Interjú
„Ez a szakma a folyamatos keresésről szól”
2019-04. szám / Jónás Ágnes
Brutális kegyetlenséggel gyilkolják meg a szomszéd kutyáját Swindon városában. A tizenéves Christopher elhatározza, hogy kideríti, ki volt az elkövető, de autista lévén számos akadályba ütközik. Rájön, hogy ha fel akarja göngyölíteni az ügyet, meg kell haladnia a korlátait, ki kell
bújnia abból a burokból, amelyben azelőtt élt, s olyan dolgokat is meg kell tennie, amelyek azelőtt elképzelhetetlenek voltak a számára. A Mark Haddon és Simon Stephens darabján alapuló A kutya különös esete az éjszakában című előadást április 13-tól játsszák a tatabányai Jászai Mari Színházban. A szerep nehézségeiről a főszereplőt alakító Figeczky Bencét kérdeztük.
Szerinted A kutya különös esete az éjszakában inkább krimi, családi dráma, vígjáték vagy pszicho-thriller?
F. B.: Kicsit mindegyik. Komoly történetet dolgoz fel vicces formában. Egy autista fiú felnőtté válását mutatja be egy gyilkosságon keresztül. A tizenéves Christopher úgy dönt, hogy nyomozásba kezd, amit nagyban nehezít az, hogy Asperger-szindrómás. Egy különleges, zárt világban él, és az ő számára mást jelentenek a világból érkező jelek, másképpen értékeli és érzékeli őket, mint a kortársai vagy a családja. Története egybecseng az átlagos tinédzserekével – neki is ki kell bújnia előbb-utóbb a családi burokból, és elindulnia a felnőtté válás útján, a különbség csupán annyi, hogy ő ezt az időszakot intenzívebben éli meg, érzékenyebben reagál, ezért aztán a konfliktusai is látványosabbak.
Mit szóltál Christopher szerepéhez? Hogyan készültél rá és miből merítettél?
F. B.: A próbák megkezdéséig féltem a szerep és a szöveg nehézségétől, aztán ez a félelem egészséges izgalommá alakult át. Christopher egy rendkívül összetett figura. Zseniális elme, de nehézséget jelent kapcsolatba lépnie másokkal. A szülein és a tanárain kívül senkivel nem kommunikál, továbbá nem bírja a fizikai kontaktust – dührohamot kap az érintéstől, és mindent szó szerint ért, így nem érti a viccet és a metaforákat sem. A nyomozás mérföldkő az életében, mert rákényszeríti arra, hogy feszegesse a határait. Olyan dolgokat csinál, amik korábban ijesztőek voltak a számára, például egyedül elhagyja azt az utcát, ahol a házuk áll, és szóba elegyedik idegenekkel. A szerepformálás során szakanyagokat és dokumentumfilmeket egyaránt olvastam és néztem, valamint rábukkantam egy autizmussal foglalkozó internetes portálra, ahol autisták mesélnek saját élményeikről, dilemmáikról videók formájában. Ezeket böngészve egy tisztább kép rajzolódott ki előttem, és segített jobban megérteni a világukat.
Úgy tudom, hogy Mark Haddon és Simon Stephens színdarabja elsősorban fiataloknak szól.
F. B.: Szerintem ez a történet ugyanolyan élmény egy fiatalnak, mint egy felnőttnek, utóbbiak talán valamivel szélesebb spektrumban tudnak csipegetni belőle. Elfogadás, odafigyelés, mások segítése, szülő-gyerek viszony és párkapcsolati dilemmák – ezek az előadásunk hívószavai. | hirdetés
 |
|
2017-ben végeztél a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Milyen tervekkel és várakozásokkal vágtál neki a színészi pályának?
F. B.: A vágyaim és az elképzeléseim az egyetemi évek alatt folyamatosan változtak. A kezdetekkor fogalmam sem volt arról, hogy milyen áldozatokkal jár ez a hivatás. Aztán persze világossá vált, hogy színésznek lenni életforma, s egy rendkívül komplex, teljes embert kívánó hivatás. Olyasmi, amire fel kell esküdni. A színpadi szerepléssel nem merülnek ki a feladataink, mert másnap próbák vannak, aztán pedig ha hazamész, a szerep akkor is ott motoszkál a fejedben, készülsz rá, kutatsz utána. A szerepformáláshoz nem elég megnézni valakit az utcán, aki hasonlít az általad játszott karakterre, és lemásolni a gesztusait. Eredetileg csak zenés színházzal szerettem volna foglalkozni, de aztán találkoztam olyan előadásokkal, amelyek hatására beleszerettem a prózai és fizikai színházba is. Most úgy érzem, hogy a tatabányai Jászai Mari Színházban a helyemen vagyok.
Számodra miről szól ez a hivatás?
F. B.:. Színésznek lenni alkat és alkalmasság kérdése is. Másrészt pedig ez a szakma a folyamatos keresésről, kérdésfeltevésről és az élethosszig tartó tanulásról szól onnantól kezdve, hogy az ember bekerül ebbe a „vérkeringésbe”. Legyen az az egyetem, tanoda vagy egyből a színpad. Az ígéretes színész szerintem sokoldalú és fejleszthető, jól terhelhető, érzékeny, kíváncsi. Fizikailag és mentálisan is topon van, és megvan benne a „gyerekagy”, a játékosság és a sebészi precizitás iránti igény is. A tehetségben (ha van olyan) nem hiszek. Az csak egy pillanatnyi állapot. Fejlesztést és karbantartást igényel. Minden szerep, előadás és évad új lehetőség, új buktatókkal. Egy rossz mozdulat, figyelmetlenség, linkség vagy trehányság és az ember beleszalad abba a bizonyos jobbegyenesbe, s mire észbe kap, már ott fekszik a padlón kiütve. És azért valljuk be, veszíteni senki sem szeret.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
