PM Online | Könyv

Király Júlia az ország egyik legokosabb embere – és, ami sokkal nehezebb, az egyik legnagyszerűbb is. Új könyvéből (ami nem az első, mint a fülszöveg írja!) mindkettő kiderül. Az első a mű nagyobbik, háromszázhatvanöt oldalt kitevő részéből, ami maga is két nagyfejezetből áll, mint

Esterházy Termelési regénye – tudatos a szerkezeti hasonlóság, még a két könyvjelző is megtalálható! „A könyv első részében »csak ülök és mesélek«, a második részben … próbálok tizennyolc, általam szubjektíven kiválasztott témakört mélyebben elemezni…” Ez a két nagyfejezet, ahogy az alcímben olvassuk, „szubjektív válságtörténet”, a Lehman Brothers 2008-as összeomlását követő „pénzügyi cunami” magyarországi eseményeinek személyes élményeken alapuló felidézése: Király Júlia 2007 és 2013 között a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke volt. Erről a két nagyfejezetről bölcsészként aligha én vagyok hivatott beszélni; engem elsősorban amúgy is hézagos műveltségem nagy hiányaira figyelmeztetnek. Közgazdasági és pénzügyi ismereteim egyszerűen a negatív tartományban mozognak, amit akkor is hibának tartok, ha egy bölcsésznek sokkal nehezebb (vagy talán nem is?) Friedman, Hayek vagy Keynes írásaiban elmélyülni, mint egy közgazdásznak Ottlikéiban – tőle való az Előszó egyik mottója (a másik azért már Ben Bernanke amerikai közgazdásztól).
Ezt a könyvet mindenesetre nem egy közgazdász, hanem egy értelmiségi, egy felelősen gondolkodó állampolgár írta, aki véletlenül közgazdász. Nem véletlen a fel-felbukkanó humor sem.
Én persze, miközben vadul törekszem a felelős gondolkodásra, a Függelékben található Önéletrajzi kislexikon A-tól Z-ig kezdetű részt kezdtem el elsőként olvasni (most negyven fokban vágjak bele az Inflációs célkövetés hazai kudarcaiba?). Ebből derül ki, hogy Király Júlia a legnagyszerűbbek közé is tartozik. Van benne olyan címszó is, hogy „Szabályozási arbitrázs”, de sokkal inkább olyanok, hogy „Apám”, „Bächer Iván”, „Könyvek”, „Színház”, sőt olyanok is, hogy „Bicikli”, „Duna”, „Futás”. A szubjektív, meglepően őszinte, sőt vallomásos szócikkekből összeáll egy ember portréja, aki minden erőlködés nélkül teljes életet akar és tud élni, ez pedig igen ritka errefelé. Még egy arspoetica-szerűség is megbújik itt: „Startupország csak abból az országból lesz, ahol kreatív és innovatív emberek élnek, akik arról ismerszenek meg, hogy mernek kételkedni, szemtelenül visszakérdezni, minden »szent« dolgot megkérdőjelezni, ironikusnak lenni.”
Az inflációs célkövetés megértésével, azt hiszem, gondjaim lesznek. De abban biztos vagyok, hogy ezt a könyvet egy ilyen ember írta.