a halált választani. Ebben a könyvben sokszor a halál a szabadság egyetlen lehetősége.

Van lényeges különbség a két novelláskötet között?
D. Gy.: Nem teljesen azonosak, de szeretném, ha egybeolvasnák őket. Az Oroszlánkórus novellái gyakran a zenéhez kapcsolódnak, az a kötet kicsit világosabb. Ez a mostani sokkal sötétebb. Mikor összeraktam, jöttem rá, hogy szabadulástörténeteket tettem egymás mellé, ezért ez lett az alcím.

Végül is mit jelent a címbe emelt szó, ami egy novella címe is?
D. Gy.: Itt egy parancs, ami feltöri és újraindítja a rendszert. Ez az írás egy nagyon zárt diktatúráról szól, ami már a fejekben van, a börtön a saját testünk, hisz a gondolatainkat is tudják, ellenőrzik. A beszélőnek pár másodperce van a rendszer újraindulásáig, de az ő szabadsága csak a halál lehet. A rendszerek mindig újrakezdődnek, a rabság korszakait a szabadság pillanatai követik.