PM Online | Könyv

Képzelt regény, áll műfaji meghatározásként belül a cím alatt, de mi mást várhatnánk egy olyan szerzőtől, akiről ez olvasható a fülszövegben: „valamikor a 19. század közepén, egy operaházi páholyban önmaga által megköltött személy”…

Persze minden regény képzelt, többek közt attól regény, ennek a képzeltsége attól különleges, hogy igazából csak akkor íródhatna meg, ha az történne, itt, nálunk, Magyarországon, Budapesten, amit elmond. Tehát el kellett képzelni, mi történhetne, és e történést miként beszélné el egy regény, ami utána íródna.
S hogy mi történhetne?
Egyre csak döglenek az emberek.
Ez persze nagyon durva megfogalmazás, az első mondat meg is üti az olvasót, ahogy aztán még sokszor üti meg egy-egy passzus, szaladgál a hideg a hátán, borzong bele az olvasottakba. A nem túl távoli jövőben vagyunk, Budapest mindenesetre már nem a magyar, hanem a pannon főváros, a Parlament „egykori” Parlament, a Halászbástya nyomaiban sem látható, a Batthyány-örökmécsest markológépekkel tépték ki, van viszont Pannon Őstörténeti Kutatóintézet, Centrális Stadiontábor, Keresztényvédelmi Belső Ellenőrzés, Családügyi Hivatal, dolgozik a Gyóntatóügyi Biztos, a Családügyi Helyettes Alamizsnás, a vállalatoknál Három Perc Szeretet foglalkozásokat tartanak. Határok nem csupán az ország és a külföld, hanem a főváros és a vidék között is húzódnak, ez nagy ötlet. Közelebbről a Hajnalcsillag kávéház néhány törzsvendégét ismerjük meg, Kandra Kiss Tamást, a feledésbe kényszerített írót, Zsámbéki Zsigmondot, a kényszernyugdíjazott kultúrantropológust, Emma asszonyt és fiát, Adorján doktort s még néhány embert.
És kitör egy járvány, ami később a pannon pestis nevet kapja. A meghalók jobb kezükkel rámutatnak valamire, bal lábukkal kettőt dobbantanak, közben mondanának valamit, de nem tudnak, összeesnek, fülükből vér fröccsen, ami megfertőz másokat, kitör az öngyilkosság mellékjárványa. Halnak, hullnak, pusztulnak az emberek.